MTI

Csökkent az LG Electronics nyeresége

A LG Electronics, a világ negyedik legnagyobb mobiltelefon gyártójának második negyedévi adózás utáni eredménye 69,5 százalékkal csökkent az előző negyedévhez képest, a mobiltelefonok jövedelmezőségének csökkenése és a lapos képernyők árának esése miatt.

A dél-koreai vállalat ugyan a helyzet a javulására számít a lapos képernyők árának stabilizálódását remélve, de az 2005 évi mobiltelefon eladási célja teljesítésétől el fog maradni a gyenge hazai és külföldi eladások miatt - közölte a vállalat. A június 30-ával záruló második negyedben a Samsung riválisa 150,6 milliárd von ( 145,6 millió dollár) nettó profitot ért el, ami elmaradt a szakértői várakozásokban szereplő 180 milliárd von nyerségtől.

Egy évvel ezelőtt azt LG Electronics eredménye 493 milliárd von volt, az első negyedévben pedig 83 milliárd von. Az árbevétel 5,6 billió von volt szemben az egy évvel korábbi 6,03 billiós, illetve az első negyedben elért 5,96 billió von árbevétellel. Az LG a szakértők becslése szerint az idén várhatóan 881 milliárd von profitot érhet el szemben a megelőző évi 1,6 billió von profittal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!