Berta Sándor

Elítélhetik az első bittorrentes fájlcserélőt

A BitTorrent az egyik legnépszerűbb a fájlcserélő rendszerek között. Eddig - hogy, hogy nem - a BitTorrentet használókat elkerülték a bírósági ítéletek, ám arra számítani lehetett, ez a békés állapot nem tart örökké.

A precedensértékűnek mondható tárgyalásra tegnap került sor Hongkongban. A Chan Nai-ming nevű férfit azzal vádolták meg, hogy három filmet kínált illegálisan letöltésre a BitTorrent hálózatán. Az már biztos, hogy megbüntetik, az ítéletre azonban még november 7-ig várni kell. Chan Nai-ming, az első bittorrentes fájlcserélő és a hatóságok szeretnek példát statuálni. A szakértők szerint akár az is előfordulhat, hogy a legszigorúbb ítéletet kapja majd. Hongkongban jelenleg a szerzői jogsértésekért legfeljebb 4 év börtönbüntetés adható.

A 38 éves munkanélküli Chan még tavaly kínálta letöltésre a fájlcserélő rendszeren a Daredevil - A fenegyerek, a Red Planet (A vörös bolygó) és a Miss Congeniality (A beépített szépség) című filmek illegális másolatait. A férfit az MPAA filmszövetség hongkongi testvérszervezetének tagjai jelentették fel, majd a rendőrök idén januárban le is tartóztatták. A hatóságok ugyanakkor később Chant 650 dolláros óvadék fejében kiengedték.

"Ez azt jelentheti, hogy a jövőben az emberek nagyon meg fogják gondolni, hogy elérhetővé tegyék-e mások számára az interneten a filmek illegális kópiáit" - nyilatkozta Woody Tsung, az MPIA vezetője, aki örömtelinek nevezte, hogy hamarosan megszületik az első precedensértékű ítélet a filmkalózok ellen immár Hongkongban is. Hasonlóan vélekedett John Tsang, a hongkongi kereskedelmi minisztérium képviselője is. A szervezet szerint mióta kiderült, hogy Chan szigorú büntetésre számíthat, Hongkongban 80 százalékkal csökkent a fájlcserélő tevékenységek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • h4x0r #34
    Akár hiszed, akár nem, az egyetemek autonóm területek. És igen, a rendőrnek a rektornak kell pucsítania.

    NEXUS6: Heh, minden veszprémi tegye fel a kezét... Letehetitek :)
  • jojo #33
    Szerintem, házkutatási engedéllyel oda megy a zsaru ahova akar, a kollégiumigazgató pedig az ajtót nyissa neki, azé megy elöl.
  • NEXUS6 #32
    Na nézd csak milyen kicsi a világ!;)
  • [HUN]Stanlee #31
    Ha hiszed, ha nem , a kollegiumokba csak a kollegiumigazgato beleegyezesevel mehetnek be a rendorok. Persze a koleszigazgatot be lehet ijeszteni, es akkor vihetik a gepet.
  • [HUN]PAStheLoD #30
    Ez tényleg lol, szegény csávó, vele próbálnak példát statuálni ..
  • MacrosTheBlack #29
    Ezt ugye te se gondolod komolyan? Majd egy rektor fogja megszabni a rendőrnek hova léphet be... Csak nehogy pucsítania kelljen. :D
  • MacrosTheBlack #28
    A szervezet szerint mióta kiderült, hogy Chan szigorú büntetésre számíthat, Hongkongban 80 százalékkal csökkent a fájlcserélő tevékenységek.
    Nyilván... Nem inkább átváltottak olyanra amit nem tudnak lenyomozni a jogsértő szervezetek...
  • Béla bácsi #27
    Nah, elkaptak egy torrenten file-cserélő emberkét Kínában. Nekem is először az jutott eszembe hogy nyilván vmi rendszerellenes weboldalt működtetett, csak azt elfelejtették közölni a kínai hatóságok. Remélem azért a Boszporuszon nem jön át ez a gyakorlat.
  • h4x0r #26
    OFF: Veszpremi vagy? Mert itt is nyilik egy nanoTecso. Ki is irtak az epites keritesere, hogy "Nem kell Tecso! Focizni akarunk!" (regen focipalya lehetett). :)

    Mellesleg a BSA/RIAA/Artisjus/stb. eselytelenek, ameddig a kolegiumokban folyik az "ipari" warez-felhasznalas, leven oda csak rektori engedellyel lephetnek csak be meg a rendorok is.
  • Evil Merodak #25
    Jó ezt egy avi esetén nehéz lesz bizonyítani. Mondhatom azt is hogy az egy fake. Ha megpróbálják lejátszani, jó kis renderelési problémákba ütköznek.