Berta Sándor

Egymilliárd euróba kerül a DVD-utódharc

Évek óta tart a harc, amelynek célja, hogy kiderüljön, melyik formátum lesz képes pótolni a DVD-t. A két trónkövetelő, a Blu-ray és a HD-DVD mögött cégek tucatjai sorakoztak fel, a döntés tehát úgy tűnik mindenképpen a felhasználókra vár majd.

Egyre erősödnek azok a vélemények, hogy mind a két formátumra szükség van, számos vállalat és hollywoodi filmstúdió, köztük nemrég a Hewlett-Packard jelentette be, hogy mind a Blu-ray, mind a HD-DVD szabványt támogatják. Andreas Hoffmann, a CD- és DVD- másolórendszereket gyártó Primera Technology európai leányvállalatának menedzserigazgatója kritizálta a párharcot, mondván felesleges pénzkidobás, a két formátum mögé felsorakozott támogatók költhetnék nemesebb célokra is azt a becslése szerint jelentős, akár egymilliárd eurós összeget, amit a két tábor eddig a fejlesztésekre fordított.


"Több évre teljesen el fogják bizonytalanítani a nagy- és kiskereskedőket, hiszen két, egymással nem kompatibilis szabvány harcol majd a fogyasztók kegyeiért. Forgalmazó legyen majd a talpán, aki előre el tudja dönteni, hogy melyik formátum mellett tegye le a voksát. Könnyen előfordulhat tehát, hogy az egész piac kivárásra játszik majd és elmaradnak a várt nagy rohamok, mindez pedig komoly veszteséget fog jelenteni mindkét tábornak" - érvelt az optikai szabványháború ellen a Primera Europe képviselője.

Mint ismeretes, a Blu-ray-t támogató Sony, a Samsung, a Philips, a Hewlett-Packard, a Dell, az Apple és más vállalatokkal szemben helyezkedik el a HD-DVD-t favorizáló cégek csoportja, amelynek tagja többek között a Toshiba, a NEC, a Microsoft, az Intel, az IBM és a Time Warner. Bár történtek kísérletek a két szabvány egyesítésére, ezek a próbálkozások sikertelennek bizonyultak. Ezek után mindig azzal számol, hogy az emberek mérlegelnek majd és vagy a Blu-ray vagy a HD-DVD készülékeket fogják megvásárolni. "A szakértők elfelejtik azonban, hogy van egy harmadik lehetőség is és szerintem ennek egyre nagyobb a valószínűsége: senki sem vesz semmit" - nyilatkozta Andreas Hoffmann. A új készülékek több ezer eurós árait elnézve tényleg erre van a legnagyobb esély...

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • azirafael #46
    Az lenne a legjobb, ha egy hatalmas napkitörés megsemmisítené az összes elektronikus kütyüt a világon és visszazuhannánk a sötét középkorba. Akkor piccsognátok a HD-DVD meg Blue-ray miatt a neten mi? Na fogjátok inkább a hólapátot, oszt irány ki havat hányni...
  • beatz #45
    azért lett az eredmény adatvesztés
  • rotator #44
    10-15 éve még a Sony volt az isten, de mára nagyon megutáltam azt a céget. Nem hullajtanék könnyeket, ha a PS3 + Blu-Ray kettőssel akkorát bukna, hogy eltűnnének végre a koterába.
  • Caro #43
    úgy tudom a BR lemezek védőrétegét fémforgáccsal tesztelték
  • AgentKis #42
    Mindenképpen érdekes csata, mondjuk az tuti, hogy nem nálunk fog eldőlni. Régebben is volt hasonló, A drive és zip drive között amik kisfloppy utódok akartak lenni. Akkor igazából egyik sem nyert, mert jött a CD és mindkettőt "eltakarította". Én erre várok leginkább HD-DVD és BR esetében márcsak azért, mert szerintem nem igazi lépés egyik sem a DVD-hez képest. Olyan mint anno a 2,88MB-ra formázott floppy.
  • ockham #41
    Ha a felhasználók fogják eldönteni, hogy melyik szabvány fog nyerni, akkor nem az ár fog dönteni. Hanem egyszerűen az hogy melyiket könyebb másolni :P És ha nem lehet majd másolni rendesen a Blue-Ray lemezeket, akkor az nagyon be fog tenni a Sonynak főleg a PS3 esetében.
  • Tpe #39
    Ezt a piac fogja eldönteni. Én a HD-DVD-re tippelek, mert azt sokkal könyebb lesz másolni. (Sajnos pont az MS miatt.) Éppen a hardweres másolás védelme miatt nem támogatják a Blu-ray-t. (Vagyis támogatják majd, de csap pénzért.)
  • puntocsento #37
    arty: "valszeg szereti a filmeket, és ő erre áldozott többet, nem a kocsijára/gépére/stb" az első fele részben igaz. a második nem egészen, mert az autó, és a gép is érdekel. az autó tuningolására, tavaly 1.5milliót költöttem, a számítógép alkatrészeit is kb. félévente-évente lecserélem, még a monitort is. nekem ezek a hobbiaim. sokan mondják hülye vagyok, de mit csináljak engem ezek érdekelnek és nem a cigi, az alkohol, és a narkó.
  • Commandante #36
    Na ja, vegul is van annyi ertelme, mint egy Tippmann A5-osnek.
  • puntocsento #35
    Commandante: rokkant nyugdíjjas vagyok. (egy motor baleset miatt) amikor a lejátszót vettem akkor még csak 3 féle feliratos film!!! közűl lehetett válogatni. (szinkronosról még álmodni se mertem. az írott lemezek meg kb. 2-3év után jöttek be. úgy hogy biztos nem az írás járt akkor a fejembe, amikor megvettem. (akkor csak 3 modelt/márkát lehetett kapni: sony, pana, thomson. én a sony mellet döntöttem, és nem bántam meg, mert már több ezer dvd átment rajta, és még mindig rendesen műkönik. nem úgy mint a másfél éves 80.000 ft-os pana lejátszó, ami már 2x elromlott. különben tegnap rendeltem meg egy denon dvd lejátszót.