SG.hu·

A mobiltulajdonosok nem félnek a sugárzástól

Bár évek óta vita folyik arról, hogy mennyire káros a mobiltelefonok sugárzása, az emberek többségét látszólag ez a kérdés egyáltalán nem foglalkoztatja.

Ez derül ki a Salzgitterben található Német Szövetségi Sugárzásvédelmi Hivatal által készített legfrissebb felmérésből. Az anyag szerint a német mobiltelefon-tulajdonosoknak csupán a 17 százaléka tart attól, hogy a mobil készülék rendszeres használata miatt valamilyen káros sugárzás érheti a szervezetet. Az emberek többségét szinte nem is foglalkoztatja ez a kérdés.

A kutatók szerint az embereket ebben a tekintetben öt nagy csoportba lehet osztani. Az elsőbe a lehetséges veszélyekkel egyáltalán, mondhatni flegma módon nem törődő 21 éves vagy annál fiatalabb fiatal férfiak tartoznak. A mobiltelefon-tulajdonosok közül ez a csoport körülbelül 12 százalékot tesz ki és ezek a fiatalok használják a legtöbbet a készüléküket. A második, ámde a legnagyobb csoportot azok a felhasználók alkotják, akik bizonyos mértékben tartanak a káros sugárzásoktól, de többnyire nem foglalkoznak a félelmükkel. A szakemberek úgy vélik, hogy az emberek 24 százaléka tartozik ebbe a csoportba.

Szintén a mobiltelefonnal rendelkezők 24 százaléka leginkább úgy jellemezhető, hogy a sugárzással nem törődő, a készülékét csak kevés alkalommal használó ember. A negyedik csoportba azok tartoznak, akiket ugyan érdekel ez a dolog, tehát szeretnének megnyugtató választ kapni a kérdéseikre, ám de ettől függetlenül nagyon gyakran használják a mobiltelefonjukat. Ezeket a felhasználókat ugyan érdekli ez a probléma, ám semmivel sem tulajdonítanak neki nagyobb jelentőséget, mint bármilyen más témának. Ez a csoport a mobiltelefon-tulajdonosok 23 százalékát teszi ki.

Az utolsó, az emberek 17 százalékát jelentő ötödik csoport azokat a felhasználókat tömöríti, akik azért telefonálnak keveset, mert félnek, és azt remélik, így megkímélhetik magukat attól, hogy a szervezetükre ártalmas sugárzást szenvedjenek el. Az ebbe a csoportba tartozók minden, a témába vágó hírt és cikket elolvasnak és állandó feszültségben élnek amiatt, hogy esetleg mégis valamilyen káros sugárzás érhette őket.

Mint azt Christiane Pölzl, a Német Szövetségi Sugárzásvédelmi Hivatal sugárzásvédelmi és egészségügyi szakreferense elmondta: az a legfontosabb, hogy az embereket objektíven informálják a kérdésben és így pontos képet kaphassanak a rájuk leselkedő esetleges veszélyekről és eloszlassák tévhiteket is. A felmérésből kiderült az is, hogy a legtöbb felhasználó lehetségesnek tartja, hogy valamilyen káros sugárzás érheti a mobiltelefon rendszeres használatakor. Ennek ellenére az emberek 54 százalékának gyakorlatilag fogalma sincs arról, hogy milyen sugárzások is érik a szervezetét mobiltelefonálás közben és ezek közül melyek lehetnek károsak.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Caro2005. 04. 23.. 10:06||#49
Szóval fulladjanak meg
© Caro2005. 04. 23.. 08:30||#48
Nem hinném, hogy sokkal kevesebbel.
Egy mobil és egy adótorony közti távolság elég nagy, és a jel a távolság köbével arányosan csökken.
Egyébként meg az a véleményem, hogy az összes telefontársaság (beleértve a vezetékeseket is!).
A jövõ a net alapú kommunikációé. Sokkal fejlettebb, sokkal funkciógazdagabb, és nem profitorientált.
© gradU2005. 04. 14.. 21:03||#47
"A mobiltelefonod 3-4-5 WATT-al sugároz."

