SG.hu·

Hibairtó verseny a Vista fejlesztői között

A Microsoft fejlesztői csapatának egyik tagja belső versenyt hirdetett kollégáinak: a hétvége alatt minden egyes kijavított hibáért külön pénzjutalom jár, és különdíjat kap a legaktívabb fejlesztő.

Brian Valentine, a fejlesztőcsapat tagjának belső használatra szánt levelére a ActiveWin oldal figyelt fel. Az elfogott üzenetből kiderül, hogy a hétvége időtartamára Valentine belső versenyre hívta ki a Vista csapatot, hogy minél több hibát javítsanak ki a Vista második béta előzetesének megjelenése előtt. Minden egyes hiba eltüntetéséért 100 dollár jár, a legaktívabb hibairtó pedig további 500 dollárban, vagyis valamivel több mint 100 ezer forintban részesül.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

A vállalathoz közel álló források szerint a kezdeményezés a szoftvercég azon igyekezetét tükrözi, hogy a következő Windows operációs minél előbb elkészüljön - ami nem túl meglepő, hiszen eddig is túl sokat késlekedtek a fejlesztéssel. Ráadásul küszöbön áll a második béta megjelenése, amelyben pedig már illendő lenne a korábbi hibák eltüntetése, illetve némi teljesítménybeli javítás, hiszen az eddigi tesztverziók nem sebességükről voltak híresek. További újdonságokra, meglepetésekre nem nagyon számíthatunk, hiszen már az áprilisi előzetesben véglegessé vált a lista.

A dolog igazi érdekessége, hogy éppen a Microsoft hirdette meg a versenyt - még ha nem is hivatalosan, hiszen mindössze egyéni kezdeményezésről van szó. Emlékezhetünk arra, hogy februárban egy amerikai biztonsági cég, az iDefense Labs jelentős pénzjutalmat kínált azok számára, akik hibára akadnak a Windows operációs rendszerek kódjában. Redmond akkor jelezte ellenvetéseit, amelyet azzal indokolt, hogy ez tovább bátorítja a hibákra vadászó felhasználókat, akiket egyre inkább a pénzszerzés motivál.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Caro2006. 05. 16.. 13:55||#104
Nem errõl van szó, csak szerintem szeretnénk, ha a mi rendszerünk is támogatott lenne.
Ha ez megvan onnan kezdve éntõlem tényleg mindenki azt használ amit akar, de olyanok miatt elterjeszteni a wmv formátumot, akik tök kretének, na ez az, ami nem tetszik.
És ez csak 1 példa.
Ráadásul kedves magyar televízió is azt használja, úgyhogy a te zsebedbõl csordogál a pénz az MS-ébe.
Errõl van itt szó.
© risp2006. 05. 16.. 02:31||#103
SG.hu-n meg így az ms, meg úgy az ms, nemde?
© Fenjoy2006. 05. 16.. 00:49||#102
Ennyi beteg frusztrált win fobiást... Ezt sosem értem meg itt, évek ota ez megy, Win hír és kommentekben állandoan így a Linux meg ugy a Linux... hát már nagyon teli van a hebrákom:)

© z5oTtu2006. 05. 15.. 23:32||#101
javitsak csak a windozt. szerintem nagy bukas lesz, en nem varom.

irkab1rka:
counter strike source frankon megy linux-on, cedega-val.
http://transgaming.org/gamesdb/
© adam0122006. 05. 15.. 19:44||#100
de jobb benyomást kell egy olyan oprendser ahol kevés bug van
© AgentKis2006. 05. 15.. 15:58||#99
Nem nagyon értem ezt a hirtelen hibakeresgélést. Az XP-nél is ráért némely bug 4-5 évet, hogy kiderüljön...
© h4x0r2006. 05. 15.. 15:36||#98
Ez most tényleg hogy jön a hibaírtó versenyhez? Mellesleg akik csinálják, azok nem a pénz miatt csinálják (MS fizet bõven a programozóinak, kb. 80-120e $ évente, tapasztalattól függõen), hanem azért, mert kiváló egónövelõ. Azonkívül mindenki (fõleg a programozók) örülnek, hogyha becsülik õket.

"Hö, 4000-ret szedtem össze, pupákok" :)

Ezért sztem ez többet segít a Vista hiba-gyomlálásában, mint ha arányosan növelnék a fizetéseket. Pozitív verseny a lelke mindennek.
© BiroAndras2006. 05. 15.. 15:17||#97
"az elõítélet nem tapasztalaton alapul."

Nam. Az elõítélet a tapasztalat egyoldalú értelmezése. Pl. itt az az alapállítás, hogy az MS szoftverek bugosak. Ez viszont csak féligaság, ugyanis minden szoftver bugos. Sõt, a legtöbb sokkal bugosabb, mint az MS termékek.
Szóval ez az elõítélet.
© BiroAndras2006. 05. 15.. 15:13||#96
"Szerintem a Media Playerre gondolt..."

Azzal nincsen semmi gond. Letiltod a tûzfalban, és kész. Meg van ezer másik nem MS lejátszó.
© galocza2006. 05. 15.. 14:43||#95
téves.
az elõítélet nem tapasztalaton alapul.