SG.hu·

Ismét országos kampányt indít a BSA

A Business Software Alliance szeptember végén indítja NagyvizIT elnevezésű programját.

A kampány legfontosabb célkitűzése, hogy országos szinten felmérje annak okát, a szervezet szerint miért nőtt tavaly az illegális szoftverhasználat aránya, valamint jogi és szakmai tanácsokkal segítsen a kis- és középvállalkozásoknak szoftverállományuk felmérésében, szoftvergazdálkodásuk kialakításában. Az alapítvány a program során a aszoftvergazdálkodással kapcsolatban több ezer levelet küld kis- és középvállalatok számára, és bejelentkezés után a szoftverkiadók szerzői jogait védő társaság jogi és szoftverszakértője az értesítettek közül országszerte közel ezer céget látogat majd meg személyesen.

A szoftveriparág legjelentősebb szereplőit meglepte a májusban közzétett IDC statisztika, miszerint az európai uniós csatlakozást követő évben Magyarországon, 2%-kal, 44%-ra nőtt az illegális szoftverhasználat, mely a kelet-közép európai régióban a szoftverillegalitási arány legnagyobb mértékű romlását jelenti. Ez a tendencia több hatástanulmány szerint is negatív hatással van a gazdasági növekedésre, és az egész nemzetgazdaságra.

A szervezet látogatásainak elsődleges célja, hogy pontos képet alakíthassanak ki a romló tendencia okairól és a magyarországi kis- és középvállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatáról. A BSA közleménye szerint azonban képviselőjük nem csak felmérés és ellenőrzés szándékával keresi fel a cégeket, hanem segítséget is szeretne nyújtani a vállalatvezetőknek, illetve az informatikusoknak a szoftvergazdálkodás kis lépésekben történő kialakításában. A látogatások során a szakértő a szoftvergazdálkodás elemeivel kapcsolatos kérdéseket tesz fel a vállalat vezetőinek, a válaszokat közösen értékelik, és együtt próbálják "orvosolni" a cég szoftvergazdálkodásának esetleges hiányosságait.

Az alapítvány szerint a nem jogszerű szoftverhasználat elsősorban a kis- és középvállalatok körében elterjedt. A magasabb szoftverillegalitási arány elsődleges oka a szoftverlicenceléssel kapcsolatos ismeretek hiánya, valamint hogy ezen cégek az informatikai beruházásaikat még mindig tervszerűtlenül, ad-hoc alapon intézik. A BSA a NagyvizIT látogatások eredményét egy tanulmány formájában tervezi összegezni, amelyet szeretne megosztani a kormányzati és igazságszolgáltatási szervekkel, valamint a sajtón keresztül a közvéleménnyel is.

"A BSA az utóbbi időszakban egyre nagyobb hangsúlyt helyez az oktatás és tájékoztatás fontosságára, a szoftvergazdálkodás gyakorlatának elterjesztésére. A jogtiszta szoftvereket használók, illetve a jogszerű szoftverhasználat gyakorlatát célként kitűző vállalatok valóban számíthatnak a BSA szakmai segítségére. Ez azonban nem jelenti azt, hogy kirívó esetekben a szervezet nem kezdeményezi az általa képviselt cégek szellemi tulajdonjogának jogi úton történő érvényesítését. Nekik a BSA azt tanácsolja, hogy mérjék fel az illegális szoftverhasználattal járó jogi és egyéb kockázatokat, és legalizálják szoftverállományukat.

A NagyvizIT kampánnyal párhuzamosan a BSA országszerte felvilágosító előadásokat szervez a rendőrséggel és a kereskedelmi kamarákkal közösen. A kampány a budapesti indulást követően az ország öt régiójába látogat el, és várhatóan 10-12 hónapig fog tartani.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Champ2005. 09. 16.. 01:06||#21
Szerintem Fuck the system!

Bõvebben menjenek már a picsába, talán majd ha nem árulják a hazai boltokban olyan áron a szoftvereket, h Amerikából hozatva, szállítási költséggel együtt is sokkal olcsóbb, mint itt, nameg lesz az embernek normális bére, akkor majd megveszem az eredetit. Addig meg nyalják ki. Ekkora mocsok tetveket... Tudnám h azok a szoftvergyártó multik is miért rajtunk harácsolnak.

