MTI

A Philips 700 ezer LCD tévét gyárt idén Székesfehérváron

Az idén 700 ezer LCD televízió készül a Philips Kft. székesfehérvári gyárában, jövőre pedig kétszeresére növeli ennek a terméknek az előállítását a cég - jelentette be mai sajtótájékoztatóján a gyár igazgatója.

Pierre Bourgogue elmondta, hogy a piaci tendenciákat követve kezdte meg júliusban a folyadékkristály kijelzésű, lapos, keskeny, könnyű tévékészülékek tömeges gyártását a székesfehérvári üzem. A küllemre is tetszetős, korszerű televíziók előállításához 60 százalékos arányban magyar beszállítóktól szerzi be a fém-, a műanyag- és csomagolóanyagokat, valamint az elektronikai részegységet a cég. Az LCD kijelző az LG-Philips távol-keleti gyárából érkezik Székesfehérvárra. A gyár a jövőben növelni szeretné a magyar fémalkatrész- beszállítók számát - hangzott el a sajtótájékoztatón.

Az új termék előállítása nem járt új munkahelyek teremtésével és a meglevő l0 ezer négyzetméter alapterületű gyártási csarnok bővítésével, az LCD televíziók gyártását a dolgozók betanításával és a gyártósorok kialakításával kezdték meg. A szakemberek szerint a közeljövőben az LCD televíziók gyors piaci térhódítása és árának csökkenése várható. A székesfehérvári gyár igazgatója elmondta, egy év alatt értékben megduplázódott a piacon az LCD televíziók eladása, ami azt jelzi, hogy a korszerű lapos tévék rövidesen "kiszorítják" majd a hagyományos készülékeket. A Philips Kft. ezért a piaci igények kiszolgálása érdekében mindinkább az LCD televíziók gyártására koncentrál - tette hozzá az igazgató.

Az 1993 óta működő, átlagosan 2000 dolgozót foglalkoztató - és szezonálisan határozott időre kölcsönzött munkavállalókkal is dolgozó - gyárban az LCD tévék mellett hagyományos televíziók, DVD-k, DVD írók, LCD monitorok és házimozik is készülnek. Az idén összesen 7,5 millió darab termék hagyja el a gyárat. Kérdésre válaszolva a gyárigazgató elmondta: a Royal Philips Electronics, valamint a hongkongi TPV Technology Limited által kötött megállapodás értelmében a Philips monitorok, illetve az alacsonyabb kategóriájú, lapos képernyőjű tévék gyártása, továbbá a Philips' OEM 0monitor üzletága a TVP-hez kerül. Ez nem jár létszámleépítéssel - közölte az igazgató.

Székesfehérvár polgármestere a székesfehérvári gazdasági fejlődés modelljének nevezte a Philips székesfehérvári üzemének fejlődését, amely során a gyár a részegység-gyártástól eljutott a legmodernebb készülékek előállításáig és a cég európai disztribúciós központjának négy éve történt kialakításáig.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • szombi #1
    Már csak emiatt is nálunk olcsóbban adhatnák...