SG.hu·

Xbox 360, PlayStation 3: nem minden az, aminek látszik

Némileg borzolja a kedélyeket, hogy a múlt héten sem a Microsoft által bemutatott Xbox 360, sem pedig a Sony PlayStation 3 nem volt valódi, előbbinél két Macintosh ugrott be, utóbbi grafikus chipjéből pedig még prototípus is alig akad.

A PS3 esetében ezt Marv Burkett, az Nvidia grafikus chipeket gyártó cég elnökségének elnöke jelentette be egy bostoni szakmai konferencián. Elmondása szerint a forradalminak beharangozott, a Sony konzoljában bemutatkozó grafikus chipből még működő prototípusok is alig léteznek. A Sony tervei szerint a PlayStation 3 2006 tavaszától kerülne a boltok polcaira és az nVidia RSX nevű grafikus chipje gondoskodna a minden eddiginél jobb grafikus megjelenítésről.

A PS 3-ra írt játékok már meglévő demóváltozatai - amelyek a múlt héten Los Angelesben megrendezett E3 kiállításon voltak láthatók - Burkett tájékoztatása szerint olyan számítógépeken futottak, amelyekben az nVidia által még alig tesztelt grafikus chipek prototípusai voltak, amelyek teljesítménye csak az RSX-hez hasonló.


A kivágott résen az Xbox 360 makettja, de oldalról látszik, hogy két G5 végzi a munkát

Persze a fenti dolog a múlt héten kipattant botrány fényében már semmi, ugyanis akkor vette észre egy játéktesztelő, hogy a Microsoft Xbox 360-as konzoljára írt játékok valójában nem a kiállított prototípuson futottak, hanem a konkurens Apple cég két számítógépén. Utólag derült ki az is, hogy a kiállított Xbox 360-as csak egy makett volt. Ezek után már feleslegesnek tűnhet arra felhívni a figyelmet, hogy a cégek által bemutatott játékvideók jó része sem a fejlesztés alatt álló játékgépeken készült, hanem jóval korábban renderelték, felvették, majd a kiállításon egyszerűen lejátszották.

A Sony egyébként azon gondolkozik, hogy a PlayStation Portable gyártását Kínába vagy Tajvanra helyezze át, mert csak így lenne biztosítható a szeptemberi európai piacra dobása. Mint azt Ken Kutaragi, a vállalat elnöke a Bloomberg hírügynökségnek elmondta, a PSP fő alkatrészeit továbbra is a szigetországban fogják készíteni, azonban a többi alkatrészt már Kínában vagy Tajvanon. A társaság a hordozható PlayStationből eddig március vége óta mintegy 3 millió darabot adott el világszerte, ám míg például Japánban fokozatosan nőnek az eladások, addig az Egyesült Államokban már fennakadások vannak a konzolok szállításánál.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Culram2005. 10. 02.. 18:32||#177
LoL ez a cikk.
Microsoft jelenti be az XBOX-ot, de Mac-en futtatják a progikat.
© dez2005. 05. 31.. 00:39||#176
"A 2.4-es P4 gyorsabban váltott taskot mint a 3500+-os amd."

Elõször is, mit nevezel itt "taszkváltásnak"? Eredeti értelemben ez az egy idõben a memóriában lévõ és aktívan futó alkalmazások (ill. azok threadjei, ha több van) közötti váltások, másodpercenként akár több ezerszer, így látszarta egy idõben futnak. (Ez az OS által vezérelt multitasking...) A kettõ közötti váltás órajelciklusokban mérhetõ... A HT ezt hardveres úton helyettesíti, legalábbis két tast/thread esetén.

Namost, a P4-nek jóval hosszabbak a pipeline-jai, mint az Athlonoknak (és talán egyéb okokból kifolyólag is), így alapból itt lassabb a szoftveres taszkváltás. (Lásd tesztek.) Ezt viszont szépen kompenzálja a HT (már amelyik P4-ben van), így újra egálba kerülnek. (Lásd tesztek.) De még ha nem így lenne, és az Athlonhoz képest is lenne gyorsulás, a 3500+-os AMD egyszerûan annyival gyorsabb, mint a 2.4-es P4 (nem Hz-ben), hogy az nem számítana...

