MTI

Az amerikai kormány beperelte a Ticketmastert és a Live Nationt

Az amerikai kormány beperelte a versenypiaci törvények megsértése miatt az amerikai szórakoztatóipar két meghatározó vállalatát, a Ticketmastert és anyacégét, a Live Nation Entertainmentet - jelentette be Merrick Garland igazságügyi miniszter.

A kormányzati közlemény szerint a két vállalat illegális monopólium felett rendelkezik az élő szórakoztató eseményekre vonatkozóan, ami korlátozza a versenyt, és felhajtja az árakat a koncertlátogató közönség számára. A manhattani szövetségi bírósághoz benyújtott keresetet 30 szövetségi állam és kerületi ügyész közösen jegyzi. A keresettel a monopólium megszüntetését próbálják elérni, ami állításuk szerint korlátozza a kisebb eseményszervezők lehetőségeit, és károsítja a művészeket is.

"Feltételezésünk szerint a LiveNation törvénytelen és versenyellenes gyakorlaton alapuló tevékenységet folytat, amelynek révén fenntartja a monopolisztikus ellenőrzést az élő események iparága felett az Egyesült Államokban a rajongók, a művészek, a kisebb eseményszervezők és a helyszínek üzemeltetőinek kárára" - írta Merrick Garland, az igazságügyi miniszteri pozíciót betöltő szövetségi főügyész. Az Igazságügyi Minisztérium szerint a Live Nation, hogy fenntartsa erőfölényét az élőzene-iparágban, egyebek között hosszú távú szerződésekkel akadályozza meg, hogy a helyszínek rivális jegyértékesítőket válasszanak a Ticketmaster helyett.

Az amerikai koncertiparral kapcsolatban a közelmúltban számos tudósítás és elemzés jelent meg az amerikai médiában. Részben a torzított piaci viszonyokra mutattak rá annak kapcsán, hogy a jelenleg egyik legkeresettebb amerikai popzenei előadó, Taylor Swift idei turnéjának koncertjeit az amerikai rajongók Európában olcsóbban tudják megtekinteni, mint a koncertkörút egyesült államokbeli állomásain. A számítások szerint az amerikai rajongók a repülőjegy, a szállás, valamint a koncertjegy árát is beleszámolva kedvezőbb áron jutnak hozzá a koncertélményhez Európában, mint Amerikában. Ennek okai közé sorolták az amerikai piaci visszásságok mellett az erős dollárt, valamint az európai uniós szabályokat, amelyek korlátozzák a jegyek maximum árát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!