Specker Balázs

Apple - Blackberry: nyári gyü­mölcs­kok­tél

A Blackberry hordozható eszközök gyártója, a Research in Motion és az iPodjaival csúcsokat döntögető Apple hamarosan szövetségre lép.

A két cég esetleges együttműködéséről keringő hír attól a Peter Misektől érkezett, aki már tavaly jelezte a RIM és az Intel közötti megállapodást is. Misek fejtegetéseit inteles vezetők elejtett szavaira alapozza. Ha a Canaccord Capital elemzője ezúttal sem téved, akkor mindkét fél nagy előnyre tehet szert a közeljövőben - vélekedik a Globe and Mail. Egy ilyen jellegű egyezség révén az Apple és a RIM is pont ahhoz juthatna hozzá, amiben szűkölködik. Az előbbi a vezetéknélküli adattovábbítás szektorában nyerhetne teret, míg az utóbbi a fogyasztói piac nyújtotta előnyöket aknázhatná ki.

Ez esetben logikus lépés lenne, ha a két óriáscég egy közös fejlesztésű eszközzel rukkolna elő a közeljövőben. Misek úgy véli, könnyen meglehet, hogy az Apple áll elő egy olyan mobileszközzel, amelyben az iPod az RIM vezetéknélküli technológiájával párosulna, de ugyanakkor az sem tartja kizártnak, hogy a RIM beágyazná az Apple iTunes szolgáltatását a BlackBerry új verzióiban.

"Nos, van értelme a dolognak. Technikailag kivitelezhető lenne" - reagált a hírre Jean-Louis Gassée szilicíum-völgyi befektető, aki egykor az Apple kutatási és fejlesztési részlegét igazgatta. Ám a technikai gurunak afelől kétségei vannak, hogy a két vállalatra jellemző erős személyiségjegyek nem gátolják-e majd a szoros együttműködést. "Arra azonban kíváncsi lennék, hogy a két cég vezetője, és Jobs hogyan találják meg a közös hangot. Egy ilyen összeolvadás gondolata szerfelett kacagtató" - élcelődött Gassée.

Már több hasonló egyezségről is lehetett hallani mostanság. Legutóbb a Softbankkal hozták hírbe Steve Jobsékat, de elég csak a Motorolával való együttműködésükre gondolnunk. Egyelőre azonban egyik fél sem kívánta kommentálni a híreszteléseket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • qtpman #4
    szntem is...
  • Mr. Perfect #3
    Ez a Blackberry valami borzasztó egy elcseszett cucc...
  • Darth Sith #2
    nekem most egy Hp iPaQ 1950-em van, és eddig teljesen jól bevállt amire csak kellett. :)
  • ZilogR #1
    Én eddig ledaráltam két PSION-t, négy Palm palm-t és volt (van) szerencsém a HP-től is egy DOS-os és egy PocketWin-es PDA-hoz. Mégis keresem tovább az ideális eszközt számomra. Eddig a Palm volt a legjobb - igaz csak a Zire21-ig jutottam el.

    Ha valakinek van valami ócskasága a fiókban, adja el nekem, én még keresem az igazit - lehet valami régiségbe fogok beleszeretni...

    -=ZR=-