Specker Balázs

A Microsoftot okolják a vírustámadásokért

Egy friss közvélemény-kutatás szerint az üzleti élet képviselőinek mintegy egyharmada a Microsoftot tartja felelősnek a mostani elsöprő erejű vírustámadásokért, a cég biztonsági törekvései ellenére is.

A mostani féregjárvány azért alakult ki, mert a támadók a Zotob és más olyan vírusok különböző variánsait elkezdték körbejáratni a világhálón, amelyek a Windows bizonyos verzióinak Plug and Play funkciójában található hibáját használják ki. A Sophos biztonsági cég nem hivatalos internetes felmérése alapján a megkérdezettek mintegy 35 százaléka egyértelműen a szoftveróriás hibájának véli a Zotob vírus variánsainak invázióját.

A csütörtökön közzétett közvélemény-kutatás eredménye azt mutatta, hogy a résztvevők 45%-a a vírusírókat okolta a történetekért, a maradék 20% pedig a saját rendszergazdáját, amiért nem frissített időben - írja az ITWeb. "A legtöbb felhasználó érthető módon elsősorban a vírusok készítőit teszi felelőssé, azért mert megírták, és elterjesztették őket, pusztítást okozva a gyengén védett cégek hálózataiban. Ám ami igazán meglep az az, hogy sokan mindenekelőtt a Microsoftot hibáztatják, mégpedig rendszerének rései miatt" - nyilatkozta Graham Cluley, a Sophos vezető szaktanácsadója az Information Week oldalán.

A Microsoft azonban nincs egyedül. Egyre több vállalat sarkallja a szoftverfejlesztőket arra, hogy nagyobb hangsúly fektessenek biztonsági teszteléseikre, még termékeik megjelenése előtt. "Nincs olyan szoftver, ami 100%-ig biztonságos. A Microsoft nagy előrelépéseket tett a biztonság területén" - reagált a Microsoft egyik munkatársa a felmérésre a ZDNet News kérdésére.

"A Microsoft két tűz közé került javításai miatt. Ugyanis, ha nyilvánosságra hozza biztonsági réseit, akkor a vírusírók már könnyedén kihasználhatják őket és jó néhány cégnek nem marad ideje frissíteni, ám ha titokban tartja, akkor mindenki azt kérdezi majd, miért nem javította ki őket, ha tudott róluk"- fejtegette Cluley.

A Microsoft állásfoglalása szerint a Zotob csak a Windows 2000 rendszereket támadja. Azon ügyfelek, akik már frissítettek Windows XP-re, valamint akik már telepítették a Windows 2000 MS05-039 biztonsági frissítését, védve vannak ettől a támadástól. A vállalat elérhetővé tett egy ingyenes alkalmazást, melynek segítségével a felhasználók a biztonsági frissítés telepítését követően automatikusan el tudják távolítani a Zotob férget és variánsait a fertőzött számítógépekről. Más hálózati féregvírusokkal szemben a Zotob mindeddig csak alacsony arányban fertőzött meg számítógépeket.

