Figyelőnet

A Microsoft beperelte a Google-t

A Microsoft mostanában igazán engedékeny volt vitapartnereivel és számos per végére pont került, de úgy látszik a szoftver-vállalat mégsem nézte jó szemmel, hogy a szemtelen Google lenyúlja az egyik vezető fejlesztőjét, az általa ismert titkokkal együtt.

Bíróság elé viszi a Microsoft azt az ügyet, melyet a napokban kapott fel a számítástechnikai szaksajtó. Felháborítónak tartja ugyanis a vállalat, hogy a kereső üzletágában igazgatóhelyettesként dolgozó Dr. Kai-Fu Lee-t a Google egyszerűen átcsábította magához és ott a hasonló feladatokat ellátó kínai fejlesztési részlegénél kívánja alkalmazni.

A Microsoft azt nehezményezi, hogy az ex-aligazgató gyakorlatilag minden stratégiai információ és technológiai titok birtokában van ahhoz, hogy a Google-t versenyelőnyhöz juttassa a mostanában fontossá váló régióban. A Microsoft azt szeretné elérni a bíróságon, hogy ezen információkat a szakember leendő feladatában ne alkalmazhassa. A volt igazgató a jogászok szerint azzal támadható, hogy megszegte a Microsofttal 2000-ben aláírt munkaszerződését, amelynek értelmében egy évig nem vállalhatna hasonló munkát.

Korábban a Microsoft került már ilyen helyzetbe amikor az Internet Explorer fejlesztésében dolgozó vezető munkatársak elhagyták a céget és hasonló témában saját vállalkozást indítottak. A helyzet ironikus fordulata, hogy ezen volt Microsoft alkalmazottak is a Google csapatát erősítik jelenleg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ironmaiden #13
    Nem szükséges az egész microsoft IP tartományt letiltani, elég csak a tűzfal naplóban lévőket.
    De én se szoktam microsoft ip címeket letiltani.
    A paranoiásoknak pedig ajánlott a #12, tilts le mindent alapból.:)
  • stratoman #12
    Sok mindenre választ ad, legalábbis nekem eddig mindenre.

    Igaz én nem szoktam letiltani a Microsoft Ip címeit, azoknak írtam akik egy kissé paranoiások.
    Ja és azt is lehet csinálni, hogy a tűzfalon letiltasz eleve minden ip-t és csak azokat engeded külön meg ami kell.
    Eleinte egy kissé nehézkes, de láttam olyat aki így csinálja.:)


  • pemga #11
    Ő nem műszaki ember, managga. A stratégiai terveket, eladási adatokat, üzleti partnerekkel kötött titkos háttérszerződéseket, meg ilyesmi dolgokat ismer :).
  • immovable #10
    Szted az mindenre választ ad? Kétlem.
  • Riddick #9
    Az a durva,hogy a microsoftnak va elég pénze ,de mégis a google fizet többet hogy hozzá menjenek át?:D Ez a poén!
  • Drawain #8
    A Microsoftnak igencsak tágas az ip-tartománya, gratulálok ha le tudod tiltani ;)

    Egyébként ha valakit annyira zavar akkor letilthatja a tűzfalon a forgalomgeneráló windows szolgáltatásokat, bár nem biztos, hogy túl kifizetődő :)
  • stratoman #7
    Nálad sincs tűzfal napló, hogy megnézzed?
  • Roli #6
    Én sem bírom elképzelni, hogy ha elvileg nem netezek és az MSN sem frissíti a tartalmát éppen minek van adatforgalom, meg ha nem csinálok feltöltést az a nap végére eléri még az 5megát is, pedig leszedtem a gépről az összes gonosz progit nincs sem féreg sem vírus sem dataminer az M$ és az Ad-Aware szerint sem. Akkor mégis mi?
  • stratoman #5
    "Ugyanis senki sem tudja, hogy a tűzfalon kiengedett XP kis kliensek kinek és milyen ifót lőnek ki a gépemről"
    Pedig könnyen meg lehet nézni. Pl. azt, hogy kinek úgy a legegyszerűbb, hogy a tűzfal (nem xp tűzfala) naplóban megnézed hova történtek csatlakozások. Azt hogy milyen infót, erre is van lehetőség.
    Ha félsz az MS-től akkor tiltsd le a tűzfalon a Microsoft teljes IP tartományát kifelé és befelé irányban is.

    Szerintem, ha ettől félsz akkor nem xp-t kell használni, hanem linuxot.

  • Drawain #4
    Szerintem a google-nek nagyobb tapasztalata van az asztali/netes keresők piacán mint a microsoftnak, szóval nem tudom milyen hihetetlen titkok és technológiák birtokába jut most a google...