SG.hu

A cégvezetőknek sem lényegtelen a biztonság

A Deloitte tanulmánya szerint az üzleti kockázatok növekedésével párhuzamosan a biztonság kérdésköre egyre nagyobb teret nyer az igazgatósági ülések napirendjén.

A Deloitte Touche egy tanulmányának legfontosabb megállapítása szerint a világon mindenütt rendkívüli veszteséget okozhat egy cég életében az, ha az ellátási lánc bármely pontján megsértik a biztonságot. A tanulmány szerint a biztonság kérdése egyre inkább előtérbe kerül azon cégek igazgatósági értekezletein, ahol ennek megteremtését mérhető eredményekkel kecsegtető stratégiai befektetésnek tekintik.

A cégek ellen indított kiber-támadások összköltsége 2003-ban világszerte elérte a 12,5 milliárd dollárt, míg a tanulmányban hivatkozott jelentések szerint a 2002-es kergemarhakór járvány miatt 2,5 milliárd dollár veszteséget szenvedett el a kanadai marhahús ipar. A "Siker a biztonságos gazdaságban" (Prospering in the Secure Economy) című átfogó tanulmányában a tanácsadó cég kifejti, hogy a vállalatok életében a biztonság új értelmezést nyert, azaz a vagyon és az emberek elsődleges védelméhez képest ma már magában foglal minden, a működés biztonságát megteremtő tényezőt.

A biztonságot például olyan körülmények fenyegethetik, mint a kamatlábak hirtelen megugrása, számítógépes vírusok terjedése vagy egy terrortámadás. A tanulmány szerint ennek eredményeképpen az új, "biztonságos gazdasági működés" kialakulását az jellemzi, hogy gazdasági társaságok az üzletmenet megszakadásának elkerülésére, a fenyegető kockázatok tudatos felismerésére, a szabályozói megfelelésre és a változásokhoz való gyorsabb alkalmazkodásra törekszenek.

"Míg a kormányok továbbra is óvintézkedéseket hoznak a nemzeti határok és a légtér védelmére, a globális gazdálkodó szervezetek vezetői különösen fontosnak tartják cégük ellátási láncának, adatainak, márkáinak és egyáltalán létezésének a védelmét" - állítja Justin Bancroft, a Deloitte magyarországi irodájának üzleti kockázatokért felelős partnere. "Amennyiben a vállalatok nem tesznek lépéseket alkalmazottaik, ügyfeleik, részvényeseik és környezetük védelme érdekében az üzletmenetüket jelenleg fenyegető kockázatok ellen, később esetleg sokkal költségesebb kormányzati intézkedéseknek tehetik ki magukat. Az új, biztonságos gazdasági működés alapján a vezérigazgatók nemcsak azt a kérdést teszik föl önmaguknak, hogy hogyan lehet növelni a részvényesi értéket, hanem egyre inkább azt is, hogy mi teheti tönkre az egész cégüket.

A Deloitte elemző részlege által készített tanulmány szerint a szoros kapcsolatokkal átszőtt globális gazdaságban sokféleképpen sérülhet egy társaság globális ellátási lánca. Ezért a cégeknek nem elég pusztán a helyi kormányzati biztonsági intézkedéseknek megfelelni, hanem ezeken túlmenően is gondoskodniuk kell arról, hogy üzletmenetük minden területe zökkenőmentesen működjön.

Justin Bancroft szerint: "A cégek a márkáikkal kapcsolatos kockázatokat tekintik az üzletmenetüket fenyegető legnagyobb veszélynek." "Ha az ügyfelek elveszítik egy cégbe vetett bizalmukat, az a szervezet túlélését is megkérdőjelezheti." Véleménye szerint az ügyfelek egy biztonsággal kapcsolatos eseményt követően a végrehajtott válságkezelés minősége alapján fogják megítélni a társaságot. A globális vállalkozások a biztonsági kockázatok elkerülésére tett erőfeszítéseik során számos jelentős kihívással kerülnek szembe:

Míg a cégeknek először az őket fenyegető legnagyobb kockázatokat kell megismerniük, sokan nincsenek tisztában saját sebezhető pontjaikkal. A Deloitte új megközelítést javasol a hagyományos kockázatkezelés helyett, amely utóbbi túl gyakran egy meghatározott működési kockázat fenyegetéseinek megoldására törekszik, mint pl. egy tengerjáró hajót fenyegető veszélyek. Ehelyett célravezetőbb, ha a társaság különböző forgatókönyveket dolgoz ki, amelyek biztosítják a lehetséges biztonsági kockázatok kezeléséhez szükséges rugalmasságot. Első lépésként a társaságoknak:
  • Meg kell határozni a legfontosabb tényezőket. Fel kell mérniük a technológiai haladás által nyújtott lehetőségeket, a társadalmi értékek változásait, a kormányzati intézkedéseket, a geopolitikai kérdéseket, és a kockázatot rejtő iparági fejleményeket és a versenytársak tevékenységeit.
  • Fel kell vázolni a lehetséges forgatókönyveket. Minden forgatókönyvben azonosítani kell a lehetséges elkövetőket, a támadás módját és ezek hatásait a társaságra.
  • Ki kell alakítani a megfelelő stratégiát. Meg kell határozni a legfontosabb reakciókat az egyes forgatókönyvekben körvonalazott fenyegetésekre.
  • Hozzászólások

    A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
    Bejelentkezéshez klikk ide
    (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
    Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!