Honnét veszed azt az infót, hogy 3-5 W-tal sugároz egy mobil?<#conf> Ha igazad lenne, nem kéne ilyen sûrûn elhelyezni az átjátszókat. Kedvezõtlen esetben (pl. liftben, alacsony térerõ mellett) max. 1 W teljesítménnyel sugározhat. Nézd meg a telód leírását. Átlagban még ennek is csak töredékével. (talán van a fórumon olyan, aki végzett méréseket)
© arty2005. 04. 14.. 17:58||#46
1953-ban még semmi bizonyíték nem volt a dohányzás káros hatásairól.

borzalmasan nagy üzlet a mobiltechnológia, nagyságrendekkel nagyob, mint a cigi.

nem használok mobilt és nem is dohányzom ... továbbá nem gondolom azt, itt többekkel ellentétben, hogy "lemaradok valami jóról" meg azt sem "ennyi erõvel semmi károsat ne csináljunk" ... ha már károsítom magam, legalább élvezetet okozzon 😄
© Commandante2005. 04. 14.. 15:57||#45
Ja, ezekhéz képest a mobiltelefon bakfity.
© Commandante2005. 04. 14.. 15:57||#44
Tisztára mint a viccben:
-Hallod-e te kupec, nem vak ez a ló?
-Dehogy vak az! Csak bátor!

Mi is baromi bátrak vagyunk. Amúgy meg gazdasági érdek nélkül nem feccolnak pénzt a kutatásokba. Kinek lenne érdeke, hogy a mobiltelefonok egészségkárosító hatásától legyen hangos a média? De pl a walkman is káros a fülre, és senkit sem érdekel. A cigi rákot okoz, és senkit sem érdekel (na jó, épp leszoktam). A sok mûkaja mérgekkel telíti a szervezetünket, és... folytassam tovább?

A poén az, hogy nagy adók közelében és nagyfeszültségû vezetékek alatt olcsó a telek (vajon miért?), és gyakran ilyen helyekre építik az iskolákat, óvodákat. Van ilyen a IX. ker rehabilitált részén is. Igénytelen barmok.

Megyek is, ikább kímélem a szemem. Csõváz.
© Sylvester2005. 04. 13.. 18:14||#43
Te meg a szivedhez 😄
© Supergamer_real2005. 04. 13.. 15:48||#42
"kíváncsi vagyok, mit tudtok a rádiófrekvenciás sugárzás és az élõ szervezetek "evidens" kölcsönhatásáról, amit a témában mûködõ seregnyi kutató mai napig nem tudott egyértelmûen igazolni."

Kedves kukacos,

Naivitásod gyönyörködtet. Ez ugyanaz a maszlag, minthogy a cigaretta sem károsít "nem tudta egyértelmuen bebizonyítani a témában mûködõ seregnyi kutató" (noha mára már nagy betukkel rá van írva a dobozra és sokan még mindig, ITT A FORUMON IS megkérdõjelezik ezt).

Egyszeruen adott egy eros lobby (mint az olaj vs. alternatív erõforrásoknál) és adott a sok birka aki olyan alapvetõ tételeket kérdõjelez meg amit még egy általános iskolai könyvben is leírnak. De erre épül a mai társadalom, a csorda szellemre.

Tartsd csak a fejed mellé sokat a 4 wattos (már mondtam az EU-n belül eleve tilos árusítani, csak különleges engedélyekkel lehetséges), a mobiltornyokat sem lehet akárhová helyezni (nem véletlenül, bár itthon a pénz beszél), de persze ezek csak véletlen egybeesések.

Kérdésedre válaszolva:

Ha meg tényleg érdekel, a sugárzás emberi szervezetre gyakorolt hatása, kezd az alapoknál, ajánlom az általános iskolai biológia könyveket, vagy ha mélyebben érdekel a témat ajánlom a következõ publikációkat:

- Egészségügyi Világszervezet (WHO)- 1999 NOV
- IEGMP 2000 tavasza
- Kanadai Királyi Tanács 1999

© kukacos2005. 04. 13.. 14:34||#41
Dogma meg Supergamez_real, azért kíváncsi vagyok, mit tudtok a rádiófrekvenciás sugárzás és az élõ szervezetek "evidens" kölcsönhatásáról, amit a témában mûködõ seregnyi kutató mai napig nem tudott egyértelmûen igazolni. Ez épp hogy nem gondolkodás kérdése, hanem kísérleteké. Amit az élõ szervezetrõl tudunk, az alapján nem kellene legyen semmi hatása, de persze nem tudunk mindent.
© gz82005. 04. 12.. 19:00||#40
Akkor a combjaid belsejére szigszalagozz legalább kettõ-kettõt <#hehe>