Gyurkity Péter

10. születésnapját ünnepli az Opera

Az azonos nevű böngészőjéről ismert szoftvercég tegnap ünnepelte megalakulásának tizedik évfordulóját. Az alkalomból a fizetős böngésző teljes, reklámoktól mentes változata ingyen is elérhető.

Az Opera augusztus 30-án közleményben emlékezett meg az évfordulóról, amelyben az időszakot tíz év innovációként, és - a felhasználók irányában - tíz év köszönetként jellemezték. Elsőként az ez alkalomból indult akcióról ejtettek szót: az Opera böngészőkhöz szükséges regisztrációs kulcsok 24 órán keresztül ingyen elérhetőek, így bárki hozzájuthat a program reklámoktól mentes verziójához. A külön erre a célra beindított weboldalon emellett történelemórán vehetünk részt, beszélhetünk a vállalat vezetőivel, és egyben kifejezhetjük hálánkat.

"Ezen a napon elsősorban a felhasználókat ünnepeljük. A kezdetektől fogva szorosan együttműködtünk a közösséggel, hogy a lehető legjobb élményben részesítsük őket. Rövidre vágva: soha nem jutottunk el volna idáig azon önkéntesek nélkül, akik idejüket és energiájukat az Opera tökéletesítésének szentelték" - jelentette ki Jon S. von Tetzchner vezérigazgató. Elmondása szerint a vállalkozás mára 250 főt foglalkoztat, és a dolgozók között 30 nemzet képviseli magát. Az Opera ezzel valóban globális vállalattá nőtte ki magát, amely felülemelkedik a határokon.

Van is okuk az ünneplésre: amint arról beszámoltunk, az Opera közel megkétszerezte bevételeit a második negyedévben, mobilos böngészőinek köszönhetően. A bevétel mintegy 74%-kal növekedett, és elérte a 40,4 millió norvég koronát (körülbelül 1,2 milliárd forint). "Minden téren jónak tűnik a helyzet" - értékelt röviden egy héttel ezelőtt Tetzchner. "Erősebbek vagyunk, mint egy évvel ezelőtt. A második félév még jobb lesz mivel még több böngészőt fogunk tudni eladni" - tette hozzá Christian Jebsen pénzügyi igazgató. A jövőben a cég az okostelefonokra szánt Opera Mobile böngészője mellett, Opera Mini szoftvere révén az alsó-középkategóriás készülékekre is szeretne koncentrálni. A cég ígérete szerint az új böngészőnek csak egy kisméretű Java programra van szüksége a telefonon, és a korábbi mobilos böngészővel szemben beéri mindössze 60 kB tárhellyel.

Az asztali számítógépekre szánt böngészők terén már nem ilyen rózsás a helyzet, ám a vállalatnak itt sem kell nagyon szégyenkeznie. A legutóbbi felmérés szerint az Opera részesedése mindössze 0,49 százalékos volt, szemben a Netscape 1,5, illetve a Firefox 8,07 százalékával. Ennyit sem értek el volna azonban az Opera 8 nélkül, amely számos felhasználót meghódított, és alig két hét alatt kétmillió letöltést produkált.

A böngészőhöz szükséges kulcsot ezen az oldalon szerezhetjük be.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fishguy #48
    De az Opera részesedése volt ott még több is...

    Egyébként nem tudom honnan szedik ezt a részesedés dolgot nem tudom honnan szedik, mert nekem pl minden fent van (bár az ie ne lenne...)és felváltva használomk őket.Szal nem tudom, hogy én akkor mind a három böngésző piaci részesedését növelem???

  • ironmaiden #47
    Jól szóltál.:)

    Tényleg undorító, hogy nem tud úgy megjelenni egy böngészővel kapcsolatos topic, hozzászólás, hogy ne jönne sil78 fikázni, ha valaki nem a férjét (Firefox) isteníti.
  • Sil78 #46
    Az "all" nem azt jelenti, hogy konkrétan kijelölöd őket. Egyébként jó, akkor 8-at tud kezelni (bár a PH-s Opera topicban még a FlashGet-tel is sokaknak gondjai voltak), a FlashGot meg 3-féle operációs rendszerre huszonvalahányat (plusz az egyedi beállítások), több mint harminc nyelven és egy csomó plusz funkcióval. Ráadásul épp az nem nézett utána a dolgoknak, akinek a hozzászólására válaszoltam (még csak meg sem kérdezte egy ezzel foglalkozó topicban, mint ahogy én tettem, amikor kipróbáltam az Operát).
  • stratoman #45
    Mi a f@szom bajod van neked azzal, ha valaki egy hozzászólásban nem a Firefox-ot isteníti?
    Ha valaki, mint nemrég egy másik topic-ban az avant browser-ről írt, neked azonnal le kell szólni, ha a Maxthon-ról, akkor szintén, ha az Opera-ról szintén. Menj feleségül a Firefoxod-hoz vazz.
  • Sil78 #44
    Miért, mondtunk mi olyanokat az Operára, hogy girhes ez meg az? Egyébként meg nem is róka, hanem vörös panda.
  • tproli #43
    Nudlisz: csak nem firefox-os vagy? :)
    Operában Help -> Register Opera...
  • Nudlisz #42
    őőő hol is kell regelni a kóddal?
  • tproli #41
    OFF
    Bár ellentmond a firefox-hoz való hozzáállásomnak, de így találtam vhol a neten:
    "FireFoxot hasznaljanak csak a gyavak! IE az igazi ferfiak bongeszoje! Veszely, kaland, nyitottsag! Ez kell a hardcore usereknek!"
  • BiroAndras #40
    A patch-elés az elterjedtaséggel jár. Az FF nem az 1.0-val indult, már évekkel azelőtt is létezett.
  • greekboy #39
    Ja és az említett weboldalokat a 7.1-es netscape, ami már lassan 3 éves, simán jól megnyitotta.