Berta Sándor

Egyelőre még álom az intelligens konyha

Bár egyre több híradásban lehet hallani az intelligens háztartási eszközökről, a teljes mértékben önműködő, kívánságainkat leső és maradéktalanul megvalósító konyha megjelenése és elterjedése még néhány évet várat magára.

A XXI. század intelligens konyhája önmagától megvalósítja az elképzelt ételeket, italokat, receptjavaslatokat tesz elénk, bevásárlólistát készít és akár önfejlődő is lehet. Számos cég foglalkozik - több-kevesebb sikerrel - a számítástechnika, az informatika, a távközléstechnika és a gasztronómia összekapcsolásával. Ezúttal a General Electric (GE) Consumer & Industrial részlege próbál meg ezen a területen valami maradandót alkotni.

A kutatók elképzelései szerint akár néhány éven belül megvalósulhat az, hogy a lakó felhívja az otthonát és a hűtőszekrény tájékoztatja arról, milyen ételek elérhetőek, vagy leadja rendelését és az étel elkészül mire hazaér. Eközben az intelligens konyha ügyelne arra, hogy ne túl korán készüljön el az ebéd és vacsora, illetve hogy ne hűljön ki a gasztronómiai remekmű. A konyha önmagától cselekszik, a rendelés leadását követően beszerzi a szükséges hozzávalókat és el is készíti az adott ételt és italt. Természetesen alapkövetelmény, hogy az intelligens konyha ügyeljen a természet- és környezetvédelemre, és persze gazdaságosan is működjön.

Fontos az is, hogy az egyes háztartási készülékek megtanulják gazdáik kívánságait és elraktározzák azt, hogy például Kovács úr jól átsütve szereti-e a hússzeleteket vagy elég, ha csak megpirulnak, illetve hogy a rántotthúst vagy a milánói makarónit szereti-e jobban a ház ura és asszonya.

Bár sokan hitetlenkedve fogadják ezeket az ötleteket, úgynevezett Self-Cooking-Centerek, vagyis önműködő főző-sütő központok már működnek a világ számos éttermében. Ezek ügyelnek a behelyezett ételek hőmérsékletére és a levegő páratartalmára, és képesek önmaguktól beavatkozni ha a helyzet úgy kívánja. S végül ha végeztünk az ebéddel vagy a vacsorával pihenhetünk is, hiszen a sütő automatikusan kipucolja magát és a mosogatógép magától el fogja mosogatni az edényeket, míg a háztartási robot összeszedi a mardékokat és rendet rak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Yv@n #4
  • Vorpal #3
    Feleség ugyanmár, mosvettem egy mosogatógépet és azt bármikor ki lehet kapcsolni, nemrinyál dolgozik, és mediterrán gyártmány. Namos mongy egy ilyen csajt a környéken.
  • lammaer #2
    Höhöhö... a konyha intelligenciája attól függ, kit vesz feleségül az ember... muhahaha :)
  • bppity #1
    Na ez biztos nem nekünk készült. A cikket olvasva egyből az olyan kocsik jutottak eszembe, amik mindent megcsinálnak helyettünk. És akkor hol marad az élmény?
    Én szeretek főzni (lehet, hogy fura, de még mosogatni is). Bár az igaz, hogy az ipari méretű konyhákban biztos hasznos az ilyen. És a lényeg szerintem azon van, hogy képesek-e megcsinálni. Úgy látszik, hogy igen.