SG.hu·

A könyvkiadók továbbra is ellenzik a digitális könyvtárat

A Google minden lehetőséget és variációt megragad, hogy kiterjessze a digitalizált könyvek új keresőjét, míg az amerikai és európai könyvkiadóknak továbbra sem tetszik az ötlet és jogsértést emlegetnek.

Márpedig az egykori Google Print, új nevén Google Book Search révén éppen ilyesmire készül a cég, és bedigitalizálná a nagyobb könyvtárak állományát, hogy azután korlátozott hozzáférést biztosítson ezen tartalmakhoz az új keresőn keresztül. Ezzel az internetezők, a kutatók és tanulók is jól járnának, a könyvkiadók pedig új reklámozási lehetőségre és ezzel együtt új vásárlókra tennének szert - mondják ők, az érintett cégek beleegyezését azonban eddig nem sikerült elérniük.

A hét elején a két fél képviselői személyesen is kifejthették álláspontjukat: Rachel Whetstone, a Google európai kommunikációs igazgatója Hugh Jones, a brit Könyvkiadók Szövetsége szerzői jogi szakértőnek jelenlétében beszélt a technológia előnyeiről. A ZDNet tudósítása szerint a keresőcég minden igyekszik elkövetni annak érdekében, hogy vonzó lehetőségként tüntesse fel szolgáltatását, ám a kiadók erről egészen másként gondolkodnak. Még az sem győzte meg őket, hogy a Google hirdetéseket helyezne el az oldalon, amelyek a cég szerint a kiadókhoz irányítanák az érdeklődő internetezőket, növelve ezzel bevételeiket.

A projektet ellenző tábor ugyanis továbbra is a szerzői jogi kérdéseket tartja fontosabbnak és azt kifogásolja, hogy a keresőcég a jogtulajdonosok megkérdezése nélkül tenné elérhetővé a tartalmakat. A Google eközben azzal védekezik, hogy a könyvek beindexelésére mindenképpen szükség van, és a kereső révén csak egy-egy szelethez jutnának hozzá a felhasználók, nem pedig a művek teljes tartalmához. Érvelésük szerint nem saját tartalmat kívánnak szolgáltatni, hanem mindössze mutatóként szolgálni mások felé, ám a kiadók még mindig fenntartással kezelik ezt a kijelentést, és körükben már annak gondolata is riadalmat kelt, hogy a teljes művek egy olyan cég szerverein pihenjenek, mint a Google.

A keresőcég ennél jóval kisebb ellenállással találkozott Kínában, ahol éppen a napokban kötöttek megállapodást első partnereikkel. Az oldal egyelőre angol nyelven fut, de a nyilatkozatok szerint már készül a kínai változat is.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Hegyikecske2006. 06. 08.. 15:53||#24
hmm pedig jó lenne, de valahogy nem csodálkozom h a kiadók féltik a helyüket... Olyan emberi tulajdonság, h senkinek se jó de a pénz beszél...
© Zsoldos2006. 06. 08.. 11:27||#23
As nem kell kivagni 8 erdoseget a sok megatonna papir eloallitasahoz :)
© Zsoldos2006. 06. 08.. 11:25||#22
"igaz, nem egyszerû egy ilyen formátum megalkotása, de ugye ezért vannak az informatikusok :D"

tenyleg nem konnyu, inkabb lehetetlen..
ez kb olyan, minthogy "csak egy idogep kell, nem konnyu, dehat azert vannak a tudosok" :)
© Zsoldos2006. 06. 08.. 11:23||#21
Valaki tudna ajanlani egy gepet amin lehet rendesen olvasni? GPS, net meg ilyen hulyesegek nem kellenenek, csak egy minel egyszerubb, pdf olvasasara kepes masina.
© tomo2006. 06. 08.. 01:30||#20
miota beszereztem egy kiszuperált psion mx5 os kezigepet rengeteget olvasok!
a legtobb konyvet talan meg sem lehetne szerezni. es egy 32 MB os kartyan elfer egy kisebb konyvtar.
tuti kombinacio.
© Morden232006. 06. 08.. 00:46||#19
Peter777, mielõtt boszorkányüldözésbe fognál, értsd meg, hogy az emberek basznak olvasni. Kiadók tömege megy tönkre minden évben (pl. Magyarországon is), mert már nem éri meg nekik szarakodni.
Itt most nem a gigakönyvkiadókra kell gondolni, akik tudják tartani az eladási rátáikat.

