Napi Online
Húsz százalékkal lehetünk drágábbak, mint Ázsia
Túlságosan drágának találja a bolgár termelési feltételeket egy amerikai menedzser, akit azért igazolt le egy ottani szoftvercég, hogy nemzetközi szintre emelje a bolgár termelékenységet.
Steve Keil egy rámenős amerikai üzletember, akit azért szerződtetett a Sciant nevű bolgár szoftverfejlesztő vállalkozás, hogy nemzetközi szinten is versenyképessé tegye a céget. Háromévnyi erőlködés után oly kétségbeesetté vált a balkáni országban tapasztalható frusztráló üzleti körülményektől, hogy úgy döntött, kihelyezi Vietnamba a vállalat alaptevékenységét. "Az a célom, hogy minden bolgár alkalmazottra négy vietnami jusson" - idézi az elképzeléseit leplezetlenül megfogalmazó menedzsert a The Economist. Ez egyébként igencsak nagy fordulat lesz a jelenlegi helyzethez képest, most ugyanis 150-en dolgoznak a cégnél Bulgáriában, miközben a vietnami iroda négy alkalmazottal működik.
Keil kolléga szerint a költségszint a termékek eladhatóságának kulcsmozzanata, és Bulgária - annak ellenére, hogy még mindig az egyik legszegényebb posztszocialista ország - egyre inkább elveszti e téren vonzerejét. A balkáni ország ázsiai versenytársainál, köztük a névleg még mindig szocialista országnak számító Vietnamban az adók elhanyagolhatók, a hivatalnokok ahelyett, hogy nehezítenék a vállalkozások életét, segítik azokat, és jól képzett, tettrekész alkalmazottjelöltek tömegei várják a jó munkalehetőségeket.
A két ország - a két régió - összehasonlítása megdöbbentő különbségeket tár fel. Vietnamban a vállalkozások nem fizetnek közterheket az 500 dollárnál kevesebb bérért foglalkoztatott munkavállalóik után, továbbá nyolc évig nem kell számolniuk nyereségadóval. Eközben Bulgáriában jelentős szociális és egészségbiztosítási járulékok terhelik őket, a vietnamihoz képest óriási, 15 százalékos nyereségadót kell fizetniük, és ami a legrosszabb, számottevő adminisztrációs nehézségeket kell leküzdeniük. A Sciantnál három teljes munkaidős dolgozó csak a misztikus állami statisztikai jelentésekkel foglalkozik, illetve igyekszik megszerezni a megfelelő pecsétet minden formanyomtatványra a lassan működő vámhatóságnál. Legalább két napba telik egy szállítmány vámolása, de Keilnek van olyan barátja, akinek a cége egyszer négy hónapot várt a vámügyintézésre.
Bár az új bolgár kormány létrehozott egy kifejezetten kis- és középvállalatokkal foglalkozó hivatalt, keveset tehet rövid távon az oktatás gyengeségeinek leküzdésére. A tanárok tudása idejétmúlt és burjánzik a diplomaszerzésben a korrupció. A megfelelő tudású emberek hiánya krónikus - akárcsak bárhol másutt a kelet-közép-európai régióban -, miközben csak Ho Si Minh-város egyetemei több informatikus szakembert bocsátanak ki évente, mint Bulgária összes felsőoktatási intézménye. (Ezt a tényt csak némileg szépíti meg, hogy Vietnam sokkal nagyobb lélekszámú ország, mint Bulgária.)
Az egyetlen megmaradt előnye Kelet-Közép-Európának Délkelet-Ázsiával szemben, hogy közelebb van Nyugat-Európához. Az erőforrás-kihelyezés olyan mindennapivá vált, hogy lényegében árucikknek tekinthető, amelynek ára beépül a termékek értékébe. Ezt az egyesült államokbeli informatikai cégek tudomásul vették, és nem igazán csinálnak ügyet abból, hogy egyes részlegeik vagy a beszállítóik a világ mely részén találhatók, hol dolgoztatnak. Csak az számít náluk, hogy mit mennyiért lehet megkapni.
Ezzel szemben a tradicionálisabban gondolkodó, tevékenykedő európai vevők számára még viszonylag újdonság az outsourcing, ezért ha például valami gondjuk akad, akkor szeretik azt személyesen megoldani, és ebből a szempontból nagyon nem mindegy, milyen messzire kell utazniuk a menedzsereknek. Ebből kövekezően Keil becslése szerint egy kelet-közép-európai cég 20 százalékkal drágábban dolgozhat, mint egy délkelet-ázsiai - ezt még lenyelik a nyugat-európai vevők, cserébe azért, hogy közelebb van. Ez az az árrés, amelyet nem szabad átlépnie Bulgáriának, mert ha igen, végleg elveszti versenyképességét.