A swap-fájlal bejött egy olyan értelme is a kifejezésnek, hogy ha nem fér be a memóriába több program egyszerre, akkor ki-be kell swappolni részeket, vagy az egészet (program és/vagy adatterületet), és ez eléggé lassítja a dolgokat. Lassú vinyóval, adatátvitellel fõleg...

De lehet, hogy nem is a "tasztváltással" van itt a baj.

"Fõleg akkor látszik ha nem üresjáratban vannak a taskok (pl. explorer), hanem keményen használják az erõforrásokat (pl. másolás / tömörítés közben gamelsz)."

Hát még jó, hogy csak akkor, ha aktívan futnak, de az, hogy fõleg vinyót igénybe vevõ dolgokról van szó, azt erõsíti, hogy itt vinyó gond van...

"A HT-s intel pikpak vált a kettõ között, az amd meg sokszor "homokórázik"."

A homokórázás tipikusan olyan jelenség, ami sokszor akkor jön elõ, ha a rendszer egy perifériára várakozik. Ez lehet swappolás is, vagy egyszerûen csak írás/olvasás egy program által (de ebben az esetben inkább csak ha valami nem klappol teljesen).

(Persze olyankor is lehet homokóra, ha egy program nagyon dolgozik valamin, mégpedig úgy, hogy közben nem válaszol az OS standard üzeneteire , de ilyenkor csak akkor vált a pointer homokórára, ha az alkalmazás ablaka az aktív, és felette van a pointer. De ebben az esetben mindegy, hogy milyen proci van alatta.)

Próbáld ki, mi van, nem nem vinyó-hozzáférõs programokat futtatsz, hanem valami számítási feladatot. (Amik egyúttal együtt be is férnek a memóriába.)

És ellenõrízd le, hogy az UltraDMA be van-e kapcsolva... :) (Vagy tegyél fel újabb IDE drivert.)
© Robin Hood2005. 05. 30.. 21:28||#175
Hanem mirõl?
© dez2005. 05. 29.. 21:00||#174
Ne terelj. A #157-ben nem errõl beszéltél!
© Robin Hood2005. 05. 29.. 20:50||#173
LOL. te most WOM vagy? game közben letöltesz vagy zipelsz, abban neked mi nincs párhuzamosan?
© Robin Hood2005. 05. 29.. 20:47||#172
2 külön program az már "ráoptimalizált". :)
© dez2005. 05. 29.. 19:31||#171
Mellesleg köszi a bizalmat a G5 nevében, de sajnos még az sem olyan jó, hogy 48 DVD-t játszon le egy idõben. :P

(Ja, az tulajdonképpen elsõsorban nem is erõdemonstráció volt, nem is volt fullra kioptimizált a kód, hanem a feladat-kiosztási rendszert demonstrálták, amit a felügyelõ szoftver végez, azaz, hogy milyen könnyû leprogramozni egy felhasználónak pl. egy ilyen alkalmazást, mert az elõzõvel nem neki kell foglalkoznia.)
© dez2005. 05. 29.. 19:08||#170
Ó, és még vitatkozik is tovább, amikor dunsztja sincs róla, hogy mirõl beszél... <#hehe>

Figyu, akkor értelmezd is az ott leírtakat! A "multi-tasking workload" nem arról szól, hogy az egyik program kiswappolódik, és a másik meg be! Azok ezáltal nem is futnak egy idõben! Amirõl szó van, az az az eset, amikor több taszk/thread egy idõben fut. (Egy taszk több thread-bõl is állhat, ez a különbség a kettõ között.)
© dez2005. 05. 29.. 19:01||#169
A G5-ösok az x360 helyén voltak, abban nem Cell van.
© NEXUS62005. 05. 29.. 18:15||#168
Ja, ez igaz, feltéve ha a progikat is ráoptimalizálják.

De ez még mindíg nem jellemzõ.