Médiainfo

Technika a reklámok áttekerése ellen

Alighogy a nézők elkezdték élvezni a tévéreklámok feletti uralmukat, a digitális videók gyártói és a médiaügynökségek máris azon dolgoznak, hogyan lehetne mégis átjuttatni a reklámüzeneteket.

Az OMD médiaügynökség hamarosan megkezdi egy újfajta médiavásárlási módszer tesztelését, amelynek köszönhetően a reklámüzenet akkor is eljuttatható a tv-nézőkhöz, ha azok éppen megpróbálják készülékeik segítségével átugrani, illetve áttekerni a szpotokat. Az új reklámozási formákra vonatkozó terveket hétfőn mutatta be az OMD amerikai stratégiai marketingigazgatója, David DeSocio.

A szakember állítja, hogy a digitális videófelvevők (DVR) nemhogy fenyegetést nem jelentenek a tévéhirdetések számára, de valójában fokozhatják a televíziós reklámok által nyújtott élményt, hiszen relevánsabb hirdetéseket juttathatnak el a fogyasztókhoz, akik egyre nagyobb befolyással vannak az általuk nézett tartalomra. DeSocio elmondta, hogy az új taktikáknak köszönhetően az OMD ügyfelei akkor is képesek lesznek bevonni a fogyasztót a kommunikációba, amikor az éppen elkerülni szándékozik azt.

Bár a teszt részleteivel kapcsolatban nem nyilatkozott, DeSocio utalt rá, hogy az ügynökség által keresett utak hasonlóak lehetnek a TiVónál is kidolgozás alatt álló technológiákhoz. Ezek közül említésre érdemes például, hogy a reklámok áttekerése közben hangüzenetekkel, kép-a-képben technikával megjelenített hirdetésekkel, valamint az előtérben megjelenő állóképes üzenetekkel érik el a fogyasztókat.

DeSocio elmondta, hogy a fejlesztés az OMD-nél folyó alapvető szemléletváltás része, amelynek köszönhetően az ügynökség egész más perspektívából tekint majd a médiapiacra, valamint a médiafogyasztásra, és másképp ad tanácsokat ügyfeleinek ezek kihasználására. "Az ügyfeleinknek mindig azt mondjuk, hogy első a fogyasztó" - fejtette ki prezentációjában. Az előadás a személyes média forradalmára fókuszált, amelynek köszönhetően a fogyasztók ellenőrzésük alá vonhatják, mikor, hol és hogyan kívánnak találkozni a reklámokkal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Xantia #20
    Úgysem nézek TV-t. Hidegen hagy.
  • mrzed001 #19
    Ez a fajta pofátlan és váratlan reklám csak engem emlékeztet a SPAM-ra ?
    Zombi SPAM TV-k :))
  • dez #18
    Nem mindíg csak a rosszat kell nézni...
  • Jani-B #17
    Ott szerintem a a kábelTV szolgáltatónak fizetsz a szolgáltatásért, vagyis azért hogy behúzzanak neked a lakásba egy tyúkbelet (bekötési díj), és hogy azon x db csatornát foghatsz be jó minőségben, plusz karban is kell tartani a rendszert (havi díj). Nem a tv csatornának fizetsz...
  • bigjoe #16
    Köszönöm, nekem tele a hócipőm a reklámokkal.
    Főleg az a bajom, hogy a csatornák egyre pofátlanabbak. Egy-kettő nem lenne gond,de a 15-20 perces reklám blokkok már élvezhetetlenné tesznek bármely filmet.
    Külömben is a tv maga az ördög, nem kell nézni.
  • rigidus #15
    > Ha a reklámokat mindenki áttekeri, senki nem fog hirdetni, ergo a csatorna tönkremegy.
    Ezek azok a csatornak amelyek meg a pa'pa halalabol is szenzaciot csinaltak?
  • jefferson83 #14
    Gondolom ő ilyenekre gondolt mint HBO vagy a szintén külön előfizetéses 24 órás felnőtt gimnasztika
  • testerlnx #13
    >Az előfizetéses csatornákon általában nincs reklám
    Mondj egy ilyen csatornát!!
    Én és gondolom sokan mások csomagokat fizentnek elő, amelyek így fizetett csatornákat tartalmaznak, nálunk kb 50 csati van és mindegyiken van raklám... Nem tudom, hogy Neked hogy sikerült reklám nélkülit kerítened...
  • dez #12
    Van még valami, ami megvéd a reklámok ellen: az önállóság.
  • duke #11
    "valamint az előtérben megjelenő állóképes üzenetekkel érik el a fogyasztókat."

    Nalam ez sem valna be.A dvd felfevo 5 perces chapterekre ossza az anyagot vagyis a reklamoknal nem tekerek,hanem egy-ket nyomassal 5-10 percet elorre ugrok.Ha beleerek a filmbe akkor legfejebb azt tekerem vissza.Tehat vegulis tekerek de nem a reklam alatt hanem a film alatt.