Gyurkity Péter

Kimarad a pdf az Office 2007-ből

A jelek szerint kimarad a tervezett pdf-támogatás a Microsoft irodai csomagjának legújabb verziójából, mégpedig a rivális Adobe fenyegetése miatt, amely perre menne formátumának integrálása miatt.

A két vállalat az elmúlt hetekben tárgyalásokat folytatott álláspontjaik közelítése érdekében. A Microsoft szerette volna elérni a pdf-be történő mentés integrálásának engedélyezését, ám az Adobe nem engedett, sőt azzal fenyegetőzött, hogy bírósági pert indít, amennyiben formátumát az Office csomag beépített részeként adják ki.



A Reuters jelentése szerint a tárgyalások végül megrekedtek, és az újabb jogi összecsapás elkerülése érdekében Redmond ezúttal teljesítette a követeléseket, legalábbis azok egy részét. Az Adobe ugyanis három feltételt szabott az egyeztetések során: először is a Microsoftnak el kell távolítania a tervezett beépített "Mentés pdf-ként" opciót, másodsorban száműznie kell saját XML Paper Specification (XPS) formátumát, amely a pdf riválisaként bukkant fel a színen, végül pedig fizetőssé kell tennie e két opció utólagos hozzáadását a csomaghoz. A szoftvercég az első két követelést elfogadta, ám nem hajlandó fizetőssé tenni az utólagos kiegészítést, mondván, hogy ezzel az Adobe pusztán anyagiakra terelte a vitát.

A Microsoft még tavaly ősszel pendítette meg a pdf-támogatás gondolatát. Az akkori nyilatkozatok szerint ezzel a felhasználói igényeknek tennének eleget - a formátumot a Word, az Excel, a PowerPoint, az Access, a Publisher, az OneNote, a Visio, valamint az InfoPath is felismerné. Ez a dolgok jelenlegi állása szerint nem fog menni, legalábbis ami az integrált opciókat illeti.

"Az Adobe pereskedéssel fenyegetőzött" - jelentette ki Dave Heiner, a Microsoft trösztellenes ügyekkel foglalkozó jogászcsapatának feje, ám ennek valószínűségéről már nem nyilatkozott. A vitapartner részéről eközben mindössze annyit árultak el, hogy konkrét lépésekre eddig nem került sor, mindössze lehetőségként merült fel az újabb bírósági csatározás gondolata.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Le Kurde #63
    ha neked egy ilyen dolog ekkora örömet okoz, akkor neked segítségre van szükséged

    most pedig menj, töröld le a képernyődet!
  • intrex #62
    Hál' istennek nem használok ms programokat, így jó érzéssel tölt el ha a ms felhasználókat veszít a kapzsisága miatt :)
  • Morden23 #61
    Csak egyetérteni tudok. Valóban nagyon jó program, és még csak beta, szóval lesz ez még jobb is.
  • Hierogli #60
    En mindenesetre hasznalom az Office 2007 betat, es azt kell mondanom, hogy remek szoftver!
  • Hegyikecske #59
    Nem neki, hanem neked kéne fizetned érte. Utólag. Hát nem túl jó 5let... De a kommenteket még nem, olvastam végig ha vki más is megválaszolta volna már akko bocs :)
  • Morden23 #58
    Sajna én ennyire nem értek a gépekhez sem software, sem hardware tekintetben. Enyhén specializátabb és szűklátókörűbb vagyok:)
    Amíg valami úgy és akkor működik, ahogyan és amikor azt én elvárom, akkor nincsen bajom vele. A jobb/szebb/gyorsabb/okosabb dolgokat szeretem, és szívesen kipróbálom, de ennyi, és nem több. Ellenben megértem, ha valakinek tényleg számít az a betöltési idő... kinek a pap, kinek a paplan.

    Turul16: Én csak egy lehetséges dolgot vetettem fel, sem az MS-ben, sem az Adobe-ban nem dolgozom, szóval nem tudom. Régebbi megállapodásról nem tudok semmit, de ez nem jelenti, hogy nincsen ilyen, sőt...
  • Caro #57
    Azt én is elismerem, hogy a Reader sokat (mint reader), csak a sebességével van bajom.
    Az a gond, hogy egy homemade egyszerű programocska lealázza sebességben.
    Ennyit fordítanak optimalizációra?
    Mert azért amit alapból betölt, az nem olyan sok!
    Bár már lassan ott tartunk, ha egy programba építenek plugin lehetőséget, akkor kb. 5x lassabb lesz, mint ha egybe csinálják.
  • turul16 #56
    Én egy szóval sem mondtam, hogy jogtalanul/megálapodás nélkül. Adobe félti a piacát az egyértelmű, de a .pdf lentebb emlitett license miatt a Microsoftnak joga lenne .pdf-be exportáló office -t csinálni,Adobe beleszólása nélkül. Arrol beszélek, hogy egy esetleges régebbi megálapodást szakítana meg...
  • Morden23 #55
    A Reader lehet, hogy egy kalap szar, én Acrobat 7-es Pro-t használok.
    Nem az Adobe-ot próbálom védeni, bár megjegyzem, hogy elég sok programját használom, folyamatos és gyakorlati jelleggel.
    Nyomdai szerkesztések és egyszerűbb szöveges formázás után használok PDF-et, mert a gépemen megtalálható kb. 6000 font általában ritkán lakik más gépeken.
    És nekem az Acrobat Pro-val sosem voltak indulási sebesség problémáim. Igaz, sokkal gyorsabban indul el pl. a Pasziánsz, de nem tud érdekelni, hogy 1 vagy 7 másodperc alatt indul el a programom. Ennyire azért nem rohanok sehová.
  • echo #54
    Én a Foxit Readert használom jóval gyorsabb és kevésbé erőforrás igényes mint az Acrobat. Egyébként mostanában elég sok DjVu kiterjesztésű file-al találkozom, szerintem ez eléggé kezd feljönni a pdf mellett.