MTI

Drasztikusan esik a Pentiumok ára

Nagyszabású árverseny van kibontakozóban a számítástechnikai iparban, miután az amerikai Intel a hírek szerint arra készül, hogy 60 százalékkal csökkenti a Pentium processzorok árát.

A világ legnagyobb félvezető gyártója ezzel komoly lépéselőnyre kíván szert tenni versenytársaival, elsősorban az AMD-vel szemben - írta a Die Welt hét végi számában. A processzorok árának csökkentéséből a vásárlók is profitálhatnak, mivel olcsóbbak lehetnek a számítógépek. A lap által idézett felhasználói források szerint a Pentium-processzorokon kívül a vállalat a többmagos processzorok árát is csökkenti, igaz, ezekét csak 15 százalékkal.

Az Intel eddig még nem kommentálta a híreket, mindamellett a társaság szóvivője korábban egy interjúban azt közölte, hogy cég az új fejlesztésekre való tekintettel a meglévő régi Pentium készleteket alacsonyabb áron piacra akarja dobni. Hasonló lépésre készül a fő versenytárs, az AMD is, igaz nála az Intelhez képest valószínűleg kisebb lesz az árcsökkentés.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Adenoma #3
    kb 2 hónap múlva érezzük meg a kifutó, vagy már nemforgalmazott termékeknél
  • noss #2
    abban biztos lehetsz, hogy meglévő készleteik árát nem fogják lenyomni, így aki újonnan szerzi be nagytételben, alacsony áron az árut, annak sem "kell" nagyon alá menni az itthoni áraknak...
  • Wittao #1
    Kíváncsi vagyok, hogy a kedves magyar viszonteladóinknál ez hogyan fog realizálódni...