Gyurkity Péter

A BOINC-programba olvad be a SETI

December 15-én a SETI@home végleg átalakul és beolvad a Berkeley Egyetem nyílt infrastruktúrájába – a programban részt vevő felhasználók ezentúl több különböző projekthez csatlakozhatnak.

Két héten belül lezárul a hosszú átállási folyamat. A még használatban lévő korábbi verziókat frissítik, és a teljes adatbázis a BOINC része lesz, megszüntetve ezzel az átmeneti redundanciát, ami csak visszafogta a rendszert. December 15-től tehát kizárólag az új verziót futtathatjuk, amely külsejében is megújult.

A BOINC (Berkeley Open Infrastructure for Network Computing) program a Sun Microsystems és a Berkeley Egyetem kezdeményezéséből indult 2003 végén. Akkor a Sun szerverek egész sorozatát adományozta az intézménynek. A cél egy közös adatbázis létrehozása volt, amely a programban részt vevő – vagyis a klienst futtató – számítógépek erőforrásainak jobb megoszlását teszi lehetővé, akár az egyes projektek között is. Ez lehet a klasszikus SETI, de akár új, rákkutatási, vagy a klímaváltozásokat modellező szoftver. A kis zöldek létezését kutató projekt kihagyhatatlan volt, hiszen a SETI@home egyértelműen az eddigi legsikeresebb kezdeményezés a megosztott számításon alapuló programok között.



A szervezők már jó ideje dolgoznak a váltás lebonyolításán. Tavaly novemberben ezt még túl korainak tartották, és úgy nyilatkoztak, hogy csak akkor hajtják végre a végső lépést, ha a BOINC tábora eléri a félmillió főt. Addig is folytatódott az adatbázis fokozatos migrációja, amely a régi verzió mellett működött. Ezt a redundanciát most fogják felszámolni, ám adatvesztéssel nem kell számolnunk, mivel minden eddigi eredményt átmentettek az új rendszerbe. A jelenleg is aktív résztvevőknek már a múlt héten kiküldték a figyelmeztető üzenetet, míg az inaktív felhasználókat a napokban értesítik, szintén emailban. A szerver, illetve az adatbázis állapotáról ezen az oldalon tájékozódhatunk.

Bár a SETI eddig nem sok gyakorlati eredményt hozott, a szervezők és a programban részt vevő kutatók lelkesedése nem csökken. Michael M. Davis csillagász, aki a Cornell Egyetem adjunktusaként idén csatlakozott a SETI-hez – májusban úgy nyilatkozott, hogy az eddigi sikertelenség egyáltalán nem nevezhető perdöntőnek. Véleménye szerint számtalan intelligens kultúra létezhet ami rádiójeleket használ, csupán az észlelés képességével nem rendelkeztünk ezidáig.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)