Gyurkity Péter

Nagy ugrást ígér az ATI a DirectX 10 indulásánál

A gyártó a DirectX 10 debütálásának idején az egy generációval korábbi sikerét szeretné megismételni egy újabb jól sikerült fejlesztéssel. Ígéretük szerint az R600 a jelenlegi játékoknál is jelentős előrelépés lesz.

"Az R600 kétségkívül a leggyorsabb DirectX 9-es grafikus processzor lesz, amit valaha is építettünk" - jelentette ki magabiztosan Richard Huddy a vállalat képviseletében egy Londonban tartott sajtótájékoztatón. Bár a fontosabb technikai paraméterekről ezúttal is mélyen hallgattak, azt igyekeztek hangsúlyozni, hogy a következő generációs fejlesztés egységesített pixel/shader architektúrája kedvezően hat majd a teljesítményre, még a jelenleg kapható, illetve fejlesztés alatt álló játékoknál is.


A jelenlegi zászlóshajó sem húzza már sokáig

Az egyelőre csak kódnevéről ismert grafikus chipről a jól értesültek annyit tudnak, hogy 64 shader processzort, 16 textúrázó egységet tartalmaz majd, órajele 650 MHz felett lesz, és támogatja a nagy sebességű GDDR4 memóriát. Az Inquirer emellett arról értesült, hogy a gyorsaság mellett a méret sem lesz elhanyagolható: információik szerint az R600 minden idők legnagyobb asztali grafikus kártyáit hozhatja el, amelyek ráadásul igencsak forró hangulatot teremtenek majd maguk körül. Az biztosnak tűnik, hogy az ATI ismét nagy dobásra készül - kérdés, hogy a fogyasztás és hőtermelés mennyiben rontja majd a grafikus chip megítélését.

A londoni sajtótájékoztatón azt is megemlítették, hogy a Microsoft - a korábbi ígérettel ellentétben - nem adja ki a DirectX 10 API-t (alkalmazásprogramozási interfészt) Windows XP-re, hanem kizárólag a következő operációs rendszerre, a Vistára koncentrál. Ez többek között azt jelenti, hogy az eljövendő grafikus kártyák teljes kihasználásához mindenképpen szükségünk lesz a Vistára, amely előreláthatólag 2007 elején jelenik meg. A gyártók éppen ezért valószínűleg nem sietik el a következő generáció piacra dobását: a korábbi tervekben 2006 második féléves megjelenésről esett szó, ám a szoftvercég lépése miatt nincs okuk a kapkodásra.

Redmond egyelőre nem fűzött kommentárt ez utóbbi hírhez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tom Delonge #72
    Halmi mindenkinek.
    Én NV párti vok azért még várakozni kell az R600-de sosem fogja lenyomni a dx10-es 8800gtx-et :DDDDD
  • Gascan #71
    Nekem is ati kártyám van de szerintem azt azért el kell ismerni, hogy ez két rivális vállalat, ha az egyik csinál valami újat arra a másiknak is reagálni kell valahogy nehogy alul maradjon. Erre jó példa a Coca-Cola contra Pepsi-Cola
  • Blufox #70
    Én használtam geffet,sosem voltam elégedett vele...
    Már rég ATI párti vagyok és sosem volt gondom vele!
    Nem beszélve arról,hogy többet és azt jobban is tudják az ATI-k.
  • danon25 #69
    HALI MINDENKI.Nekem egy ati radeon 9600xtm van.

    Nos semmi konkrét bajom nincs a karival.
    Tők jol megy nálam.
    Bár enm valami jo a gépem hozzá.
    Egy amd athlon 64 x2tőm van 4800+os meg 2 giga memoria.
  • rotaboy #68
    Én eddig használtam kb. 9-10 darab videókarit. S3-9800pro-ig. A kezem alatt használatra eddig vagy 30-40 kari fordult meg. Volt köztük nem egy rossz. Most is egy gyári hibás 9700 pro-t nyúzok kb. 2 éve. Én biztosan állíthatom, hogy nem a GPU gyártójától függ, hogy egy videókarinak milyen a minősége és mennyi hibás példány kerül a boltokba. Sokkal több múlik ez esetben azon, hogy melyik cég milyen alkatrészekből és milyen minőségben okádja össze a cuccot. A videokártya hibák 95-98%-ában nem a GPU a ludas, hanem más szutyok alkatrész, pl.: memória, kondik, feszültség stabilizátor, csatlakozók, flash IC. Kb. ebben a sorrendben.
  • Sanyix #67
    Nekem volt nvidia, és most ati kártyám, és semmi baj nem volt velük, úgyhogy te vagy a béna. Amúgy szánalmas a dicsekedésed a csúcskártyáddal :\ költsél valami értelmesebb dologra, amivel érdemes is dicsekedni.
  • Newfronter #66
    Inquisitor by HWSW:

    Idézet:
    "Itt van a kutya elásva. Mert ugyan sokak szerint marketing okokból nem lesz XP/W2K alá DX10, viszont ha igazak a hírek a Vista driverfelépítéséről (ami összefügg a fenti mondattal is), akkor vagy lehetetlen lenne megírni a Dx10-et XP alá, vagy kéne hozzá egy "kis patch", ami VISTA kernelt varázsolna az XP helyére. Ez utóbbi majdnem lehetetlen, bár még azt is el tudom képzelni, hogy az MS megpróbálta, csak belerokkantak a kóderek."

    Szerintem is lehet ennek reális alapja.
  • BiroAndras #65
    "Na, majd meglátjuk. A hírek szerint az OpenGL ki lesz iktatva a Vistából (elvégre az MS mindíg is utálta), és DX9/DX10 wraperren keresztül fog menni."

    Tessék már elolvasni rendesen a cikkeket.
    Csak ablakos módban lesz így! Rendes teljes képernyős módban ugyanúgy fog menni az ogl, mint eddig.
  • xen #64
    Az a processzor szó ami ott van az angolul van ott, mivel magyarra nem nagyon lehet lefordítani ebben az esetben. A processzor egyébként is feldolgozó egységet (processing unit) jelent, nem egy kulönálló grafikus magot vagy központi processzort( amit mi magyarok helytelenül CSAK processzornak hívunk, pedig az CPU=központi feldolgozó egység) Szóval előbb gondolkodj, aztán írj hülyeségeket
  • Gerygrey #63
    Hát én előbb veszek legális Vistát, mint szar konzolt.
    Egyébként biztos vagyok benne, hogy underground körökben valaki csinál egy XP alatt működésre bírható DX10-et.