SG.hu

3 millió forintra bírságolták a Hungarotelt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa a Hungarotel Távközlési Rt.-nek 3 millió forint bírságot szabott ki a fogyasztók megtévesztésére alkalmas reklámja miatt.

A közlemény szerint a Hungarotel Távközlési Rt. 2005 áprilisában bevezetett "Hívogató" díjcsomagjainak áprilistól júliusig tartó reklámkampányában olyan szórólapokat juttatott el a fogyasztókhoz, amelyeken egy táblázatban összehasonlította a "Hívogató" díjcsomagok és egyes versenytársainak adott díjcsomagjai szerinti hívásdíjakat.

A GVH versenytanácsa a vizsgálat során arra a következtetésre jutott, hogy a táblázatok adatainak megállapításakor alkalmazott módszer a fogyasztók megtévesztésére alkalmas tájékoztatást adott. Az összehasonlító táblázatokban olyan adatokat tüntettek fel, amelyek nem szolgálták a fogyasztók pontos, valóságnak megfelelő tájékoztatását, s nem feleltek meg az összehasonlító reklám esetén kiemelkedő jelentőséggel bíró tárgyilagosság követelményének.

A versenytanács 2005. december 19-én hozott határozatában megállapította, hogy a Hungarotel Távközlési Rt. jogsértő magatartást tanúsított, amikor 2005-ös reklámtevékenysége során szórólapjain a "Hívogató" elnevezésű díjcsomagjait egyes versenytársainak díjcsomagjaival megtévesztésre alkalmas módon hasonlította össze.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!