Berta Sándor

Intel-T-Online együttműködés a digitális szolgáltatásokban

A világ legnagyobb processzorgyártójaként számon tartott amerikai cég, az Intel és a T-Online német telekommunikációs vállalat a CeBIT-en jelentették be, hogy a jövőben együtt fognak működni több területen is.

A két vállalat célja a digitális média-technológiák továbbfejlesztése. A két konszern többek között a digitális online szolgáltatások jövőbeni kiépítésében és ezek értékesítésében kíván kooperálni. Az együttműködés középpontjában a különböző multimédiás, szórakoztató-elektronikai és számítástechnikai készülékek - mint például az asztali számítógépek és a hordozható médialejátszó eszközök - közötti adatátvitel megkönnyítése és felgyorsítása áll. Ehhez elsősorban a meglévő adatátviteli technológiákban rejlő lehetőségek még jobb és hatékonyabb kiaknázása, illetve új adatátviteli technológiák kifejlesztése szükséges.

Mint azt Burkhard Grassmann, a T-Online médiatechnikákért felelős vezetője a CeBIT-en elmondta, a cége és az Intel célja az, hogy az úgynevezett Home Entertainment a mindennapokban még könnyebben használható legyen és még gyorsabb adatátvitelt tegyen lehetővé a különböző készülékek között.

Az együttműködés kiterjed a hardvereszközök és a digitális online szolgáltatások kifejlesztésére és -értékesítésére, online reklámok készítésére és a technikai kooperációra. Így például a T-Online különböző szolgáltatásai a jövőben már a lakásokban távirányítással is elérhetők lesznek, valamint könnyebben lehet majd integrálni a különböző eszközöket a lakásokon belüli hálózatokba. Mint azt Christian Morales, az Intel európai, afrikai és közel-keleti régióért felelős marketing-alelnöke a rendezvényen elmondta,, a T-Online-nal való együttműködés magába foglalja új digitális másolásvédelmi eljárások kifejlesztését is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Killgore #1
    Ez az együttműködés jó lesz hosszú távon :)