Specker Balázs

Éles reakció a Mozillától a Symantec jelentésre

A Mozilla reagált a Symantec napokban nyilvánosságra hozott jelentésére, amely szerint az Internet Explorer felülmúlja megbízhatóságban a cég böngészőit.

Nemrég adtunk hírt arról, hogy a Symantec legújabb jelentésében a Mozilla böngészőit potenciálisan sérülékenyebbeknek nevezte, mint a Internet Explorert. A cég máris válaszolt az elmarasztaló kritikára. Tristan Nitot, a Mozilla Europe elnöke, azzal vágott vissza, hogy a Mozilla gyorsabban reagál a felmerülő biztonsággal kapcsolatos kérdésekre, rövidebb időn belül képes hathatós segítséget nyújtani a felhasználóknak, valamint az ő hiányosságaik messze nem olyan súlyosak, mint a Microsofté.

"A reakcióidőnk messze jobb a vetélytársunkénál. Szeptember 6-án egy IDN (Nemzetközi Domain Név) bufferelesét érintő problémát jelentettek a Mozillának. Megkértük fejlesztőinket, igyekezzenek nem szétkürtölni a problémát, amíg nem találunk rá megfelelő megoldást, ám szeptember 8-án valahogy mégis kitudódott. Másnapra már előállítunk egy olyan konfigurációs változtatással, amivel a hiba kiküszöbölhetővé vált. Ezt a beállítást kézzel is megtehették a felhasználók, de patch formájában is elérhető volt" - nyilatkozta a Mozilla Europe vezetője a ZDNetnek.

"Nézzük csak a Microsoftot: egyszerűen úgy döntöttek, ebben a hónapban nem lesz biztonsági frissítésük". Nitot szerint így elkerülhetik, hogy újabb gyengepontokat kelljen megnevezniük. "Ilyen velünk nem fordulhat elő" - tette hozzá. "Alapvetően az ő réseik sokkal súlyosabbak. A Firefoxnál ugyan vannak lyukak, de távolról sem olyan vészesek" - védekezett Nitot, majd jókora cinizmussal a hangjában a Firefox és az IE közötti különbségeket sérülésekhez hasonlította: "melyik a jobb, ha eltörik az ujjad, vagy ha letépik a fejed?".

Ám a biztonsági cég hétfői jelentésből az is kitűnik, hogy a hackerek még mindig Microsoft böngészőjére koncentrálnak leginkább, mivel az jóval elterjedtebb a Firefoxnál.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • floatr #45
    Na persze megin megy az exploder fika :)
    Én meg opera-t használok, és még működik is. Az exploder nehézkes, a firefuksz meg (nekem) fapad. Ha már az opera is ingyé van, mié akar valaki fukszot? Olyan innovatív fícsöröket nyomatnak most qvanagy markecinggel a mozillások, amit az opera már az előző évezredben is tudott :)))
    Hiába no: la resistance live on
  • bokorn #44
    nekem még nem volt a 3 éves Linux-pályafutásom alatt vírus. bár hallottam már olyanról, aki ismert olyat aki hallott róla hogy létezik ilyen :)
    nem egyedül lakom, a párommal, még a régi, most épp' új funkciókkal próbálom felruházni (házimunka, stb) :D
    na de menjünk mailbe vagy msn-re mer' kiutalnak innen a sok OFF-er :DD
  • takysoft #43
    szevasz bokorn! rég láttalak, nem most pesten lakom albiban, egyetemre járok tudod..
    amugy igen, hétvégente hazajárok.

    kis optimista azt hiszi, hogy linux alá nincsenek vírusok... felvilágosítalak: vannak méghozzá 3-féle
    1: a mailvírus, ami ugyan a servernek nem árt, csak a userek gépeinek, amik windózosak
    2: ami a linux hibáit használja ki. ezekre nem vírusírtó kell, hanem kernelfrissítés, abba nincs hiba, vagy ha mégis van, akkor frissítsd 2 hét múlva, akkor már nem lesz.
    3: ami a hülye júzereket használja ki. böngészget a neten, blogokban fórumokban, kikeresi a jelszavakat, stb.

