SG.hu·

Vízálló laptopot készít a Matsushita

A japán gyártó a következő hónapban dobná piacra a szigetországban legújabb laptopjait, amelyek nemcsak erősebb fizikai behatásokkal, hanem a vízzel szemben is védettnek bizonyultak.

A vállalattól kiszivárgott információk alapján május közepén debütál a Let's Note sorozat négy tagja, a CF-Y5, CF-W5, CF-T5 és a CF-R5, amelyeket elsősorban azoknak ajánlanak, akik a szokásosnál kellemetlenebb körülmények között szeretnék használni útitársukat. Az egyedi védőborításnak és a kialakításnak köszönhetően ugyanis ezek a készülékek vízzel és egyéb folyadékokkal szemben is védettek, a vállalat reményei szerint életképes alternatívát nyújtva a konkurens termékekkel szemben.

Az értesülés szerint a CF-Y5 2300 dolláros, azaz nagyjából 480 ezer forintos áron debütál majd a japán boltokban, vagyis - minő meglepetés - nem tartozik az olcsó készülékek közé. Cserébe azonban nem kell attól tartanunk, hogy egy pohárka víz, vagy esetleg másféle nedű hetekre, hónapokra "kiüti" a szerkezetet. "A víz, illetve egyéb folyadékok okozta kárral nem az a legnagyobb baj, hogy túl gyakran történik. A legfőbb gond az, hogy a szokásosnál jóval több problémát okozhat. Olykor a billentyűzet, vagy egy másik komponens szenvedi meg a behatást, ám láttunk már olyat is, mintha az egész készüléket kimosták volna" - magyarázta Michelle Hache, a Plug-n-Play PC Inc. társtulajdonosa.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A cég kisebb bemutatót tartott az érdeklődőknek, amelyen nemcsak vízzel, hanem - többek között - egy jó pohár borral és sörrel is megkínálták a jövevényt, minden látható következmény nélkül. A védelem tehát jól teljesített, igaz, komoly fizikai behatásoknak nem tették ki a készüléket. Ami az egyes változatokat illeti, a specifikáció 1,06 GHz-es Core Solo U1300-tól egészen az 1,5 GHz-es Core Duo L2300 processzorig és 1 GB memóriáig terjed, van tehát miből válogatni - bizonyos határokon belül.

A vízálló laptop ötlete nem új: az Intel már 2004-ben megpendítette a gondolatot, igaz, egy meglehetősen extrém ötlettel, amely a szörfdeszkába épített mobil készülékben realizálódott. Akkor egy 1,7 GHz-es Intel Pentium M processzort és 80 Gigabyte-os merevlemezt építettek a sporteszközbe, amelyet egyúttal videokamerával is felszereltek.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Berber2006. 04. 28.. 07:51||#9
Nagyon bulis! Végre télleg a Balatonparton is dógózhatnék kikapcs helyett! Egyébiránt jó lenne ha nem kéne valóban agyon babusgatni.
© Kaadi2006. 04. 27.. 18:33||#8
Maholnap a jakuzzi-ban is szamitogepezhetsz. micsoda otletek...!
© Tiberius B2006. 04. 27.. 17:05||#7
Szerintem ilyenekre nem is gondoltak, csak arra, ha vki leönti a laptopot
© roliika2006. 04. 27.. 16:23||#6
Csatik vizássóságát vajon hogy oldották meg? Vagy a DVD lejáttszó , hogy ne ázzon be???
© Chappy2006. 04. 27.. 16:15||#5
Ez egy jó példa a "hogyan adjuk el termékünket" feladatra
© mikloss2006. 04. 27.. 14:11||#4
Jah vízalatt kéne használni és akkor nem is kéne bele hûtés 😊 mondjuk a hideg vízbe elgémberednének az újjaid 😄
© viizo2006. 04. 27.. 13:51||#3
Kíváncsi vagyok, Európában (neadjisten itthon) lehet-e majd kapni ezt a csodát, vagy ez is megreked Japánban 😞
© Wittao2006. 04. 27.. 13:22||#2
utána lemosod vízzel :::😊))))

(ebben az a jó, hogy most már megoldott a laptopok hûtése ::😊)))

W
© chokeerigo2006. 04. 27.. 13:12||#1
és vajon kakaóbiztosak e? <#idiota>