Médiainfo

Erősödik a karikatúra-botrányt kirobbantó dán lap

A dán Jyllands-Posten c. napilap internetes oldalának forgalma megnégyszereződött, imázsa pedig jelentősen tisztult a Mohamed-karikatúrák körül kirobbant botránynak köszönhetően.

Egyes médiaszakértők szerint akár jól is jöhet ki az elhíresült karikatúra-botrányból az események kirobbantója, a rajzokat publikáló dán Jyllands-Posten. A napilap ugyanis a történtek előtt nem rendelkezett kellően letisztult imázzsal, azonban mindezek hatására a közönség szemében mostanra sokkal markánsabban körvonalazódik az újság profilja. Márpedig a dán sajtópiac egyik legnagyobb szereplőjeként számon tartott Jyllands-Posten számára ez igencsak fontos változás, hiszen a többi "jólnevelt" újsághoz hasonlóan egy ideje már az a veszély fenyegette, hogy eltűnik a dán napilapkínálatban.

A legtöbb szakember mindazonáltal kétségeit fejezi ki a fenti vélekedéssel kapcsolatban, és inkább úgy fogalmaznak, hogy a botrány következményei kettősek lehetnek: a Jyllands-Posten vagy tönkremegy a közvélemény elfordulása miatt, vagy történetének legjelentősebb válságából megerősödve kerül ki.

Mindeközben a karikatúrák megjelenését engedélyező kulturális szerkesztőt hosszabb szabadságra küldték a laptól, a főszerkesztő, Carsten Juste pedig beteget jelentett. A hírek szerint a szerkesztőség munkatársai egyre elégedetlenebbek, mivel nem tájékoztatják őket időben az eseményekről és a további tervekről. A lap azonban úgy tűnik, minden probléma ellenére remekül működik tovább, sőt internetes kiadványának forgalma megnégyszereződött a botrány kirobbanása óta.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fflx #6
    ezt a sok hozzaszolast a cikkhez irtad? nem latom a a ketto kozott a kapcsolatot.
  • OliApa #5
    Azért kíváncsi lennék a tényleges tulajdonosi körre. Hogy nem unalmukban közölték a rajzokat, az hótzíher . . .
  • Ma2ska #4
    Mindegy minek hivják, de nálunk is elharapózhatna egy ilyen renndszer. Persze a sajtó felelőssége, és az ezzel kapcsolatos felvetés áll, genny médihatalom van egész európában.
  • exxile #3
    Ha jól tudom Dániában a legmagasabb az életszínvonal az EU-s országok közül. Azaz, jól működik az a szocializmus nemde? Miért változtatnának rajt? Biztos jobb mint ez a kelet-európai vadkapitalizmus. Persze lehet hogy te egy bróker-geci vagy és neked ez áll érdekedben. Másrészt ilyen felfogással ne Dániába utazgass, inkább vándorolj ki Algériába.
  • BlackRose #2
    "többszázmilliárd dollárt", többszázmillió elnézést a mellégépelésért
  • BlackRose #1
    Persze ha én lennék egy az a sok Dán cég közül akiknek a veszteségei akár a többszázmilliárd dollárt is megütik a kiesett kereskedelem és stb. miatt, most ezeket a féleszű, hülye barmokat legalább 100 milliárdra perelném. Tudom, hogy nem lenne belőlle semmi, tudom, hogy a szocializmusban senki sem felelős (márpedig néhányszor jártam Dániában és ott erőssen szocializmus van, persze nem ez a szovjet féle model, de szocializmus). Az meg, hogy a következményeket másoknak kell lenyelni azt egye meg a fene. Méghogy sajtószabadság, szeretném látni milyen lenne a sajtószabadság, ha mondjuk a Dán királynőről nyomtattak volna szexkarikatúrákat, vagy valami hasonlót... Szabadság felelőség nélkül a legjobb esetben is siralmas dolog.