Gyurkity Péter

A Microsoft felvásárolja a Groove Networkst

A Groove Networks egykori vezetője bírósági határozattal igyekezett megakadályozni, hogy a Microsoft felvásárolja a céget, de a testület döntése értelmében bele kell nyugodnia a tranzakcióba.

Michael Matthews, aki 2002 áprilisában bejelentett távozásáig a vállalat alelnöke volt, egy ideiglenes tiltó határozatot próbált meg kicsikarni a Delawar-i bíróságtól, arra hivatkozva, hogy a Groove felvásárlása előnytelen helyzetbe hozná a befektetők egy részét. Matthews maga is a legjelentősebb befektetők egyike, és a Microsoft lépése következtében valószínűleg veszélyeztetve érezte addigi befolyását.

"Matthews úr beadványát, amely a Microsoft által végrehajtandó tranzakció ideiglenes tiltását kérte a bíróságtól, a mai napon elutasították. A Groove Networks és a Microsoft végrehajtja a korábbi megállapodásban rögzített lépéseket, és tovább halad az egyesülés felé vezető úton" - áll a Groove közleményében. Matthews, aki jelenleg az Amdocs marketing részlegének igazgatója, egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.

A Microsoft nem véletlenül törekszik a kisebb vállalat felvásárlására. Emlékezhetünk arra, hogy a szoftveróriás nemrég jelentette be új tervét, miszerint jelentős erőket mozgósít az újonnan megjelenő szoftverek közötti szorosabb együttműködés megvalósítására, és - különösen az MS Office irodai programcsomag esetében - mindent elkövetnek, hogy a kooperációt megkönnyítő eszközök minél hamarabb elkészüljenek. A vállalat nyilván felfigyelt a Groove által kifejlesztett alkalmazásokra, és saját munkáját a cég fejlesztésére kívánja alapozni.

Az ítélet kihirdetése után a Microsoft közleményben jelentette be, hogy a tranzakció lezárultáig a két vállalat külön folytatja munkáját. "A Microsoft és a Groove Networks továbbra is osztozik azon törekvésben, hogy olyan, a vállalaton belüli és kívüli kooperációt egyaránt elősegítő szoftvereket dolgozzanak ki, amelyek jobban alkalmazkodnak a vásárlók igényeihez" - jelentette ki a Microsoft szóvivője. "Nagy reményeket fűzünk a Groove által kifejlesztett technológiák integrálásához, amelyek nagymértékben kibővíthetik a Microsoft Office csomag által nyújtott lehetőségeket."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hegyikecske #5
    ügyes vagy :DD
    Amugy a mikrofost mindent felvásárol???????????
  • [HUN]PAStheLoD #4
    Groove helyett Google -t olvastam elsőre :DD
  • GABOR16 #3
    Kissebb lessz a környezetszenyezés...
  • Sir Quno Jedi #2
    Ha valakinek van elég píze rá, akkor megveheti a reptereket, a vasutakat, az autópályákat és a zsilipeket, aztán egy szép reggelen felszedi, lezárja, szanálja azokat ! Szép új világ, mindenki mehet gyalog... :DDD
  • Kis-Bob #1
    Az egyik a sját hatalmát félti, a másik (Bill) meg röhög a markába. A Microsoft már régen kipipálta a hatóságokat....