SG.hu·

Fogyasztóvédők összefogása a magáncélú másolatokért

"A felhasználóknak megvan a joguk a magáncélú másolatok elkészítésére, éppen ezért tilos őket bűnözőként beállítani" - állítja új online kampányában az európai fogyasztóvédőket tömörítő szövetség.

Az Európai Fogyasztóvédelmi Szervezetek Szövetsége (BEUC) szerint a továbbiakban tarthatatlan az az állapot, hogy a zenei albumok vagy zeneszámok másolását bűncselekményként emlegetik a kiadók, a hatóságok és a szerzői jogvédő szervezetek. Eközben ugyanis teljesen háttérbe szorul a fogyasztók magáncélú másolási joga. Egyöntetű vélemény, hogy ennek az áldatlan állapotnak véget kell vetni.

A szervezet képviselői erről a Fogyasztók Digitális Jogai nevű új online kampányuk sajtótájékoztatóján beszéltek. A kezdeményezés saját weboldalat is kapott, ahol a felhasználók számos kérdésre választ kaphatnak, felvilágosítják őket jogaikról és igyekeznek a szórakoztatóelektronikai ipar dezinformációs ködét eloszlatni. Ezenkívül aláírásgyűjtés is kezdődött, amelynek célja, hogy ily módon hívják fel az európai politikusok figyelmét az ellentmondásokra és a másolások területén kialakult helyzetre.

A BEUC hat pontban foglalta össze a követeléseit. Ezek között van, hogy mindenkinek joga van a tudáshoz, a kultúrához, valamint hogy megválaszthatjuk, milyen termékeket vásárolunk meg (ez az úgynevezett semleges technológia kérdése). Profitálnunk kellene az újdonságokból, nem pedig a fogyasztói jogait korlátozni. Ezenkívül kiemelt szerepet kapott a teljes kompatibilitás kérdése, vagyis, hogy bármelyik zeneszám bármelyik zenelejátszón meghallgatható legyen és a magánszférához való jog, ami egyúttal kizárja olyan másolásvédelmek alkalmazását, amelyek adatokat gyűjtenek a felhasználóról, vagy szokásairól. Az utolsó pontban pedig a fogyasztóvédők egyenesen kikérik maguknak, hogy a zenei tartalmakat másolókat egységesen bűnözőként kezeljék a hatóságok és a zeneipar.

A BEUC szerint egy zeneszám letöltése egy fájlcserélő hálózatról semmiképpen sem hasonlítható össze egy zenei CD lemásolásával. A fogyasztóvédők egyúttal kifogásolták az ellentmondásos jogi szabályozást is: a törvények ugyan elismerik a fogyasztók magáncélú másolási jogát, azonban a másolásvédelmek kijátszása - ami nélkül a legtöbb esetben a kópiák készítése nem valósulhat meg - már bűncselekménynek számít.

Az Európai Fogyasztóvédelmi Szervezetek Szövetségének üzenete egyértelmű: lehet, hogy a jelenlegi helyzet megelégedéssel tölti el a hatóságokat, a szerzői jogvédőket és a zeneipart, azonban az európai felhasználókat egyáltalán nem.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© TeszteloPontHu2005. 11. 14.. 19:30||#22
"igyekeznek a szórakoztatóelektronikai ipar dezinformációs ködét eloszlatni"

Nem annyira a szórakoztatóelektronikai ipar dezinformál (hiszen õket nem igazán érdekli a másolás), hanem a szórakoztató ipar.
© Mike2005. 11. 14.. 13:57||#21
ilyenkor örülök hogy EU tagok vagyunk
ha nem lennénk itthon saját erõbõl, saját szándékból a politikusaink nem csinálnának semmit
© Mike2005. 11. 14.. 13:57||#20
ilyenkor örülök hogy EU tagok vagyunk
ha nem lennénk itthon saját erõbõl, saját szándékból a politikusaink nem csinálnának semmit
© irkab1rka2005. 11. 14.. 13:15||#19
assdf: fura humorod van. Menj a gumiszobába inkább az ilyen beszólásokkal.

dez: a magyar jog ez esetben szerintem megengedõbb mint europában általános.
© mrzed0012005. 11. 12.. 10:25||#18
Nos, elõsször is ott a MACI - Másolható javakat fogyasztók érdekeit védõ civil szervezet
Meg aztán volt egy elég jó kis cikk, egy sztem totál értelmes, és minden problémát megoldó kezdeményezéssel : http://www.sg.hu/cikk.php?cid=40678
© schakaal2005. 11. 12.. 10:06||#17
<#violent><#nevetes1><#nevetes1><#nevetes1>
© assdf2005. 11. 11.. 23:17||#16
Esetleg gyújtogatni mint franciáéknál... <#nezze>
© schakaal2005. 11. 11.. 21:12||#15
Amúgy én ezért kimennék az utcára tüntetni!
© schakaal2005. 11. 11.. 21:11||#14
Nem tudom igazából,hogy milyen jogvédõ cégek léteznek M.O.-n,akik konkrétan az informatikában megjelenõ jogi problémákkal (p2p,másolás,stb.) foglalkoznak.De jó lenne ezeket mozgósítani.
© HappyBoy2005. 11. 11.. 20:56||#13
Természetesen nem, hanem aki bûnözõnek állít be.

Egyébként csak köszönetet lehetne mondani a BEUC-nak.