MTI

627 millióan vásároltak már valamit a világhálón

Több mint 627 millióan vásároltak már legalább egyszer a világhálón keresztül - jelentették be kedden Bécsben az ACNielsen piackutató 38 országban végzett felmérésének az eredményeit ismertetve.

Ausztriában az interneten keresztüli vásárlások 50 százalékát teszik ki a könyvek, míg nemzetközi átlagban csak a 34 százalékát, de ez is az első helyet jelenti a világhálón keresztül vásárolható termékek csoportjában.

A több mint 21 ezer internetező kikérdezésével készített felmérés szerint Európában is a könyvek állnak az első helyen a világhálón vásárolható termékek népszerűségi listájának az élén 33 százalékos részesedéssel, majd a videokazetták, a DVD-k és a játékok következnek 24 százalékos aránnyal, a ruhák és a cipők, illetve az öltözködési kiegészítők 20 százalékos részesedéssel, aztán a zeneszámok, a repülőjegyek, a számítástechnikai eszközök 19 százalékkal. Ausztriában más a sorrend, mert az öltözködési cikkek kerültek a második helyre 24 százalékos részesedéssel, a harmadikra pedig a videokazetták, a DVD-k és a játékok 21 százalékkal.

A bankkártyás fizetési mód a legelterjedtebb az interneten vásárlók körében, nemzetközi viszonylatban 59 százalékos e fizetési lehetőségnek a részaránya, míg az átutalásoké 23 százalékos. Európában a hitelkártyával történő internetes vásárlás részaránya 53 százalékos, Észak-Amerikában pedig már 69 százalékos. Ausztriában az átutalás még népszerűbb, mert az internetes vásárlások ellenértékét 65 százalékban még ezen a módon egyenlítik ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!