SG.hu·

Google: "nem leszünk a Microsoft Netscape-je"

A keresőcég vezetői erőteljesen kifogásolják a Microsoft azon döntését, miszerint továbbfejlesztett keresővel igyekeznek népszerűbbé tenni operációs rendszerüket - figyelni fogják a redmondi lépéseket.

A második alkalommal megrendezett Google Press Day alkalmából a vállalat vezetői nyilatkoztak terveikről, illetve a konkurenciáról, amelynek lépéseit szerintük saját érdekükben kell figyelemmel kísérniük. A rendezvényen többek között a két alapító, Szergej Brin és Larry Page is szót ejtett riválisukról, a Microsoftról, a két cég között zajló küzdelem nagyságát azonban igyekeztek csökkenteni. Tartanak a szoftvercég tisztességtelen magatartásától, ám állításuk szerint saját termékeikre koncentrálnak.

"Igyekszünk nem fókuszálni a Microsoft cselekedeteire" - jelentette ki Page, a Gmail levelező szolgáltatást említve példaként, amikor a cég ismét a középpontba került, és nem kellett megosztania figyelmét. Igyekezett hangsúlyozni, hogy továbbra is saját termékeikre koncentrálnak, de egyben figyelemmel kísérik a konkurencia lépéseit. "Megismerhettük korábban a szoftvercég versenyellenes, tisztességesnek nem nevezhető magatartását. Úgy vélem, azon területekre kell figyelnünk, ahol kikezdhetjük ezt az erőt" - vélte a másik alapító, Szergej Brin, kiemelvén, hogy nem akarják eljátszani a Netscape szerepét, amely a kilencvenes években háborút vesztett a redmondi óriással szemben.

A Google elsősorban a Windows Vista beépített keresője kapcsán hangoztatja kifogásait, amelyet pedig a Microsoft az egyik legnagyobb attrakcióként igyekszik eladni. Már több alkalommal beszámoltunk arról, hogy az operációs rendszer ezen funkciója megújult, és segítségével a hagyományos opciók mellett immár az interneten is keresgélhetünk. Éppen ez zavarja a keresőcéget, amely saját pozícióját félti az integrált alkalmazástól - attól tartanak, hogy a Microsoft szeretné megismételni korábbi sikerét és kiszorítani az eddig túl sikeresnek mutatkozó riválisát, kialakítva teljes fölényét.

Eric Schmidt, a Google vezérigazgatója úgy vélte, hogy egyik oldalnak sem kell feltétlenül egyeduralomra törnie, hiszen többen is megférnek a területen. "Van hely több győztes számára is, ezek a stratégiák egymással párhuzamosan is tovább működhetnek" - hangsúlyozta Schmidt, igyekezvén eloszlatni azon vádakat, miszerint a Google éppen saját uralmának kialakítására tör.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Diver2006. 05. 13.. 19:25||#53
Vazze!! En meg most vettem iPodot :(
© Morden232006. 05. 13.. 13:21||#52
Ha egyszer életemben rájövök arra, hogy miért divat a Microsoftot fikázni, akkor k*rva boldog ember leszek. Nem védem, mert nekem aztán tökmindegy, de állandóan azt látom, hogy a fél világ programozózseni és odamondja egy óriáscégnek, hogy hogyan is kell OPrendszert csinálni. Sima XP-t használok, érdekes módon nem szokott lefagyni, belassulni, nem követeli a Microsoft a további termékeinek a használatát (az tényleg igaz, hogy sosem jutna eszembe MediaPlayert, meg Explorer-t használni, de ez inkább megszokás kérdése).
Amúgy a termékkapcsolás teljes mértékben legális, ha más kitételt nem károsít a versenytörvény szerint. Lehet akármilyen jó a Microsoft Vista keresõje, a fél világ ezek után is Google-n fog keresni, mert azt szokta meg. Ha pedig tényleg jobb lesz a keresõjük, akkor pedig azt fogom használni. Ilyen egyszerû.
© h4x0r2006. 05. 13.. 10:48||#51
adam012#42: Kozlom, hogy a Google-nak mar van sajat Linuxa, sajat filerendszerrel (GFS), sajat web-szerverrel, szkriptnyelvvel, stb. Hazon belul hasznaljak, es azt akarjak kiadni talan. Ez inkabb jo nekunk.

#43: A turosretest konkurencia az MS a keresoknel. A Google erosebben fejleszti a netes szolgaltatasokat, tobb szakembere van a teruleten (majdnem az osszes), mig az MS masfele szakertelemmel rendelkezoket tart. Meg sokat kell fejlodnie, mig a PageRank-ot pl. utolerik. Ha utolerik.

Live: Ez jo otlet, de nem uj. :)
© droland2006. 05. 13.. 10:14||#50
Hidd el, mindíg vannak önjelöltek, aki önként portolnak dolgokat egyik rendszerrõl a másikra, hogy aztán elmondhasság, hogy "BIBI ITT IS VAN!" fordítva meg verik a mellük, hogy "ELLOPTÁK TÕLÜNK!"
© Extraboy2006. 05. 12.. 22:16||#49
en pld nemsokaig :)
© adam0122006. 05. 12.. 21:17||#48
lehet, de most tulajdonképpen ez a jelentõs keresõ, nagyon sokan használják ezt.
© Dj Faustus2006. 05. 12.. 21:15||#47
A Google elõtt is voltak jelentõs keresõszolgáltatások - mint például az Altavista.
A Google eddigi pályafutásáról pedig az alábbi mûvet tanácsos elolvasni.
© lammergeyer2006. 05. 12.. 21:12||#46
na jó,ez lehet hogy bunkóság volt a részemrõl,ez a te véleményed,és tiszteletben kell,hogy tartsam.
én a magam részérõl nem fogom erõltetni az m$ keresõjét,amíg lesz más.
© lammergeyer2006. 05. 12.. 21:02||#45
inkább ezt kéne használnod : http://www.kitchen-universe.com/detail.aspx?ID=2692
© risp2006. 05. 12.. 20:42||#44
1) a grafikus felületet az apple megvette a xeroxtól, az ms pedig lopta.
2) a google nem dolgozik linuxon, nem akar saját oprendszert.
3) hasonlítsd már össze hogy mely területeken van jelen az ms és melyeken a google.