SG.hu

Elektronikus osztálynapló Békéscsabán

Ha a rendszer jól vizsgázik, a következő tanévben Békés megye több középiskolájában is bevezetik az e-osztálynaplót.

Békéscsabán a hagyományos osztálynaplókat úgy tűnik, elérte végzetük. Az elavult papírnaplókra már csak az üres naplótároló szekrény emlékezteti a pedagógusokat az egyik középiskolában. Az RTL Klub hiradója szerint egy békéscsabai középiskolában számítógépre vitték az osztálykönyveket, a diákok és a szülők pedig az interneten nézhetik meg a jegyeket, a beírásokat, sőt akár percre pontosan a hiányzásokat is. "Még csak három hete próbáljuk, mindenki ismerkedik vele, de a visszajelzések alapján tetszik a kollegáknak a használata" - mondta a hírműsorban Maczik Mihály a békéscsabai Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola igazgatója.

Az e-napló az iskola bármelyik számítógépéről elérhető, a szülők pedig saját jelszavuk segítségével az iskola honlapján követhetik nyomon csemetéjük tanulmányi eredményeit. A rendszer bármilyen meglepő, átláthatósága ellenére a diákoknak is tetszik: "Nagyon jó ötlet, mert így a tanárok, vagyis hát a szülők, és mi is diákok sokkal hamarabb, és sokkal többet megtudhatunk a jegyeinkről, akár otthon is hétvégén, szünetekben" - mondta az egyik diák.

Az Oktatási Minisztérium álláspontja szerint a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló rendelet ugyan kötelezően előírja az iskolák számára az osztálynapló (csoportnapló) használatát, de a jogszabály a nyomtatvány kivitelével, formájával, tartalmával kapcsolatos előírást nem tartalmaz. Ebből következően tehát nincs közoktatási jogszabályi akadálya annak, hogy elektronikus osztálynapló bevezetésére sor kerüljön, és az elektronikus napló-nyomtatvány az OM hozzájárulása nélkül is előállítható és forgalmazható. A jövő azért még nem felhőtlen. E-napló ide vagy oda, a hagyományos papír ellenőrző-könyvek még megmaradnak egy darabig, mivel egyáltalán nem jellemző, hogy otthon mindenkinek internet hozzáférése lenne.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • GhostRider1 #6
    asd
  • Super Mario #5
    Melyik iskolában van ilyen? Még jó, hogy Békéscsabai vagyok :-)
  • [HUN]PAStheLoD #4
    Kecskeménten a nemtom melyik suliba már 4-5 éve e-only napló van ..
  • TeDDyRuSh #3
    Kicsit azé nézzetek előre..it aza lényeg h az információs társadalom növexik. Kellenek az iylenek..baromira le vunk maradva..sokmindenben még romániához is képest is az ilyen terülteken:(
  • szombi #2
    Nem is inkább a feltörés, inkább az internetfüggőséget növeli a szülők körében.
    Remélem az internetes oldal nem egy elcsicsázott flash-kupac lesz, mert még a végén a modemes szülők megharagszanak...
  • Fenjoy #1
    persze hogy örülnek a diákok, mivel itt könnyebb lesz feltörni, be irni mást, etc... :)