A Microsoft szerint ez az alacsony számarány annak köszönhető, hogy egyre több ügyfél tartja fontosnak a frissítések mielőbbi telepítését, a rendszerek folyamatos karbantartását, és a programok újabb és biztonságosabb verzióinak használatát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #41
    Magánfelhasználók inkább a fórumokat nézik, cégeknél meg amúgy is van rendszergazda, aki ezzel foglalkozik...
  • dez #40
    Egy autót pl. félévente kell szervízbe vinni rutinellenőrzésre, stb. A Windowst egy kicsit sűrűbben kellene (átlagfelhasználó kezében lévőt). De nem nagyon hiszem, hogy havi több ezer forintot szívesen áldoznának erre.
  • fie #39
    Nana, a linux supportja is van olyan jó, mint a windowsé. De csak akkor ha megveszed. A letöltötthöz természetesen nem jár.
  • BiroAndras #38
    Csakhogy a kocsit időnként azért elviszik szervízbe. A PC-ket meg csak akkor, ha már végképp nem megy. Rendszeres szakszerű karbantartás mellett nincs gond a winnel se (kivéve ha a kedves júzer minden védelem nélkül megy fel warez meg pornó oldalakra - lásd még : parkolás a nyóckerben).
  • LaPalma #37
    "A Windows-al semmi gond.. a felhasználók tudásával viszont annál több..."
    A windows az egy oprendszer, hogy tudjad használni a számítógépedet. egy rendszer hogy Gizike is tudja használni.
    Ha Gizike bemegy a suzuki szalonba és vesz egy gépet, akkor elmondják neki, 95-öst tankoljon bele, hogyan tudja használni az ablaktörlőt és a ledönthető ülést és hogy mikor vigye kötelező szervízbe.
    De nem kérdezik, hogy érti-e a 4 ütemű motor működését és hogyan kell kicserélni a pollenszűrőt a légkondiban.
    Az MS-nek olyan oprendszert kellene készíteni, ahol az alapszintű ismereteken kívül ne kelljen a regisztrációs adatbázisban kavarogni és ne kelljen 3 különböző vírusírtó és kémprogram fülelő programokat használni.
    Talán a vista ilyen lesz. Reméljük
  • h4x0r #36
    Ez igaz, a Windows supportja eleg jo a Linuxhoz kepest, de... egy kis cegnek pl. aminek nincs szuksege azokra az extrakra, mint Windowsnal, azoknak meg mindig lehet, hogy jobban megeri egy Linux vagy neadjisten BSD alapu rendszer... legalabb szerver szinten. Gondolom ezert van az, hogy a Linuxokat fokent web, ftp, irc, mail, stb. szerverkent hasznaljak a legtobbszor...
  • BlackRose #35
    Részben igaz, de akkor hogyan magyarázod, hogy az új befektetések, sőt új cégek is nagyobb részben a fizetős cuccot választják... Windows, Linux mindegy, ők is fizetnek azért, hogy meglegyen a support, hogy meglegyenek mindazok az adottságok amelyekért érdemes fizetni. Amikor fizetsz egy rendszerért akkor az össze van dobva, tesztelve és garantáltan működik, amikor meg neked kell összehozni, összehangolni meg stb. akkor dolgozhat, de tapasztalatból mondom, hogy majdnem mindég óriási problémákkal jár, éppen ezért a cégek nem válalják, hogy szoftverrendszert építsenek, hanem megveszik azt pénzért, úgy, hogy az mindjárt dolgozzon is. Ezért van az, hogy pl. az MS Small Business Server fogy mint a méz, mert egyszerűen telepíted és minden működik 5 perc múlva, és ha valami baj van nem vagy magadra hagyva... na mostmár érted, a gazdaságban úgy működnek a dolgok, hogy megfizetem azt ami nekem hasznot hoz, mert a végeredmény pozitív, ha pedig nem akarok fizetni érte, és magam okoskodok, hogy összebarkácsoljam akkor rendszerint a végeredmény negatív, a rendszer nem fog működni hanem irodai bútor lesz belőlle. Éppen azért van az, hogy az ingyenes rendszerek a weben vannak elterjedve, mert ott relatív könnyen összehangolhatók és működnek, más területeken is elérhető, de mivel gyengén vannak integrálva, rendszerint nagy szaktudásra van szükség, hogy összehangoljuk őket és ezért a tudásért fizetni kell, na éppen erről van szó ezért fizetnek a cégek, mindegy, hogy Windows vagy Linux, ha akarod, hogy működjön akkor egyik sincs ingyen.
  • BlackRose #34
    nem, csak manapság ha nem törekszel a jogi oldal megismerésére akkor akármilyen pályán vagy, felbotlasz, sajnos éppen ezért sokszor nagyon oda kell figyelni amikor szerződéseket irsz alá, hogy mibe is mentél bele, és ez igy van napról napra, ha nem vigyázól és nem értesz hozzá akkor megfizeted drágán... különben nem vagyok oda ezekért a dolgokért, de tapasztalatból mondom, hogy fontos szerepük van az üzleti, de nem csak az üzleti életben.
  • Caro #33
    Az Access kisvállalati szintű adatbáziskezelő.
    Ahol viszont általában nem értenek a használatához.
  • avman #32
    nos, ha lecseréled a vállalati szofvert, akkor ahhoz külön tanfolymara kell küldeni a Mrs. Smith-től kezdve mindenkit. Óriási erőforrásokat emésztene fel mindez mind anyagi, mind humán téren. És az okokat valszeg napestig lehetne sorolni. De a legfőbb ok, amiért nem teszik, mert az adott programokra már beruháztak. ÉS nem si váltanának win2000-ről, hiábi is próbálja kényzseríteni őket az m$. Max. majd ha minden support megszűnik váltanak xp-re. Bár lehet, h többen berágnak ás távlati szempontből előnyben részesítenek más rencert is. Mellesleg mutass már egy olyan nem fizetős oprencer + prog együttes ami pölö kezeli az ms access adatbázisait. Csak azért mert megköszönném, h válthassak és a többszázezres cuccaimat, valémint több éves melókat felhalmozott adatbázisaimat végre ne csak win alól kezelehessem. Egy fizetős verziót láttam anno, potom 25 ropi lett volna euróban. És persze nem beszélt magyarul, bár ez nem fő szempont.