SG.hu·

Szuperolcsó lesz a Nintendo Wii

A legújabb előrejelzések szerint a Wii szuperolcsó ajánlatként érkezik majd, és széles kínálatával, valamint speciális vezérlőjével megkaparinthatja a piac jó részét. A gyártó éppen erre törekszik, az élményre helyezve a hangsúlyt.

A készülék várható áráról a Forbes magazin szellőztetett meg némi információt. Jóslatuk szerint a Wii az utóbbi évek legolcsóbb konzoljaként debütálhat a piacon, és megjelenése pillanatában mindössze 200 dollárt kóstál majd, ami minden bizonnyal kihagyhatatlan ajánlat lesz a régi és az új játékosok számára. Véleményükkel egyetért a Merril Lynch elemzői cég is, amely szintén 200 dollárra becsüli az árat.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

A Nintendo a jelek szerint éppen erre, vagyis a 42 ezer forint körüli árra, valamint a készülék által nyújtott élményre, a játékok sokaságára építené sikerét. Az ár már önmagában rendkívül fontos - ha sikerül ilyen olcsón kihozni a konzolt, nagy valószínűséggel széles körökben találnak majd kedvező fogadtatásra. Természetesen a két riválishoz hasonló, következő generációs vizuális effektekről, brutális processzorokról nem lehet szó (lásd korábbi írásunkat), a Nintendo mégis úgy véli, megéri a fáradozást és inkább az élményre helyezik a hangsúlyt.

Ilyen értelemben nyilatkozott Shigeru Miyamoto, a cég egyik tervezője, aki 25 évvel ezelőtt, 1981-ben alkotta meg a Donkey Kong nevű játékot. A Mario és más hasonló karriert befutó művekkel hírnevét tovább növelő szakember úgy véli, fontos a szórakozás visszacsempészése a nagy felbontású grafikától elájuló ágazatba. "Nem a grafikára, hanem a lehető legszélesebb körű szórakozásra fókuszálunk" - jelentette ki Miyamoto, hozzátéve, hogy a Wii nem közvetlen vetélytársa a másik két fejlesztésnek, hanem azokkal párhuzamosan igyekszik majd terjeszkedni.

Az E3 kiállításon a Microsoft látványosan a Nintendo mellé állt, igyekezvén hangsúlyozni, hogy a Sony ajánlata túlságosan sokba kerül majd a felhasználóknak. "Miért vásárolnák 600 dolláros PS3-at? Az emberek többsége két készülék mellett dönt majd, ez pedig az Xbox 360 és a Wii lesz, amely kijön a PS3 árából" - jelentette ki Peter Moore a szoftvercég alelnöke. Kissé érdekes Redmond érvelése, amely főként jelenlegi pozícióját félti a Sony nagy durranásától.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© NintendoGC2006. 11. 28.. 17:34||#124
Szerintem sincs semmi értelme a fikázásnak és egymás leugatásának! Mellesleg nekem személy szerint (más téren ugyan) de már nagyon elegem van a fikázás-sorozatokból. A magyar ember manapság mást sem tud csak fikázni ezerrel mindent és mindenkint. Tényleg mintha jobban érezné ettõl magát.... mintha nyugodtabban feküdne le aludni vagy nem tudom. Mintha a mai magyar ember életfeltételévé vált volna az örökös és szüntelen fikázás... tisztelet persze a kivételnek (de mintha az egyre kevesebb lenne)

Valakinek a PS3... van, akinek az XboX360 és van akinek (nekem is) a Nintendo Wii jön be. Errõl lehetne teljesen kulturáltan is beszélgetni!

Eddig nem voltam konzol párti egyáltalán. De beszereztem egy Nintendo GC-t és a Resident Evil gammákat tolom rajta... nos nagyon megtetszett a dolog... és tényleg van egy különösen jó hangulata a konzolozásnak... bár én azt hiszem mégis megmaradok a PC mellett elsõsorban... mivel nekem az már-már munkaeszköz is egyben.

