MTI

Egyre többet költenek a Sziget fesztivál látogatói

A Sziget fesztiválra érkező vendégek tavaly 6,3 milliárd forintot költöttek el - közölte a KPMG.

A tanácsadó vállalat a Sziget Kulturális Szervezőiroda megbízásából készített kalkulációt, amelyben 1.000 magyar és 330 külföldi adatközlésére és a multikulturális rendezvényen helyet kapott kereskedelmi egységek forgalmára hagyatkozott. A felmérés szerint az elkövetkező három fesztiválon folyamatosan növekvő trenddel lehet számolni, amelynek eredményeként az idén több mint 6,5 milliárd forintot, 2008-ban pedig már csaknem 7 milliárd forintot érnek el a vendégek összkiadásai.

Tavaly kiadások háromnegyede, 4,78 milliárd forint a Sziget területén belül, másfél milliárd forint pedig a Szigeten kívül realizálódott. A felmérésből kiderül az is, hogy a 2005-ös fesztiválból származó adóbevétel 1,3 milliárd forint volt, az egyhetes rendezvény által generált bruttó hazai termék a KSH által is használt számítási modellt alapul véve meghaladta a 3 milliárd forintot. A szigetre kilátogatók összes kiadásának kétharmada, csaknem 4 milliárd forint a magyar vendégekhez kötődött a tavaly 13. alkalommal rendezett programon. A vendégek legtöbb pénzt élelmiszerre és belépőkre költötték. A 19 százaléknyi külföldi 2,32 milliárd forintot költött el. A tavalyi Sziget fesztiválra érkezett 37 ezer külföldi vendég 30 százaléka Németországból, 20,5 százaléka Franciaországból érkezett.

A magyarországi vendégek 45 százaléka budapesti, 24 százalékuk 18-20 éves, a látogatók csaknem 90 százaléka 30 év alatti. A külföldről érkezők 70 százaléka 21 és 30 év közötti. A rendezvényen átlagosan 3,1 napot töltő magyarországi látogatók 53 százaléka lakott a Szigeten, az átlagosan 6,2 napot "szigetelő" külföldieknek azonban 94 százaléka említette a Szigetet, mint szálláshelyet. A külföldiek a rendezvényt megelőzően 1,7, azt követően pedig 1,8 napot töltöttek Magyarországon.

A Sziget Kulturális Szervezőiroda adatai szerint a rendezvény összesen 111 millió forint állami támogatás kapott 2005-ben. Ebből 100 millió forintot a központi költségvetésből, 11 millió forintot fővárosi és regionális támogatásokból. Gerendai Károly, a fesztivál főszervezője elmondta, hogy az idei üzleti tervükben hasonló mértékű állami támogatásra számítanak. Ez ugyanakkor csak kis hányadát teszi ki a rendezvény idei évre tervezett 2,250 milliárd forintos költségvetésének. A büdzsé legnagyobb részét, mintegy 60 százalékát a jegybevételek teszik ki, 600 millió forint reklámbevételekből, 100 millió forintot pedig a rendezvényen helyet bérlő cégektől származik - közölte a főszervező.

A programokra egyre többen kíváncsiak: míg a Hajógyári-szigetre 1993-ban 43 ezren látogattak ki, addig 2005-ben már 385 ezren. Gerendai Károly reménye szerint kedvez az időjárás az idei programnak, és a látogatók száma meghaladja a 400 ezret. A 2005-ben 65 millió forintos nyereséggel záró Sziget Fesztivál szervezői az idei rekord-látogatószámot erős sztárkínálattal, infrastrukturális fejlesztésekkel és külföldi reklámkampánnyal igyekszik elérni. Ehhez a tavalyit 400 millió forinttal meghaladó büdzsét irányzott elő a szervezőiroda.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!