SG.hu·

Toshiba-LG szövetség az optikai tárolóknál

A két gyártó a tervek szerint megosztaná egymással a CD-, DVD- és HD DVD- technológiával kapcsolatos szabadalmait, a Philips eközben csökkentette a hagyományos CD-lemezek licencdíját.

A napokban több fontos döntésre is sor került az optikai tárolók területén. Elsőként a Sony okozott felbolydulást, amikor nyilvánosságra hozta a jövőben megjelenő Blu-ray kiadványok tervezett árát, most pedig a Toshiba, az LG és a Philips lépése váltott ki nagy visszhangot. Előbbi kettő ugyanis megosztaná egymással a CD, a DVD és a következő generációs HD DVD szabvánnyal kapcsolatos fejlesztéseit, míg a Philips jelezte, hogy a jövőben alacsonyabb licencdíjjal is beérné a CD-lemezeknél.

A két gyártó keresztlicenc szerződéséről közleményben számoltak be. Eszerint a héten aláírták a technológiák megosztásáról szóló egyezséget, amely az adathordozókra, a lejátszókra és a felvevőkre egyaránt vonatkozik. Ennek révén mindkét fél újabb előnyöket remél, főleg az előállítási költségek és a fejlesztés üteme terén. Bár a megállapodás a hagyományos CD és DVD formátumra koncentrál, érvénye kiterjed a következő generációs HD DVD szabványra is, tehát komoly, a jövőbe mutató elképzelésekről van itt szó.


LG BD199

Ez utóbbi azért meglepő, mert az LG eddig a konkurens szabványt részesítette előnyben - egyértelmű, hogy igyekeznek bebiztosítani magukat egy olyan erős partner révén, mint a Toshiba. Az LG januárban jelezte, hogy a második negyedévben dobná piacra első BD-lejátszóját, a BD199-et. Mivel azonban a küzdelem végkimenetele még meglehetősen bizonytalan, nem árt, ha két lábon állnak.

Időközben az Európai Bizottság lezárta a Philips ellen indított antitröszt vizsgálatot, miután a cég jelezte, hogy hajlandó alacsonyabbra venni a hagyományos CD-lemezeknél behajtott jogdíjat. A döntés értelmében a díj a lemezenkénti 4,5 centről 2,5 centre csökkent, vagyis minden egyes adathordozó után a jövőben 9 helyett nagyjából 5 forint jut a Philips kasszájába. A mérséklés ráadásul tavaly októberre visszamenőleg lép érvénybe, így az Európai Bizottság elégedetten zárhatta le az ügyet, amely még 2003-ban indult azzal a váddal, hogy a cég visszaélt helyzetével.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© BiroAndras2006. 02. 15.. 10:44||#12
"A legérdekesebb számomraaz volt, mikor a számtek tanár mesélt vmi A-lemezrõl vagy mifenérõl, az a vacak teljesen kompatibilis lejátszóban a floppyval, csak éppen pár Gb-os."

A-drive volt a neve. ELsõ körben 120MB volt (ma már nevetséges a több gigás pendrive-ok mellett). Annyiban volt kompatibilis, hogy olvasta és írta a hagyományos floppy-t. A baja ugyanaz volt, mint az összes többi ilyen próbálkozásnak: A saját lemezedet nem tudtad elvinni a haverokhoz, mert nekik nem volt olvasójuk hozzá. Ezért nagy királyság a pendrive, csak egy USB port kell hozzá, ami már jópár éve minden gépben van. És XP-n még driver sem kell hozzá, csak bedugog, és már megy is.
© Tiberius B2006. 02. 14.. 19:09||#11
A legérdekesebb számomraaz volt, mikor a számtek tanár mesélt vmi A-lemezrõl vagy mifenérõl, az a vacak teljesen kompatibilis lejátszóban a floppyval, csak éppen pár Gb-os.
© Sanyix2006. 02. 13.. 21:34||#10
Ja vehetsz mindenfélét, pedig most is nagy idõközönként születnek nagy dolgok :D
© 16642006. 02. 13.. 18:57||#9
mijaza floppy?<#nevetes1><#nevetes1>
© DKm2006. 02. 13.. 16:52||#8
Amúgy a floppy után én is nagyon csodáltam a cd lemezeket.<#nezze>
© DKm2006. 02. 13.. 16:51||#7
Nekem se tûnik nagy lépésnek... Régen jó volt szerintem, mert nagy idõközönként születtek nagy dolgok. Most meg minden évben vehetsz új alaplapot, ha folyamatosan a maxon akarod tartani a géped.<#confused><#levele><#duhos2>
© JiBBeRiSH2006. 02. 13.. 11:08||#6
Én ezt most nem értem.
Eddig ugye volt egy közös vállalat Toshiba-Samsung. A Samsung ugye bejelentette, hogy Blu-Ray-HD-DVD combó cuccokat fog gyártani. Toshiba meg aszonta, hogy nem gyárt saját cuccot, hanem a Samsungét fogja saját néven eladni.
Aztán most a Toshiba szövetkezik az LG-vel(?) Akkor valszeg a Samsunggal is szövetkeznek (LG), mert másképp szvsz semmi értelme az egésznek.
© archkoven2006. 02. 13.. 10:54||#5
Pedig nem is olyan régen még óriásinak tûnt a CD. Hány floppyra való anyagot el lehetett rajta tárolni, és ráadásul mennyivel megbízhatóbban!
Ez most sokkal kisebb lépésnek tûnik nekem mint az volt annak idején.
© SymbioC2006. 02. 13.. 09:10||#4
Talán pár forinttal olcsóbb, mint a DVD....
© Tiberius B2006. 02. 13.. 06:43||#3
Én meg olyan rég vettem már, hogy nem is tudom mennyibe kerül egy.<#nevetes1><#nemtudom><#nevetes1>