MTI

Tavaly 300 000 Samsung telefont vettek hazánkban

Magyarországon az elmúlt évben mintegy 2,5 millió új mobiltelefont adtak el, s ebből 300 ezer Samsung márkájú volt.

"A Samsung Electronics Magyar Rt. telekommunikációs üzletága az idén 15-20 százalékra szeretné növelni mobilpiaci részesedését a tavalyi 13 százalékról" - mondta Kunos Balázs, az üzletág értékesítési vezetője hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. Kunos Balázs elmondta: miközben az idei év első negyedévében csökkent az új készülékek iránti kereslet a magyar piacon, társaságuk 55 százalékkal növelte eladásait a bázishoz képest, s több mint 70 ezer telefont értékesített. Hozzátette: reményeik szerint a második negyedévben a piaci kereslet is bővül.


Az értékesítési vezető szólt arról is, hogy társaságuk továbbra sem kíván a legolcsóbb készülék-kategóriában versenyezni, s csak a 60 euró feletti mobiltelefonok piacán erősíti pozícióit. Közlése szerint a dél-koreai társaság felkészült arra, hogy készülékeket szállítson a harmadik generációs mobilszolgáltatóknak, s ezen a területen piacvezető kíván lenni.

A társaság telekommunikációs üzletága a magyar piacon az elmúlt évben 12 milliárd forint árbevételt ért el, szemben az egy évvel korábbi 8,9 milliárd forinttal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • OptimusPrime #1
    Szép eredmény, bár az X450-esből feltünően sok van...