Menedzsmentfórum

Universal: bealkonyult a CD-üzletágnak

A CD-üzletágban többé már nem lehet felfutásra számítani, így a cég a jövőben az internetes zeneletöltés piacára koncentrál - nyilatkozta egy német lapnak Jörgen Larsen, a Universal Music egyik vezetője. Egyúttal megjósolta: a Kazaa-t hónapokon belül bezárják.

"Egyértelmű, hogy a CD-k forgalmában soha többé nem számíthatunk komolyabb mértékű emelkedésre" - mondta el a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak Larsen, a világ legnagyobb zeneipari cégének, a Universal Musicnak az Észak-Amerikán kívüli üzletágért felelős vezetője. A 30 éve a zeneiparban tevékenykedő Larsen fennhatósága alá öszesen 77 ország tartozik. A világpiac az idei első negyedévben mintegy 10 százalékkal szűkült. Bár Larsen szerint az elmúlt évek krízise után a helyzet az év elejétől némileg javult, az elszenvedett veszteségekről sokat elmond, hogy a konszern forgalma Németországban néhány év alatt 40 százalékkal csökkent.

A válságból - véli Larsen - csak úgy lehet kilábalni, ha a CD-üzletágban keletkezett veszteségeket a fizetős internetes zeneletöltésben szerzett bevételek növelésével ellensúlyozzák. A Universalnál az online-letöltések az összbevételeknek jelenleg mindössze 1,5 százalékát szállítják. A cél, hogy ezt az arányt 20-25 százalékra növeljék. Ahhoz azonban, hogy a legnagyobb illegális fájlcserélőkhöz hasonló forgalmat produkáljanak, legalább 4-5 év szükséges, tette hozzá a vezető.

Ennek egyik útja, hogy a zeneszámokat relatív olcsón kínálják letöltésre a közönségnek. "Célunk, hogy az emberek az illegális oldalak helyett minket válasszanak. Ezért jelenleg nem emelhetjük az árakat, még akkor sem, ha így azok alacsonyabbak, mint szeretnénk." Larsen ezzel reagált a konkurens EMI azon követelésére, hogy a zeneipari cégek emeljék a jelenleg átlagosnak számító, számonként 99 centes árat.

Az illegális fájlcserélő portálok elleni küzdelem jegyében Auszráliában rövidesen döntés születik a Kazaa ellen indított perben. "Biztos vagyok benne, hogy a Kazaa-t két hónapon belül bezárják. Ez a győzelem elsősorban morális szempontból lesz jelentős, hiszen ezen kívül még egy sor illegális oldal üzemel" - mondta Larsen.

Larsen szerint a Universal idén sem számíthat a forgalom növekedésére, sőt, világviszonylatban mintegy 3-4 százalékos csökkenés várható majd a hagyományos hanghordozók, így a CD-k piacán. Az EMI szintén nehézségekkel küzd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pemga #15
    Direkt említettem a Stolen-t, az egy-két hete jött csak ki. :) A 3-4 EUR os ajánlatok között van OVP (gyári csomagolású, tehát zsír új) is.
  • pemga #14
    Nem teljesen. Valóban, az ebay-nek van másodlagos (használt) piac jellege IS. Sok kis bolt azonban nem fejlesztet saját webes boltot, hanem az ebay-t használja. Amúgy egy vidéki kisvárosi magasföldszinti kis luk lenne, így viszont teljes országos lefedettséggel rendelkezik, fillérekért :). Így könnyű a nagyboltok alá ígérni, én is vettem már így egeret, wifi-kártyát, fejhallgatót, pc-s játékot, mert sokkal olcsóbb.
  • [HUN]Stanlee #13
    Az ebay teljesen mas. ott valakinek meg kell vennie a cuccot eloszor, hogy aztan amikor megunta, eladhassa. frissen kijott dolgokat majdnem ugyanannyiert tudsz ott is megvenni, mint a boltban. Sokszor az emberek meg tobbet is kepesek adni erte, mint amennyit er, mert hogy az ovek legyen:-)

    Egyebkent az igenyes dolgokat megveszi az ember, ami meg gagyi, azt nem erdemes. Ki emlekszik a rossz zenekre, ki akarja oket meg 10 ev mulva is meghallgatni? arra jo az mp3, vagy mas formatum...

    Ha meg fizetni akarok az mpdrei-ert, megveszem vmi orosz letoltos szolgaltatonal, mert az is legalis:-)
  • Cat #12
    A grafikon - mint a link is mutatja - a mahasz.hu rol van, tőlük kérdezd :)
    sztm eleve baromság
  • pemga #11
    Még valami, nézte valaki a használt-piacot? Ebay-en, Stolen PC változat 3-4EUR, szállítással együtt. Jó, ez nem zene, hanem játék, de a zenében is hasonló árak vannak.
  • pemga #10
    Cat, elgondolkoztam a grafikonon. Hol van ebben a szerző, előadó? A jogdíjban? Abban biztos nem, mert azt kollektíven gyűjtik be, és az eladási statisztikák alapján osztogatják szét bizonyos részét. A studió és marketing költségben? Ezt Te is gyártásnak vetted (gondolom ez a studióbérlet, utómunkálatok, szóval alapvetően technikai felszerelés és személyzet munkáját jelenti), a profitból fizetnék ki a zenészt? Hmm, nem nyerő, az már adózott összeg. Ezt a személyi jellegű ráfordítást, miért az adózott eredményből fizetnék (tehát zsebből). Szóval hol van a "tényleges" meló elrejtve, a zene maga :), amit tulajdonképpen el is adnak?
  • GulaSoft #9
    Elmennek ezek oda ahova gondolom!
    Emelni kéne a 99centes árat egy számért?
    250-et adjak egy számért? 4 akkor már egy ezres, 12 meg 3000Ft!!!! És ezért még egy korongot sem adnak, hnem nekem kell letöltögetni, meg kiirni (amit persze nem is lehetne)
    Elmennek ezek a jóbüdös francba!!!
  • HuHa #8
    Azért az ízléses borítókat énis sajnálom, főleg az én stílusaimban jókat készítenek. De ez van.
  • dez #7
    Szerintem azok a kis kiadók, akik igényes zenét adnak ki, és a bevételből nem kell eltartani egy egész birodalmat, stb., törzsvásárlóik vannak, megmaradnak. Legalábbis remélem.
  • dez #6
    A "rohanó világ" azt jelenti, hiperaktív emberek (majdnem azt írtam, robotok).