Gyurkity Péter

Intel: nem lesz szükség új alaplapokra?

Lapértesülések szerint a processzorgyártó 65 nanométeres cskíszélességgel készülő következő generációjával a jelenlegi alaplapok nagy része is megbirkózik, így a Presler nem feltétlenül igényli új megvásárlását.

Az újgenerációs, fejlettebb gyártástechnológiával készülő chipek és a jelenleg újnak mondható alaplapok közötti kompatibilitást az ASUS erősítette meg az Anandtechnek adott válaszában. Ebből többek között kiderül, hogy továbbra is az i975X számít a zászlóshajónak, és bár egyes Presler és Cedar Mill processzoroknál tapasztaltak inkompatibilitást, ez az Intel módosítása miatt történt. A gyártók elmondása szerint az i975/955/945 sorozatú alaplapok jelenleg is támogatják ezen chipeket, az LGA-775 tokozáson keresztül.

Az Intel tervezett újdonságairól az elmúlt hetekben már többször beszámoltunk. A legutóbbi információk szerint a Presler és a Cedar Mill már 2006 első negyedévében megjelenik, így elindulnak hódító útjukra a 65 nanométeres processzorok. Az ikermagon erősítő Pentium 9xx (Presler magos) sorozat a csúcskategóriában és a középkategória felső harmadában hódíthat, a Pentium 6xx (Cedar Mill) visszaszorul az úgynevezett mainstream két alsó harmadába, míg a Celeron D (3xx, szintén Cedar Mill) feladata szokás szerint az alsó szegmensek megszerzése lesz. Az órajel az AMD-hez hasonlóan nem sokat változik, továbbra is 2,8-3,6 GHz között váltakozik, ám a kisebb csíkszélesség és az ikermagos felépítés révén ismét teljesítménynövekedésre számíthatunk.

Korábban többen tudni vélték, hogy az ikermagos jövevényeket a 945/955/975 sorozatú chipkészletek támogatják majd, míg az egymagos Cedar Millek akár még a korosodó 915/925 sorozatban is helyet kaphatnak. Ezt azzal magyarázták, hogy a régebbi változatok már nem birkóznának meg a kétmagos utódokkal, de ez nem lehet akadály a hagyományos felépítésű chipek esetében. A gondolatmenet második felét cáfolta most az ASUSTeK képviselője, aki az oldalnak elmondta, hogy kizárólag az újabb 945, 955 és 975 chipkészlet támogatja a jövőre várható típusokat. A 915 és 925 sorozatnak ezzel végleg bealkonyul, de a három újabb példány tovább élhet. A gyártó egyben elmondta, hogy már több tesztpéldányt is kaptak az AMD-től, ám a Socket-M2 foglalatba illeszkedő chipek teljesítményéről nem beszéltek.

A helyzet nem olyan rossz, főleg, ha a nagy rivális példáját nézzük: az AMD fél éven belül három új tokozást vezet be, kettőt asztali, egy továbbit pedig mobil vonalon. Ez mindenképpen kikényszeríti az alaplapcserét, és mivel együtt jár a memóriageneráció váltásával, sok esetben akár a teljes konfigurációt is magunk mögött hagyhatjuk. Aki tehát szeretne hozzájutni a legújabb fejlesztésekhez, AMD-vonalon vaskos összegre számíthat, míg a vetélytárs esetében - aki itt némileg előrébb jár - ezt olcsóbban is megúszhatjuk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #10
    Szerintem nem jellemző, hogy ugyanabba a lapba rakja az ember az új prociját. Nem cserélünk olyan gyakran procit, hogy egyáltalán felmerüljön a gondolat. Még he lehetne is, nincs értelme egy erős procit visszafogni egy régi chipset-tel és régi RAM-okkal.
  • CsabiDuke #9
    Épp egy hete vettem s775-öt :) P4N
  • pedrohsi #8
    ja persze, beugrott, a bazi nagy kártyás megoldás, mint anno Amigáéknál:)
  • Inquisitor #7
    Nézd meg jobban akkor pár upgrade cuccukat ... mivel a délihíd is rajta van az upgrade kártyákon, így kellett rajta lennie plusz ramfoglalatoknak is. Igaz az AMD procihoz nem kell délihíd, de eztán is rajta lsz pluszban a DDR2 foglalat ;)
  • pedrohsi #6
    a memvezérlő eddig is ott volt, csak most lecserélik DDR2-t támogatóra
    az ASrocknak meg szinte minden létező tokozásra van ilyen megoldása, de nem nagyon láttam olyat aki használta volna.
    azt hogy oldják meg, hogy egy DDR1-es procihoz készült alaplapra rádugnak egy DDR2-őt támogató memvezérlős prockót?
  • Inquisitor #5
    "nem feltetlenul, de akkor is uj tokot fog kapni, hogy meg se legyen jo a regi alaplapba. soxor eljacotta mar ezt az intel...."
    Ráadásul mennyire alaptalanul!
    Az első P2 alaplapokhoz kapni lehetett átalakítót PentiumPro procikhoz, sőt volt olyan alaplap, amin mindkét foglalat rajta volt.
    Aztán a vicces rész a két fajta I815-öes alaplappal, hogy a Tualatinhoz vegyél új alaplapot ... közben meg lehetett átalakítót (Slot1-s370t) szerezni az ezer éves BX440-es deszkákhoz.

    Szóval a nem szükséges másik foglalat, meg a nem lesz között van egy kis difi. Szkeptikus vagyok az ügyben.
  • irkab1rka #4
    "az AMD fél éven belül három új tokozást vezet be, kettőt asztali, egy továbbit pedig mobil vonalon. Ez mindenképpen kikényszeríti az alaplapcserét"

    Ez kb nem igaz. Pont most fogok vennie 1 asrock alaplapot, ami rendelkezik egy M2-re upgrade-elő slottal.

    A mondat helyesen: "... Ez a legtöbb esetben kikényszeríti az alaplapcserét..."

    Amúgy a lényeg az, hogy asztali gépeknél a 754, 949, 940 helyett bevezetik az M2-t, mert a prociba kerül(t) a memóriavezérlő (azt hiszem, de én nem értek a hw-hez). Mobil vonalon a slot váltás oka ugyanúgy ez (a ddr-2 támogatása)
  • Lame #3
    Hat igen, ez nem epp egy Intelre jellemzo lepes lenne.
    Egyebkent meg mivel nem lesz jelentos teljesitmeny novekedes nem is eri meg valtani. Ez igaz az AMD-re is. Akinek most van egy jo procija az meg el lesz vele egy ideig :)
  • vjanika #2
    Sorolhatni lehetne tán órákig, hogy miket ígért már az Intel, amiből aztán semmi sem lett. Hiszem, ha látom....
  • uniu #1
    nem feltetlenul, de akkor is uj tokot fog kapni, hogy meg se legyen jo a regi alaplapba. soxor eljacotta mar ezt az intel....