SG.hu

3G-hálózat épül Lettországban

A lett mobilszolgáltató a Nokiára bízta a Baltikum első WCDMA 3G-szolgáltatásának kiépítését.

A Nokia és a Latvijas Mobilais Telefons (Lett Mobiltelefon, LMP) WCDMA 3G hálózati berendezések szállításáról szóló megállapodást írt alá. A fejlesztés Lettország és egyben a balti országok első kereskedelmi CDMA 3G-hálózatát eredményezi. A kezdőszolgáltatás már működik, és az LMT hamarosan olyan kereskedelmi 3G-szolgáltatásokat is kínálhat, mint a videohívás és a videomegosztás. A rendszer jelenleg a lett főváros, Riga területén működik, 2006 elején pedig a külvárosokra és azon túl is kiterjesztik. A Nokia már telepítette a kezdeti szakasz berendezéseit, a hálózat továbbfejlesztéséhez szükséges eszközök pedig folyamatosan érkeznek.

A megállapodás alapján a társaság teljes körű 3G WCDMA-infrastruktúrát, többek között WCDMA-bázisállomásokat, rádióhálózat-kezelőket, valamint a 3GPP 4. kiadásán alapuló MSC-szerverrendszert is magába foglaló áramkör- és csomagkapcsolt hálózati berendezéseket szállít és telepít. A cég emellett biztosítja 3G-hez nyújtott működéstámogatási rendszerét, és a szolgáltatóval 3G-karbantartási megállapodást is kötött.

"Nagy örömünkre szolgál, hogy az LMT-vel fennálló sikeres együttműködésünket a kereskedelmi WCDMA 3G-szolgáltatások lettországi bevezetésével folytathatjuk" - mondta Jan Lindgren, a Nokia Networks üzletágának alelnöke. "A régióban utat mutatva az LMT elsőként vezeti be a következő generációs szolgáltatásokat. Hálásak vagyunk azért, hogy az LMT által választott hálózatszállítóként fontos szerepet tölthetünk be ebben a folyamatban."

"A 3G-szolgáltatás elindítása jól illusztrálja az LMT elkötelezettségét az izgalmas adatszolgáltatások piaci bevezetése mellett" - mondta Jevgenijs Busarovs, a LMT műszaki alelnöke. "Úgy véljük, hogy a 3G elindítása kulcsfontosságú az ügyfelek legmodernebb technológia iránti igényének kielégítése szempontjából. Biztosak vagyunk benne, hogy a Nokia megoldása megbízható és jó minőségű szolgáltatást eredményez."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!