Szóval ha valakire ívbõl köpködni akarsz, azok ne a könyvesek legyenek.
© peter7772006. 06. 07.. 23:32||#18
Egyet tudomásul kell venni: a könyvkiadókat a legkevésbé sem érdeklik a szerzõk, még kevésbé a könyvek és legkevésbé az olvasók! Csak a profit mozgatja õket! Úgy tesznek, mintha a szerzõk és a mûvek, sõt az olvasók érdekeit képviselnék, pedig csak a saját zsebük, csak az érdekli õket, hogy ezekbõl a barmokból - belõlünk - mennyi pénzt tudnak kifacsarni. Legszívesebben eltörölnék a könyvtárakat is, az internetet fõleg és egylapos "könyveket" adnának ki, legalább egymillióért darabját. Természetesen az újságokat is eltörölnék és ezek után kötelezõvé tennék a "könyveik" olvasását. A szerzõket egyenlõre nem tudják kiküszöbölni, de találékonyak, majd megoldják ezt is, ha engedünk nekik. Ezek pénzéhes hiénak! Ezt kell látni! Az alkotások? Azt sem tudják mi az! A könyviparban dolgozók többsége a legkevesebbet olvasókhoz tartozik, de azt tudják, hogy "x" darabszám után, szánnivaló honorárium kifizetése mellett, wcpapírra nyomott, silányul összeragasztott könyvekkel mennyit lehet lenyúzni arról, aki olvas. Elég megnézni a könyvek árait! Csak be ne dõljetek "szegényeknek"! Az álarc mögött szörnyeteg lapul!
© turul162006. 06. 07.. 23:25||#17
Lehetetlen (idõ korlát)! Az cselezi ki aki nem szégyeliz ez ilyesmit (PC-n)...
Akinek nem tettszik a PDA képe,ill fogyasztása: elektronikus papír (egy ujság próba képen egy, erre célra kitalált spec készülékre is megjelenik)
© norti2006. 06. 07.. 22:29||#16
Azért ne legyünk annyira álszentek, anno az én idõmben se olvasta el senki az összes kötelezõt. Ami érdekelt elolvastuk, ami nem, vagy leszartuk messzirõl vagy átnéztünk egy vázlatot.

Tényleg jó dolog egy pdan olvasni, bár ott meg ott van az hogy lemerül, a könyv meg ugye nem :D Én is jobban szeretem a könyvet kézbe fogni, de amikor a kedvenc sorozatomat nem fordítják le magyarra vagy netalán lefordítanak belõle pár részt, azt se lehet már kapni mert megszûnt a kiadó, kénytelen vagyok angolul megvenni (még drágábbért mint a magyar verziók! ugye okos magyarország, így tanítsuk az embereket idegen nyelvre? grrrrrrrr...) vagy letöltöm és elolvasom pdan. én pl. jó ötletnek tartanék olyan online könyvtárat, ahonnan "kikölcsönözhetõ" - letölthetõ - lenne a könyv elektronikus formában, de az mondjuk egy idõ utána vagy törölné magát vagy csak egyszerûen érvénytelenné tenné a tartalmát. igaz, nem egyszerû egy ilyen formátum megalkotása, de ugye ezért vannak az informatikusok :D ahogy majd elterjednek az egyre inkább papírhoz hasonló e-book reader eszközök, úgy ezt is meg lehetne valósítani. ahogy anno az online újság elõfizetésekkel csinálták.
© Zoliz2006. 06. 07.. 21:26||#15
A gépbuziknak fogalma sincs milyen nem monitort bámulni lassan. És ez Gates bácsi célja is. A mesterséges fény a természetest soha nem fogja pótolni. Mindenesetre én láttam könyváruházban 20 forintos könyveket. Asszem még eltart mire minden könyvet bedigitalizálnak. Bár egyszerûbb lesz ha elõ se vesszük egyet sem, hanem megvárjuk míg japán tudósok betöltik mindet az agyunkba. <#alien>