MTI

Olcsóbb roaming­díjakat akar az EU

Az Európai Unió a napokban intézkedéseket javasol a nemzetközi mobiltelefonálás olcsóbbá tételére.

Viviane Reding, az EU illetékes biztosa erről a Financial Times című brit lapnak nyilatkozott, és olyan törvénykezési folyamat elindítását helyezte kilátásba, esetleg már júniustól, ami - várhatóan 2008-tól - a mobil szolgáltatókat azonos tarifák alkalmazására kötelezné a nemzetközi és a helyi hívásoknál, azaz a külföldi beszélgetéseket, a roamingdíjakat olcsóbbá tenné.

Ezzel mintegy évi 380 millió európai, nem a saját szolgáltatója országában telefonáló mobilos kerülne kedvezőbb helyzetbe - írja a lap -, méghozzá jelentős mértékben, mert számos példa szerint esetenként akár 40 százalék pluszt is fizetnek roamingtarifaként. Brüsszel csak ezen tarifáknál, s nem az alapdíjaknál szeretne csökkenést elérni.

Elemzők szerint Redingnek nem lesz könnyű dolga keresztülvinni az elképzelést, már a bizottság többi tagjánál sem. Lesznek, akik az árrendszerekbe történő beavatkozást ellenzik, mondván: a verseny szabályozza majd a tarifákat.

A mobilszolgáltatók pedig arra hívták fel a figyelmet, hogy az utóbbi években a roamingdíjak folyamatosan csökkentek, s ha marad az erős verseny, akkor a jövőben is csökkenni fognak. Mindenesetre a telefonálóknak nem tetszik, hogy nyaralásuk helyéről hazatelefonálni egy négy-öt perces beszélgetés esetében is már több ezer forintnak megfelelő anyagi áldozattal jár.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • asysoft #1
    Remélem sikerül véghezvinni.