Gyurkity Péter

Felvásárolná az AMD az ATI-t?

Elemzői értesülés szerint valószínűnek tűnik a két cég egyesülése - az AMD megfelelő helyzetben van, az ATI pedig kiváló vétel lenne. Az Intel körüli pletykák eközben leépítésekről szólnak.

A szövetségkötés gondolatát az RBC Capital Markets egyik elemzője pendítette meg, aki a befektetőknek küldött bejegyzésében valószínűnek minősített egy ilyen - egyébként igencsak meglepő - lépést. Véleménye szerint, és ebben kollégái is egyetértenek, az AMD jelenleg elegendő forrással rendelkezik a megvalósításhoz, míg az ATI kitűnő vételnek bizonyulhat a vállalat kedvező helyzete folytán.

Egy esetleges szövetség legfontosabb következménye a kompakt megoldások megjelenése lenne. Az AMD elrugaszkodna a hagyományos asztali, szerver és mobil vonaltól és új területekre merészkedne ki, ahol eddig - múltjából és jelenlegi helyzetéből kiindulva - inkább az Intel hódított. Annál is inkább szükségük lenne erre, mivel a legújabb hírek szerint a Conroe sorozat igencsak erősre sikerült, legalábbis ami a teljesítményt illeti, egyes tesztek alapján még az abszolút zászlóshajónak számító Athlon 64 FX-62 is lemarad az új vetélytársakkal szemben, ami kényelmetlen fejlemény a kisebbik gyártó számára.



Az AMD vezetői tegnap, az elemzőknek tartott konferencián beszéltek a vállalat terveiről, a hosszú távú elképzelésekről. Ezek között említették a kifejezetten a rajongók számára készülő, "4x4" névre keresztelt platformot, amely nagy teljesítményű konfigurációkkal lesz hivatott elhódítani az elsőnek járó helyet. A 2007 közepén debütáló négymagos chipekkel mind a szerverek, mind az asztali számítógépek szegmensében meg szeretnék tartani a vezető pozíciót - az Opteronok esetében jövőre 60, két év múlva 150 százalékos javulást várnak a teljesítmény- és fogyasztási mutatók terén.

Új pletykák az Intellel kapcsolatban is érkeztek, igaz nem éppen kedvező értelemben. Az egyik értesülés szerint a processzorgyártó közel 16 ezer dolgozójától kíván megszabadulni, ami valószínűleg a kevésbé eredményes részlegek felülvizsgálásával kapcsolatos. A leépítésekre még ebben a hónapban sor kerülhet - egyelőre annyit biztos, hogy a 99 ezer embert foglalkoztató óriás vezérigazgatója, Paul Otellini június 15-én tart beszámolót.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #130
    Oké, én hülye vagyok (procim is, szegény). De te meg nem tudsz olvasni.
    Nem a Conroe-t hasonlítottuk össze az A64/X2-vel, hanem a jelenlegieket. Nem tűnt fel? Én már fél évvel korábban leírtam, hogy nem lesz rossz a Conroe, és most sem írtam mást. :D
  • fade2black #129
    problémás a dolog
    ha 40/50K lesz az 1.6/1.8as conroe a d805 ára meg a mostani 30Król 20-25Kra esik akkor mennyiért adhatja majd az amd mondjuk egy x23800+t? 30K?
    Server platformon a woodcrest is meglepően alacsony árakkal jön.

    Mért indítja intel ennyire alacsonyan az új árakat? Nem nehéz kitalálni AMDnek destopon és serveren is olyan piaci részesedést szerzett mint még soha, ha intel nem kínál jobbat/olcsobban már nem elég a pr, logok, ipari nyomás AMD tovább erősödik, mert már van elég gyártó kapacitása. (Eddig ugye AMD erősödésének a gátja azvolt, hogy nemtudott annyi procit gyártani amennyit eltudott volna adni, ez most májustól már nemígy van.)

    btw dailtechen kint a hír 2008q1ről k8l előrébbkerült 2007q2re. De serverproc lesz első körben, spec fogalalttal, hatalmas L3 cacheval nagy magmérettel, nem desktopra.
    Birsbane is előrekerült decemberre de az meg nem ellenfele a conroenak mégha cache kezelésen pofoznak is egy jó nagyot.

