Berta Sándor

Olcsó mobilok a harmadik világnak

Az olcsó notebookok után hamarosan megjelenhetnek az olcsó mobiltelefonok is. A cél az utóbbi esetben a szegény emberek ellátása fejlett telekommunikációs eszközökkel.

Az olcsó mobiltelefonok egységesen 20 dollárba kerülnének és egy olyan piacot tudnának lefedni, ami a szakemberek szerint potenciális felhasználóként 3,3 milliárd embert jelentene. A kezdeményezés során első lépésként egy olyan integrált hardver- és szoftvermegoldást fejlesztenének ki, ami tartalmazná az összes szükséges elektronikai eszközt. Ez mindössze 5 dollárba kerülne és e köré később felépíthető lenne egy olcsó mobiltelefon.

A Philips azt szeretné elérni, hogy a programot sok mobilkészülék-gyártó támogassa, és így a 20 dollárba vagy annál is kevesebbe kerülő termékek meghódíthatnák a kínai, az indiai, az afrikai, a dél-amerikai és a kelet-európai mobilpiacot. Az Amszterdamban megrendezett Ultra Low-Cost Handset nevet kapott konferencián Thierry Laurent, a Philips félvezetőgyártó részlegének vezetője elmondta, hogy a fejlesztések a konszern sanghaji gyárában kezdődneki. A tervek között szerepel, hogy az olcsó mobilelefonok árát a kezdeti 20 dollárról 15 dollárra tudják csökkenteni.

Laurent szerint jelenleg a világ lakosságának 77 százaléka él mobilhálózat közelében, ám csak az emberek 25 százalékának van megfelelő eszköze az ilyen fajta kapcsolatteremtésre. Véleménye szerint az egyik legnagyobb problémát a készülékek magas ára jelenti.

Az olcsó mobil készülékek GSM-modult fognak tartalmazni, képesek lesznek hívásokat, illetve SMS-eket kezdeményezni és fogadni, többszólamú csengőhangjuk, valamint monokróm kijelzőjük lesz. Az első próbakészülékből, a Nexperia Cellular System Solution 5130-ból várhatóan 2005 negyedik negyedévében készülnek el az első mintapéldányok. A Motorola már ugyan tervezi olcsó mobiltelefonok piacra dobását, ám ezek ára közel 40 dollár lenne.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • koos ádám #13
    http://flottacsoport.blogter.hu/319746/olcso_mobilozas

    http://flottacsoport.blogter.hu/319746/olcso_mobilozashttp://flottacsoport.blogter.hu/319746/olcso_mobilozas
    http://flottacsoport.blogter.hu/319746/olcso_mobilozas
    http://flottacsoport.blogter.hu/319746/olcso_mobilozas
    http://flottacsoport.blogter.hu/319746/olcso_mobilozas
    http://flottacsoport.blogter.hu/319746/olcso_mobilozas
  • koos ádám #12
    http://prohardver.hu/temak/mobil_szolgaltato/listaz.php

    itt mobilozz olcsón!!!!!!!!!!!

  • AtisH #11
    Majd felhívja a munkanélküli apuci az hátrányos helyzetű anyucit Plaza-ban: Drágám, elfogyott a hazai mosópor. Jó lesz a drága külföldi is? Igaz nincs annyi kp. nálam, de a hitelkártyámmal ki tudom fizetni.
  • Mipi #10
    Még a szegény emberekből is pénzt akarnak kicsikarni!
  • Darth Sith #9
    amennyiért ezeket a mobilokat rájuk akarják tukmálni, annyiból inkább kaját meg prá hordó vizet kéne venni, meg az életkörülményeket javítani. Ételre se futja nekik mindennap, de 100 dolcsis szgép meg 20dolcsis telcsi azért kell...
  • AtisH #8
    Ezek az országok ki sem látszanak az adóságból, de ennek következtében mégjobban eladósodnak. Egyik oldalon segélykoncerteket rendeznek nekik, a másik oldalon meg ennek a többszörösét veszik el tőlük.Gusztustalan!!!
  • Macc #7
    vagtak...
  • Macc #6
    Ezek nem hagynak beken senkit... Szerencsetlen emberek, sztem nagyon jol megvannak mobil nelkul... Sot meg nagyon boldogan is elnenek ha nem vaktak volna ki a fakat az erdobol ahol eltek, es emiatt nem kene utcaseprokent adoznia a torzsfonoknek...
  • kidintwo3 #5
    Szupi új eszköz a törzsi háborúk könnyebbé tételére
  • Quantizs #4
    Nem feltétlenül rossz ötlet.Az informácio megosztás fontos,habár itt nem egészen ez a szándék...