Gyurkity Péter

A chipek gyorsítótárát növelné az AMD

A processzorgyártó termékei a gyorsítótár méretében általában a konkurens chipek mögött maradnak - az AMD új partnere segítségével ez megváltozhat, és megtöbbszöröződhet a kapacitás.

Craig Sander, a vállalat fejlesztésekért felelős alelnöke az EETimes részére adott interjúban beszélt a tervekről, illetve a legújabb partnerükkel kötött megállapodásról. Ebből kiderül, hogy leszerződtek az ágazatban még újoncnak számító Innovative Silicon céggel, mivel igencsak érdekli őket az általuk kifejlesztett és támogatott Z-RAM (zero-capacitor memory) technológia.

Sander elmondása szerint a megállapodás révén jelentős mértékben növelhetik az AMD processzorok gyorsítótárát. Az Isi ugyanis azt állítja, hogy a Z-RAM révén a legtöbb esetben használt beágyazott SRAM-hoz képest ötszörös sűrűséget érhetnek el, míg a beágyazott DRAM-hoz viszonyítva ez kétszeres növekedést jelent. "Megnéztük az Innovative Silicon által elküldött adatokat, és mondhatom, nagyon biztatóan hatnak. Arról azonban még meg kell bizonyosodnunk, hogy ez a megoldás működni fog saját termékeinkben. Ehhez meg kell vizsgálnunk a skálázhatóságot, és saját teszteszközöket kell alkalmaznunk" - mondta az alelnök.


Ikermagos Athlon 64 belülről

Az Innovative Silicon 2002-ben, Svájcban alakult meg Pierre Fazan kezdeményezéséből, mégpedig azzal a céllal, hogy egytranzisztoros DRAM memórián dolgozzanak. A cég szerint egyszerűségénél fogva a technológia jobban skálázható a jelenleg használatos megoldásoknál. Az AMD egyelőre annyit erősített meg, hogy jelenleg kizárólag a processzoroknál vizsgálják ennek alkalmazását.

A gyorsítótárak méretében a vállalat általában az Intel mögött halad. Több asztali processzoruk esetében - még a nagyobb teljesítményű változatoknál is - a másodszintű gyorsítótár nem éri el az 1 MB-ot, a szervervonalon pedig (Opteron) nem haladták túl a 2 MB-ot. Az Intel eközben már 4, illetve 8 MB-nál jár, igaz, az AMD chipek az utóbbi időben így is jobban teljesítenek vetélytársaiknál. Sander arról nem beszélt, hogy cége milyen gyorsan tudná alkalmazni a technológiát. A tesztelést valószínűleg Drezdában végzik majd, 90 és 65 nanométeres gyártástechnológián, a megjelenés pedig nagyban függ a processzoroknál felállított útitervtől.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Runo #38
  • dez #37
    Azt írták, több asztali procinál, nem mindegyikre vonatkozik. (És írjuk hozzá, a L2 cache, mert összességében cache-ből a tiedben pl. 1,125 MB van, a L1-gyel együtt. Igazán megemlíthette volna a cikk is, amit Aspirin is írt.)
  • dekorex #36
    nekem A64 3700+ os processzor van a laptopomba 1mb cache -el... Most akkor miért van a cikkben, hogy el sem érik az 1mb -ot?
  • dez #35
    Ha nem lehet kisilabizálni, mit akarsz írni, az egy kutya azzal, mintha hülyeséget írnál, nemde? ;) Vágod már? :p
  • maestro85 #34
    Boccs főnök! Ki mihez ért abba szól bele... de ez elsősorban tech-fórum. Jah, bocsi. Most is kihagytam egyet, de azért sem javítom ki.
  • dez #33
    /Érthetőbb lenne a hozzászólásod, ha használnád a vessző elnevezésű írásjelet is. :) Ez persze nem csak rád vonatkozik. :P /
  • maestro85 #32
    na ez igy nem helyes.... van K6 meg K6-2 a K6 szánalmaska mmx-ek ellen volt a k6-2 a K6-3 meg inkabb a cerkák és P2 ellen volt. A K5 meg nagyon szánaémaska nemis lehetett volna a P1ek ellenfele én csak 75 MHzt láttam belőle mmx ből meg 233-as is volt. K5 inkább 586-os korszak sztem...
  • [Jakuza] #31
    Szerintem meg itt van egy kis keveredes.
    A K5 sorozat volt a P-I alternativaja.
    A K6 a P2nek es a K7 a P3nak. (bar utobbi mar olyan jol sikerult, hogy gyakorlatilag az alacsonyabb orajelu P4-ekkel is siman felvette a versenyt)
    Vagy ennyire szanalmas a P4 ? :P
    Na ezt dontse el mindenki sajat szajize szerint.
  • archkoven #30
    De igen, az még P1 volt, csak erről a Linux-szakértő Marcos nem tud. Szerintem nem is volt neki olyanja.
  • dez #29
    233MMX? Az még nem P1 volt?