    btw sztem se kell AMDt félteni kitalálnak vmit mint eddig mindig az tuti :)
  • asysoft #128
    Noha nem nekem címezted, nem állhatom meg, hogy válaszoljak:)
    Egy jó árazással az AMD (többé-kevésbé) kompenzálni tudja majd a Core2 teljesítmény-előnyét. Főleg most, hogy beindult a második gyár, illetve van egy szerződéses partner. Aztán meg jön a K8L... Az AMD volt már nehezebb helyzetben is.
    Egyébiránt, nemhiszem, hogy dez AMD-fan (inkább Cell;)), ellenben hogy te Intel fan vagy, az biztos. Akárhogyis, a hangnemed elég szörnyű.
  • CS@ #127
    OFF(bocsy ezután befejeztem)
    No igen nézőpont kérdése az egész, bár nem kedvelem két olyan játék összehasonlítását aminek szerintem nem sok köze van egymáshoz(ezért volt a szándékos Mario párhuzam) most kicsit belemegyek:
    Azt ne felejtsük el, hogy az általad említett dolgok inkább FPS stílusúak, míg az Oblinak a megjelenítése FPS jellegű és ezzel ki is merült a közös jellemző. Bár az elsődleges lassulási tényező egy játéknál valóban a grafika, de azért vannak egyéb szempontok is. A FarCryban az Oblihoz képest zsebkendőnyi területeket kell kezelni, ami gyakorlatilag végig egy sémára a trópusi területre épül(külső területekre gondolok), ugyanezt az Obliban lényegesen több tereptárgyból kell felépíteni, mert a földrésznek/városoknak megfelelően változó növényvilág, időjárásSTB található. Bár elég régen játszottam a FarCry –al, de úgy emlékszem, hogy az ember/emberszerűképzödmények száma kb20-30 típusban ki is merül, míg az Obliban csak az NPCk száma ennél jelentősen több(KB100szorosa), akik mind egyedi karakterek, élik az életüket és nem csupán annyi a feladatuk, hogy téged levadásszanak. És akkor még nem beszéltünk a fegyverekről, páncélokról, ruhákról, használhatatlan dísztárgyakról, szintlépésről és rengeteg egyéb „apróságról”, pedig ezek is hatással vannak egy játék sebességére, hiszen egész más dolog belépni a FarCry –ban egy 20 objektumot tartalmazó faházba, mint az Obliban egy 500-1000 tárgyat tartalmazó lakásba.

    Félreértés elkerülése végett megjegyezném, hogy a FarCryt mint játékot bár egyáltalán nem szeretem(mint általában az FPSeket), de az optimalizáltsága, az számomra is etalonnak számít, azt a játékot csodálatos látvány és sebesség mellett tudtam játszani egy ócska FX5600XTn. Sőt mittöbb végig is játszottam, úgy hogy egy percig sem élveztem a játékélményt, csak gyönyörködtem a látványban.
  • SirRasor #126
    HL2-nek szebb a grafikája mint a mario-nak, szóval nem 1 kategória. Viszont az Oblivionnak sincs sokkal szebb, de mondok egy sokkal jobb példát: far cry vs oblivion. A far Cry-nak messze szebb grafikája van a természetben, s nem 11 fps hanem 70...

    más (s nem neked): a másik lehülyézése itt elkerülhetetlen? Kultúúúúra emberek :P Mindenki megírja a véleményét, s mindenre lehet normálisan is válaszolni...
  • lindemann #125
    Sorry, de te is nagyon hülye vagy.. Inkább menjél legozzál.
  • lindemann #124
    Dez, az üzeneteidet végigolvasva csak annyit tudok mondani, hogy legalább annyira hülye vagy mint a procid. (és ez azt jelenti, hogy nagyon) kár, hogy nem jut el a kis agyadig, hogy az AMD most szarban van, és hogy az Intel valami olyat talált ki, (mind a core-t, mind az árpolitikáját, és a teljesítményt nézve) amivel porba tiporja az AMD-t. Volt egy időszak amikor eléggé AMD párti voltam, de az árak, a tesztek, és teljesítmények alapján, nehogy már ne lássad, hogy melyik a jobb. Nem fogom magam felidegelni a hülyeségeiden - mert oltári nagy baromságokat írtál le a hozzászólásaidben - teljes mértékben tükrözi mennyire elvakult AMD párti vagy... Na mind1. a tesztek mindent elárulnak, aki nem hisz nekik, és csak olyan szánalmas kifogásokat tud mondani, hogy így nem hivatalos meg úgy nem, hát azt csak sajnálni tudom. Jah, és azt megjegyzem hogyha értékeket írsz, akkor legalább ne a full ellentéteket, mert AMD-nél mindig a maximumot, Intelnél pedig a minimumot írod.. Na remélem valaki észhez térít már, vagy nagyon hülyén fogsz meghalni..
  • CS@ #123
    Ha a HL2 nálam rosszabbul fut, mint a SuperMario, akkor a HL2 fosul van megírva?
  • SirRasor #122
    nem...16xAF, és 6xAA :D
  • SirRasor #121
    Oblivionhoz mikor elég a 2.2 ghz? jóvan' ezt már csak totál belekötés végett írom :P oblivionnak olyan proci kell amilyen...mixes.
    1.8as A64-em van, s 2.2re túlhúzva +6 fps-t kaptam, s 2.4re még +5öt, csak azon nem stabil, szóval sztem brutálabb cpuval mégjobban menne.

    Viszont egyszerűen fosul van megírva, s ezt most látom, mert feltettem ma reggel megint a HL2-t, s +60 fps... 1152x864-ben minden max +16xAA, 6xAF...no comment.