    te még egyedül lax, vagy már összeköltöztetek barátnőddel, megvan még? vagy frissítettél újabb verzióra?
  • Inquisitor #42
    A f*s Java verziójukkal is buktak hosszú távon, remélhetőleg egyszer csak lesz normális CSS is :)
  • coolpet #41
    csak felsorolok hogy alap ff mit tud extensionok nelkul, ezzel szemben iebol mit lehet hasznalni szinten alapon(nem avant meg gyebek).
    Firefox:
    - tabbed browsing(bongeszofulek)
    - Popup blocker(felugro ablakok blokkolása)
    - RSS (hírforasok)
    - Live bookmarks (élő konyvjelzok)
    - Search engine( keresőszolgáltatás, alapbol van Google, Yahoo, Amazon, Dictionary, E-Bay, bovitheto)
    - Password manager (jelszókezelő titkosítással)
    - Download manager (letoltesvezrlo, start stop pause funkciokkal)
    - Themes (témák)
    - Advanced Security (fejlett biztonság)
    - 5 mega telepito :)
    - aktiv kereso az oldalon ahogy irod ugy keres fonyamatosan
    - Hiba eseten heti javitas, autoupdate
    - ingye van

    Inernet explorer:
    - Popup blocking (csak ie6+winxpsp2)
    - jelszokezelo
    - 80 mgas telepito
    - Nem szabvanyt koveto feldolgozo engine
    - havonta megjeleno javitasok(ha megjelenik)
    - csak windozra, tartozek

    mas most igy hirtelen nem jut eszembe.
    Ezek az alap bongeszokre vonatkoznak, amik nincsenek felszerelve semmilyen mas bovitovel, illetve kornyezettel.
    Most mindenki maga dontse el probalja ki mit szeretne hasznalni. pa

  • coolpet #40
    <table>
    <tr>
    <td width="100">100</td>
    <td width="200">200</td>
    <td width="400">400</td>
    </tr>
    </table>

    na itt egy tabla tessek lassek ie es firefox

    osszehasonlito tabla igaz francia:
    http://emmanuel.clement.free.fr/navigateurs/comparatif.htm
  • coolpet #39
    Jajj mar te felreertettel valamit. Arrol volt szo hogy a ffben a konyvjelzoket ki lehet tenni a cimsav ala, es igy szem elott vannak. Meh ff nem lopkod konyvjelzoket, had ne fontolgassam melyik bongszoben nincsenek konyvjelzok :) Valahol lattam egy osszehasonlito tablazatot mozilla, ff, ie kozott, es felsoroljak, hogy melyik mit tud es melyik mit nem. Erdemes lenne megnezned, emellett az activex vezelrojuk tenyleg mas, igy nekem a crackoldalakrol elo sem jonnek azok a kattints ide mert ez kell ahhz hogy letolthesd a cracket popupok, csak adownload gomb. Emellett ff melle lehet szamtalan plugint teni, amik altalaban 5-100k ig terjednek, es igen hasznosak. Pl web developer tools, csak tesztre tedd fel, webfejleszoknek sztem elengedhetetlen. FF szabvanyosan kezeli a css-t, a js-t, a html elemeknel is azt teszi amit mondok neki, nem pedig sajatoskodik, hogy o ugygondolta, hogy a tablazatnak akkor is kell padding ha kinullazom...
    probald ki hogy keszitesz egy tablat, sima html, semi css, 3 vizszintes cellaval. Add meg a szelessegeiket es a magassagat, majd nezd meg ieben es FF-ben.
    Na utannanezek a linkeknek picit
  • immovable #38
    FF-rulez
    IE-sux
  • Macc #37
    OFF: Mindenki azt hasznal amit akar. En csak azert ruhellem az IE-t, mert visszafogja a net fejlodeset. Keptelen a normalis CSS tamogatasra, mert ugye MS-eknel mindent maskepp kell csinalni, ami nem lenne akkora baj, ha azt legalabb jobban csinalna, de neeeem...
  • bokorn #36
    nicsak, ki beszél!
    rég láttalak Taky, otthon laX még?
    amúgy témához kapcsolódóan:
    ismerős kért meg, hogy töltsem le neki az IE6-ot. több mint 80 MB
    a FF nincs 5 MB, és nagyságrendekkel többet tud
    vírusirtó meg minek? ott a Linux
    az meg tényleg nevetséges, hogy az MS hónapokig javítás nélkül hagyja a súlyos és kritikus hibákat...