SG.hu·
Hat amerikai tagállamban jellemző a kalózkodás
A BSA forródrótjára érkezett, kalózszoftver-használatra vonatkozó bejelentések mintegy fele összesen hat államból érkezett, igaz a jogvédők az ország mind az ötven államából kaptak hívást.
A világ legnagyobb szoftvergyártóit tömörítő Business Software Alliance (BSA) telefonvonalat és online felületet is üzemeltet, ahol várják a kalózszoftverek használatára vonatkozó lakossági bejelentéseket. A szervezet a bejelentéseket jutalmazási rendszerrel ösztönzi. A jogvédők közlése szerint a tavalyi évben az Egyesült Államok mind az ötven tagállamából kaptak bejelentést, ám ezek 49,3 százaléka alig hat államból érkezett. A Paidcontent portál beszámolója szerint Kalifornia, Texas, Florida, New York, Illinois és Michigan államokból származott a legtöbb jogsértési bejelentés.
A BSA szerint nem meglepő, hogy a hat legnagyobb bejelentő az ország hat legnagyobb állama is egyben, az azonban már ijesztő, hogy ezek a bejelentések milyen mértékű kalózkodási rátára utalhatnak. A jogvédők és az IDG 2009-es jelentése szerint a kalózkodási ráta 20 százalék körül mozog az Egyesült Államokban, amely arány 8,4 milliárd dollár összértékű kalózprogram piaci jelenlétét jelenti.
A 2010-es bejelentések tanúsága szerint a gyártási és a terjesztési szektor használ a legnagyobb arányban licenc nélküli programokat. Az összes bejelentés 21 százaléka a két szektorban működő cégekre vonatkozott. Az ingatlanpiaci és könyvelői szférában a leginkább jogkövetők a vállalkozások: a panaszok alig 1 százalékában voltak a szektorban érdekelt cégek érintettek.