Gyurkity Péter

Perelne a név­hasz­ná­la­tért a BitTorrent

A népszerű fájlcserélő hálózat ötletgazdája elsősorban a kémszoftverek és reklámterjesztők ellen igyekszik bebiztosítani magát azzal a fenyegetéssel, hogy bírósági úton vesznek elégtételt a jogtalan névhasználatért.


Bram Cohen, a BitTorrent kitalálója
A Bram Cohen által alapított cég elnöke, Ashwin Navin közölte az ezzel kapcsolatos terveket. Nyílt forrás­kódú szoftverről lévén szó, Cohen eddig elnézte, hogy munkáját mások is felhasz­nálják - így jöhetett létre a torrent kliensek egész sora, kezdve a primitív, mindössze néhány beépített funkcióval bíró válto­zatoktól az össze­tettebb alkal­mazásokig. Az elmúlt években azonban robbanás­szerűen terjedt a névhasz­nálat, és olyan ese­tekre is bőven volt példa, amikor az eredeti elkép­zeléstől, sőt, a fájlcserélgetéstől távol álló szoftve­reknél haszno­sították azt.

Szerintük ugyanis a szoftver népszerűségét a kémszoftverek ké­szí­tői és a spam­küldők is igye­kez­nek hasznosítani, amit pedig nem néz­het­nek tovább tétlenül. "Igen érzé­kenyen érint bennünket, hogy többen BitTorrent néven igyekeznek elter­jeszteni saját, kárte­vőket magában foglaló szoftve­rüket" - jelen­tette ki Navin. Különösen azután, hogy tavaly vállalatot alapítottak és kife­jezetten a legális piac felé közelednek. A jövőben ezért meg fogják védeni a márkanevet, törekedve arra, hogy a név alatt kizárólag bizton­ságos szoftverek jelenjenek meg.

A filmipar felé történő nyitásról mi is több alkalommal hírt adtunk. Az első tapogatózásra még tavaly nyáron került sor, amikor is Cohen magával az Amerikai Mozgókép Szövetséggel is tárgyalásokat folytatott. Némileg meglepő volt, hogy ezúttal a másik oldal sem támasztott kifogásokat, és mintha a szövetség is hajlandó lenne békét kötni - bizonyos feltételekkel. A közeledés első eredménye novemberre született meg: a két fél közösen jelentette be, hogy egyesítik erőiket az illegális másolatok visszaszorítása érdekében. Ebben valószínűleg nagy szerepet játszott az MPAA kirohanása, amit a BitTorrent keresőjének megjelenése váltott ki.

Aki tehát szeretné felhasználni a szoftver nevét, demonstrálnia kell saját megoldásának működését, és kizárólag licencdíj ellenében valósíthatja meg célját. Ígéretük szerint ez utóbbi alacsony összegű lesz, mivel a cél a hírnév fenntartása, nem pedig a profitszerzés. Az egyik első együttműködő cég az Opera lesz, amely böngészőjének következő verziójában elérhetővé teszi a BitTorrent keresőjét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Neurotoxin #13
    Ebben(ill) ezekben nagy igazság van
  • CsabiDuke #12
    De akár annyiért még a boltban is megvenném....
  • CsabiDuke #11
    Szívesen töltenék pénzért legálisan, ha lenne miből kifizetnem 15000 forintot egy játékra, vagy vinnék le az árát 1500-ra... :)
  • h4x0r #10
    Ha ilyen hulyesegre vetemedne, akkor forkolnak az OpenSource valtozatot, es mas neven, torrenttel full kompatibilisen futna. Szal ezt baszhatja. Inkabb a nevet felhasznalok ellen tesz lepest...
  • quack #9
    azert nem csoro am, nehogy meg elkezdjuk itt sajnalni...teljesen megerdemelten lett gazdag
  • EvilDevil #8
    ok megérdemli rendben.. de majd ha te is pénzért töltesz le akkor is igy gondolod ugye?? kétlem...
  • arty #7
    bár igylenne ... megérdemelné a teli zsebet, mert kb. 20 éve nem volt ekkora áttörés a neten :)
  • Moszoka #6
    Megérdemli
  • sonicXX #5
    Pardon, nem a múlt időt, a jövőidőt.
  • sonicXX #4
    Már elérhető az az Opera preview változat, amelyikben torrent kezelés is van. Nem értem a múltidőt a cikkben...

    Innen lehet leszedni