"Ha kifizetném a mikroszftnak a vindózok árát, akkor õk azt szépen kivinnék az országból és nem lendítene a gazdaságon semmit. Viszont ha abból a pénzbõl én veszek még egy gépet és rakok rá még egy lopott vindózt, akkor fel tudok venni még egy munkanélkülit dolgozni és akkor már tényleg lendítettem valamicskét a hazai gazdaságon. Ezért csak arra tudok buzdítani mindenkit, hogy használjon lopott külföldi szoftvert :-)"

Itt meg az igazság!
© mrzed0012005. 09. 15.. 15:54||#20
Csak olvastam megtörtént eseteket, hál isten felém még nem jártak hogy ro..dna le a lábuk. Egyébként
1) megalapozott gyanú a névtelen feljelentés is!
2) nem tudják bizonyítani a 2 évvel késõbb tartott tárgyaláson, vagy ráfogják, hogy Adobe reader 6 MFt, notepad 2 MFt, illetve találnak egy bináris részletet az egyik winyón, ami megegyezik az Autocad egyik file-jának részletével, tehát te azt is használtad, pedig nem vetted meg 2 MFt (volt, akivel megesett)
3) kártérítés nevetséges itt a balkánon. Megölsz egy családfõt, és max 1-1,5 MFt-ot kell fizetned (ha egyáltalán). Itt nincsenek $1 milliós kártérítések (lásd a TV ügyvédjébe volt ipse, bútorüzelte volt, egyik beosztottja azt állította, hogy megerõszakolta, ipsét lecsukták -bár egyértelmû volt, hogy bottal se azt a kövér banyát-, ez idõ alatt persze nem tudta fizetni a bérletet, hitel részleteit, mindenét elárverezték alig valamiért és mikor kiengedték arra jött ki, hogy semmilye sincs. Talán megitéltek neki 1 MFt-ot kártérítésként)

© LowEnd2005. 09. 15.. 15:29||#19
1. Ez még nem megalapozott gyanú. Legfeljebb gyanús vagy.
2. A bûnösség a bíróságon dõl el. Ha nem tudják bizonyítani, kártérítésre tarthatsz igényt. (ha tudják, ugye, nincs mirõl beszélnünk)
3. A kártérítés összege függ attól, mit mondanak a szakértõk, milyen ügyvéded van, végül is, mennyit ítél meg majd a bíró. És bizony, az a bíró nem ugyanaz lesz, aki a bûnösség kérdésében tartotta a tárgyalást, és ez már polgári peres ügy
Itt ha elbohóckodnak egy kicsit, az ügyvédi költség és a kamat sem lesz kevés.

Ha ezt nem tudta az ügyvéded befutni, akkor priviben ajánlok jobbat ;)
© mrzed0012005. 09. 15.. 14:44||#18
Gondolom elég fiatal és naiv vagy még :)
Megalapozott gyanu = BSA azt mondta, hogy gyanús lehetsz (ennyi ugyanis elég)
Elmarad haszon meg egyebek ugyebár nehezen bebizonyítható dolgok, ráadásul ismertük nemes kis hazánkban a kártérítések mértékét (1-2 MFt), ami közel sem éri el a valósat
© LowEnd2005. 09. 15.. 14:17||#17
Azt szeretném én látni

Ahhoz, hogy lefoglalják a gépeket bizonyíték (legalábbis megalapozott gyanú) kéne, hogy azok bûnjelek, vagy az elkövetés eszközei

Aztán ha nem tudják bizonyítani a lefoglalás megalapozottságát (mert pl a hard disk titkosítva van, és ugye egy rendesebb titkosítást feltörni nem olyan egyszerû) akkor felrakom a gumibotjukat a seggükbe, olyan kártérítést kapnak a nyakukba (tényleges kár, elmaradt haszon, hitelrontás, nem vagyoni kár) hogy arról koldulnak :))))
© Zotya1232005. 09. 15.. 13:11||#16
Bsa nem megy hozzád, õk csak segítik a rendõrség munkáját, ha valaki megjelenik nálad, akkor az egybõl a rendõrség lesz! maximum lesz velük bsa képviselõ is, de nem jellemzõ...
© mrzed0012005. 09. 15.. 13:07||#15
Hát, szép.
Jogállamban élünk, tehát bárkinek joga van szívatni minket.
Ez van, máshol rosszabb :(
© pemga2005. 09. 15.. 12:47||#14
Érdekes cikk, igaz ez ASVA tenoristalevél.
© BlackVoid2005. 09. 15.. 12:30||#13
En nem engedem be oket, masnapra ures lesz az iroda, nem lesz mit lefoglalni.


© mrzed0012005. 09. 15.. 11:09||#12
Nem engeded be õket, akkor másnap már hozzák is a engedélyt, felforgatják az egész céget, lefoglalnak minden gépet (elméletileg csak drive-okat kellene, gyakorlatilag mindent, még a nyomtatót is), aztán szépen vehetsz meg mindent újra, vagy eleve tönkremész az adataid elvesztése miatt (vissza majd úgy 5-10 év múlva kapod a gépeket, amikor már annyit sem ér, mint a benne lévõ vas)