Steve Keil egy rámenős amerikai üzletember, akit azért szerződtetett a Sciant nevű bolgár szoftverfejlesztő vállalkozás, hogy nemzetközi szinten is versenyképessé tegye a céget. Háromévnyi erőlködés után oly kétségbeesetté vált a balkáni országban tapasztalható frusztráló üzleti körülményektől, hogy úgy döntött, kihelyezi Vietnamba a vállalat alaptevékenységét. "Az a célom, hogy minden bolgár alkalmazottra négy vietnami jusson" - idézi az elképzeléseit leplezetlenül megfogalmazó menedzsert a The Economist. Ez egyébként igencsak nagy fordulat lesz a jelenlegi helyzethez képest, most ugyanis 150-en dolgoznak a cégnél Bulgáriában, miközben a vietnami iroda négy alkalmazottal működik.
Keil kolléga szerint a költségszint a termékek eladhatóságának kulcsmozzanata, és Bulgária - annak ellenére, hogy még mindig az egyik legszegényebb posztszocialista ország - egyre inkább elveszti e téren vonzerejét. A balkáni ország ázsiai versenytársainál, köztük a névleg még mindig szocialista országnak számító Vietnamban az adók elhanyagolhatók, a hivatalnokok ahelyett, hogy nehezítenék a vállalkozások életét, segítik azokat, és jól képzett, tettrekész alkalmazottjelöltek tömegei várják a jó munkalehetőségeket.
A két ország - a két régió - összehasonlítása megdöbbentő különbségeket tár fel. Vietnamban a vállalkozások nem fizetnek közterheket az 500 dollárnál kevesebb bérért foglalkoztatott munkavállalóik után, továbbá nyolc évig nem kell számolniuk nyereségadóval. Eközben Bulgáriában jelentős szociális és egészségbiztosítási járulékok terhelik őket, a vietnamihoz képest óriási, 15 százalékos nyereségadót kell fizetniük, és ami a legrosszabb, számottevő adminisztrációs nehézségeket kell leküzdeniük. A Sciantnál három teljes munkaidős dolgozó csak a misztikus állami statisztikai jelentésekkel foglalkozik, illetve igyekszik megszerezni a megfelelő pecsétet minden formanyomtatványra a lassan működő vámhatóságnál. Legalább két napba telik egy szállítmány vámolása, de Keilnek van olyan barátja, akinek a cége egyszer négy hónapot várt a vámügyintézésre.
Bár az új bolgár kormány létrehozott egy kifejezetten kis- és középvállalatokkal foglalkozó hivatalt, keveset tehet rövid távon az oktatás gyengeségeinek leküzdésére. A tanárok tudása idejétmúlt és burjánzik a diplomaszerzésben a korrupció. A megfelelő tudású emberek hiánya krónikus - akárcsak bárhol másutt a kelet-közép-európai régióban -, miközben csak Ho Si Minh-város egyetemei több informatikus szakembert bocsátanak ki évente, mint Bulgária összes felsőoktatási intézménye. (Ezt a tényt csak némileg szépíti meg, hogy Vietnam sokkal nagyobb lélekszámú ország, mint Bulgária.)
Az egyetlen megmaradt előnye Kelet-Közép-Európának Délkelet-Ázsiával szemben, hogy közelebb van Nyugat-Európához. Az erőforrás-kihelyezés olyan mindennapivá vált, hogy lényegében árucikknek tekinthető, amelynek ára beépül a termékek értékébe. Ezt az egyesült államokbeli informatikai cégek tudomásul vették, és nem igazán csinálnak ügyet abból, hogy egyes részlegeik vagy a beszállítóik a világ mely részén találhatók, hol dolgoztatnak. Csak az számít náluk, hogy mit mennyiért lehet megkapni.
Ezzel szemben a tradicionálisabban gondolkodó, tevékenykedő európai vevők számára még viszonylag újdonság az outsourcing, ezért ha például valami gondjuk akad, akkor szeretik azt személyesen megoldani, és ebből a szempontból nagyon nem mindegy, milyen messzire kell utazniuk a menedzsereknek. Ebből kövekezően Keil becslése szerint egy kelet-közép-európai cég 20 százalékkal drágábban dolgozhat, mint egy délkelet-ázsiai - ezt még lenyelik a nyugat-európai vevők, cserébe azért, hogy közelebb van. Ez az az árrés, amelyet nem szabad átlépnie Bulgáriának, mert ha igen, végleg elveszti versenyképességét.