MTI

A Telekom Austria beszáll a televíziós üzletbe

Tévézés, internetezés és telefonálás egyetlen készüléken: a tévékészüléken. Az eleddig kizárólag vezetékes távközlési szolgáltatásokat nyújtó Telekom Austria (TA) megfékezendő az ügyfelek átvándorlását a kábeltévés társaságokhoz maga is beszáll a televíziós üzletbe, mégpedig telefon-internet-televízió szolgáltatás hármas nyújtásával. A termékegyüttessel a növekedési potenciállal rendelkező új piaci területeket kívánja lefedni a társaság.

Bécsben az idén ősszel kezdődik meg a digitális televíziós műsorszórás, majd 2006-ban a tartományi fővárosok, aztán a vidéki területek kerülnek sorra. Az év végéig mintegy ezer televíziós előfizetőre számít a társaság. Forgalmi prognózist az új üzletágra nem tett. Mivel a forgalomban osztozni kell a tartalom szolgáltatókkal az üzletág eredmény kulcsa alacsonyabb lesz a hagyományos televíziós műsorszórásnál. A vezetékes távközlési vállalatok számára a beszállás a televíziós üzletágba stratégiai jelentőséggel bíz hagyományos kommunikációs szolgáltatásaik csökkenő kereslete miatt.

A TA számára a televíziós műsorszórás megkezdése részét képezi multimédiás stratégiájának. Új alkalmazások és tartalomszolgáltatások kínálatával a szélessávú internet szolgáltatás üzletágat is fel lehet fejleszteni. Az Arthur D. Little piackutató cég felmérése szerint a világ szélessávú internet piaca 2010-ig évente 15-20 százalékkal bővülve elérheti a 140 milliárd dolláros (115,9 milliárd euró) forgalmat.

A Telekom Austria ügyfelei a jövőben bármely tévékészülékkel képesek lesznek a televíziós műsorok nézése mellett rádiót hallgatni, fellépni az internetre, elektronikus leveleket forgalmazni és internetes telefonbeszélgetéseket (VoIP) bonyolítani. A szolgáltatás alapjául egy ADSL szélessávú internetes csatlakozás és set-top-box berendezés, valamint egy vezeték nélküli billentyűzet szolgál. A szélessávú internetes technológia következő ADSL 2+ generációjával akár 8 Mbit/sec-os sebességet is el lehet majd érni.

A televíziós műsorszórás tervezett díjtételeit a TA egyelőre nem hozta nyilvánosságra. Az alapcsomag mintegy negyven csatornát és igény szerinti videó szolgáltatást foglal majd magában. A választást a képernyőn megjelenő tévé-portál és egy elektronikus műsorfüzet könnyíti meg. Külön elő lehet fizetni prémium szolgáltatásokra, mint sport, gyermek, szórakoztató, vagy felnőtt műsorokat sugárzó csatornákra, valamint olyan interaktív szolgáltatásokra mint hálózati játékok, vagy videó rögzítés hálózati tárhelyen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!