SG.hu

A Cisco és az Equant építi az Airbus IP-telefonhálózatát

A France Telecom csoport és a Cisco Systems bejelentette, hogy a két vállalat közösen nyerte meg az Airbus IP-telefóniás rendszerének megvalósítására meghirdetett pályázatot.

Az öt évre szóló megállapodásban a France Telecom csoport és százszázalékos tulajdonú leányvállalata, az Equant az Airbus-központok tisztán IP-alapú kommunikációs rendszereinek kiépítését vállalta. Az átfogó megoldást először Franciaországban és az Egyesült Királyságban fogják bevezetni. Az IP-telefonrendszert az Airbus helyi hálózati szállítójaként már hosszú ideje együttműködő Cisco Systems fogja biztosítani.

Az Airbus két toulouse-i központja mellett a filtoni, illetve a broughtoni telephelyek hagyományos telefonalközpontjait is IP-telefóniás rendszer váltja fel. Az átállás Franciaországban 30 ezer, az Egyesült Királyságban pedig összesen 10 ezer mellékállomást érint. A projekthez a Cisco 40 ezer IP-telefont és a Cisco CallManager hívásfeldolgozó szoftvert szállítja. A bevezetendő megoldás a hangposta-szolgáltatások, valamint az ügyfélszolgálati központok mellett további alkalmazásokat, így a számlázást és a díjak költséghelyekre való felosztását is támogatja.

Az IP-telefónia rendszer révén elérhető megtakarítások reményeik szerint jelentősen hozzájárulnak az Airbus költségcsökkentési célkitűzéseihez. A cég emellett biztonságosabb és nagyobb hibatűrésű kommunikációs szolgáltatásokat biztosíthat a szervezet egészében, és olyan csoportmunka-megoldásokat vezethet be, amelyekkel a munkavégzés hatékonysága jelentősen növelhető. Szintén fontos szempont, hogy a munkatársak költözése esetén a telefonrendszer szolgáltatásai minden változtatás nélkül működnek tovább.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!