Ezt a két tesztet mindenképpen nézzétek meg... a PS2-t az XBoxot és a GC-t tesztelik mostoha körülmények között...

Video 1
Video 2


Minden elismerésem a Nintendoé... és azt hiszem én is fogok venni jövõre egy Wii-t!
© shogun12006. 05. 21.. 15:27||#123
Ilyet 10000000000% hogy veszek, nagyon tetszik, pedig már nem vagyok 8 :) Én is inkább Ps3at veszek (bocs microfos) mellé, EGYSZER 2009ben, amikor talán lesz csipp vagy adja az isten lemegy a játékok éra 8-9 E alá. Van erre egyáltalán vajmi kevés esély??
Viva Wii!!!
© adam0122006. 05. 15.. 21:19||#122
asszem veszek wgy wii-t:)
© lacek12006. 05. 15.. 20:19||#121
maximálisan 1et értek!totál unalmas már fikázo beszolásokat olvasgatni,inkább annak örülnék ha a játék élményeket osztanánk meg egymással és kiléphetnénk már ebbõl az ovis köpködésbõl,emberek!ne erõsitsük a tipikus magyar morált!peace :)
© sirGalahad2006. 05. 15.. 18:34||#120
Egyet nem értek, mi a fenének kell anyázgatni, szidni ezerrel a "másik" gépet...
Nekem 2 fexik a TV alatt; ha belefér, beszerzem ezt is...Mert a játék élmény a legfontosabb; tõlem lehet gagyi a grafika;lehet csilli-villi; az a fontos : hogy érzem magam game közben..
Ez az egyetlen ami megkülönbözteti számomra egymástól a game-ket. Lehet FPS;TPS;RPG... lehet 10 éves game; lehet vadiúj; én azért játszom mert szeretek játszani !
Ha veszek Nintendo-t; nem azért veszem, mert "high-tec" a kontroller; nem azért mert beveszem a marketinget... Kipróbálom; cikkeket,teszteket olvasok róla; aztán ha úgy érzem akkor belevágok.
Azt ajánlom nektek "egymás gépét fikázók" , hogy inkább annak örüljetek ami nektek van... Semennyivel sem fog többet érni a te géped; ha szidod a másikét...Ugyanaz marad... A "multplatform" megjelenéseket meg úgyis a nagykutyák döntik el; és a döntésükben csakis a pénz játszik szerepet...
Részemrõl reménykedem egy jobb világban; ahol nem attól érzed magad többnek; hogy fikázod a másikat....
További jó játékot mindenkinek; géptípustól függetlenül!

Ui: emléxik itt még vki a N64-es STARFOX-ra? <#wink>
© KDOG2006. 05. 15.. 11:17||#119
rühellem a konzolokat, tehát szabadidömben playstation-öket zuznék ;)

DE ILYET VESZEK ! :)
© Major2006. 05. 15.. 10:48||#118
A videót elnézve, veszek egy Wii-t :)
© _xT2006. 05. 15.. 00:23||#117
© nenad2006. 05. 14.. 11:50||#116
azert egy dvdre mar eleg sokminden rafer, ez gyenge ervnek tunik. EGyebkent sincs annyi mem a gepben hogy hu de nagyon ficankolhatna textura ugyben. 512 MB - ok. EGyebkent meg valaki ugyis kitalal valamit, ugyhogy mind1.
© Inquisitor2006. 05. 14.. 10:49||#115
"A játékok ára szvsz ugyanannyi lesz. 12-16 ezer..."
Régebben azt ígérték nem csak a gép lesz ólcsó. Akkor 8-10e körül kéne lenniük. Persze majd kiderül valójában mennyire gondoltak. De mondjuk PC-re is van pár kiadó, aki 15-20e között ad ki játékokat. Pl. a Microsoft :)