A szélessávú eléréssel rendelkező felhasználók legtöbbje kábeles vagy DSL kapcsolatot használ, de az új technológiák megjelenésével ez az arány alapjaiban változhat. Az internetelérés kapcsán példaként leginkább a behálózott Dél-Koreát emlegetik, de a Wimax és az UMTS elterjedésével megjelenhetnek a vezetéknélküli alternatívák.

Az internethozzáférés elterjedtsége és magas sávszélessége kapcsán példaként leginkább Dél-Koreát emlegetik. A nem túl nagy ázsiai országban teljesen általános a 8 Mbites kapcsolat, melyen már tv-adásokat is lehet sugározni, és a hálózat elterjedése egy új kultúrális szféra megjelenését is eredményezte. Ugyan sokan elutasítják az itteni helyzet más országokkal történő összehasonlítását felhívva a figyelmet az ország nagy népsűrűségére, mely a telekommunikációs cégek számára lehetővé teszi, hogy kis területen nagyon sok embert érjenek el, költséghatékonnyá téve a drága beruházásokat is. (Szöul lakossága 10 millió, itt lakik az ország egynegyede, és a városlakók többsége magas toronyházakban él.)


Szöul ideális a szélessávú szolgáltatások számára
A demográfiai és geográfiai eltérések ellenére is sokat lehetne tanulni tőlük a szabályozás és piacszervezés terén. A szöuli kormány '90-es évek közepén meghozott, mérföldkőnek tekinthető nemzeti kezdeményezése valódi versenyt hozott, ami az árak zuhanásához és a kínált sávszélesség emelkedéséhez vezetett. A digitális technológia alkalmazásában szédületes haladást értek el, az emberek minimális összegekért fizethetnek elő filmekre ("video on demand", azaz igény szerinti sugárzással), és az olcsó net egy máshol csak marginálisan létező réteg, az online játékszféra felfutását eredményezte. A versenyeket mintegy 30 000 ember látogatja, az országban három tévécsatorna csak a multiplayer játékokkal kapcsolatos eseményekkel foglalkozik, és a sztárokat a többi sport bajnokaihoz hasonlítható rajongótábor övezi. Az elfogadottságot jellemzi, hogy angol nyelvkönyvsorozat épül a StarCraft játékra, és a területet összefogó szervezet, a World Cyber Games tiszteletbeli elnöke az ország elnöke volt.

Az eredmények még impresszívebbek annak fényében, hogy habár 1995-ben számtalan csak koreai nyelvű belső hálózat volt, akkor még csak kevesebb, mint az emberek 1 százaléka(!) használta az internetet. Ma helyi becslések szerint a dél-koreai háztartások 71%-nak van internetelőfizetése (hazánkban a penetráció mindössze 15%).

A szélessávú elérések terjedését az 1997-es ázsiai pénzügyi válság után kezdték ösztönözni, mivel a gazdasági szakemberek az ország jövőjének alakulásában kulcsszerepet láttak a technológiai fejlesztésekben. Pár év alatt minden nagyobb települést üvegszálas kapcsolattal kötöttek össze, és 2000-re az emberek 30%-a kábelen vagy DSL kapcsolaton át tudott a hálóra lépni. A tervek szerint 2005-ben 80% fog 20 Mbites, vagy gyorsabb sávszélességen át csatlakozni, ami már a HDTV-adások közvetítését is lehetővé teszi. Eközben az állam sem tétlen, 24 milliárd dollárt költenek a mi Közhálónkhoz hasonló, a kormányhivatalokat és a közintézményeket összekötő nemzeti hálózat létrehozására.


Több tízezer ember figyelte a WCG 2004 mérkőzéseit
Az állami befektetés az üzletembereket is megmozgatta, a dél-koreai GNP-ből 13%-kal részesednek a hálózatok kialakításához szükséges felszerelések és szolgáltatások, a számítógépek piaca megnégyszereződött, a hálózati eszközöké nyolcszorosára emelkedett. A lakosok 2004 első negyedévében 1,6 milliárd dollárt költöttek el az interneten, ami arányaiban kétszerese a magát e téren vezetőnek tekintő Egyesült Államok értékének. Megjelentek az internet-telefon szolgáltatók (VoIP), nagy bevételre tesznek szert a tartalomszolgáltatók, az online játékok fejlesztése és a blogok terjedése szintén eddig nem ismert piacokat nyitott meg. (Az online játékok piaci részesedése a PC és konzoljátékok háromszorosa, a koreai játékpiac 2005-ben a becslések szerint el fogja érni a 4,3 milliárd dollárt.)

A fejlődés az Intelt is saját kirendeltség nyitására késztette, a szöuli irodában a gyakorlatban tanulmányozzák az Államokban még csak a tervekben szereplő digitális otthonok működését. A vállalat alkalmazottai a koreaiak internethasználatát figyelik, az online vásárlástól kezdve a játékokig, hogy más országokban is alkalmazható módszert dolgozzanak ki. Megállapításaik szerint a legfőbb húzóerő az online játék lehet, de feltétlenül szükséges a szolgáltatások iránti igény megléte is. Az országok többségében visszatartja a fejlődést, hogy a hálózatokat azért nem fejlesztik, mivel nincs elég az internet iránt érdeklödő, a költséges kiépítés megtérülését biztosítani tudó fizetőképes felhasználó. A 22-es csapdájához hasonló helyzetben a tartalom és internetszolgáltatók befektetés előtt egymásra várnak, és ebből azért is nehéz kitörni, mert a '90-es évek végén lezajlott, valós igényekkel nem alátámasztott nagy hajsza csak az internetlufi kipukkadását okozta, amiből csak mostanában áll helyre az ágazat.

A vásárlói igény csak az egyenlet egyik oldala, a hálózat kiépítése, és széleskörü használhatósága nélkül az egész mit sem ér. Az ország kormánya a szolgáltatókkal szorosan együttműködve dolgozta ki a fejlesztési stratégiát, melynél a versenyre nagy hangsúlyt fektettek. Meghatározták az infrastruktúra alapjait, és kölcsönösen javaslatokat tettek, hogy a magánszektor és az állam mivel tudja segíteni az internet elterjedését. Mint az országok többségében, kezdetben itt is egyetlen monopol szolgáltató volt, a Korea Telecom. Ennek letörésére az állam a versenytársaknak alacsony kamatú hiteleket nyújtott, hogy kiépíthessék saját szélessávú hálózataikat. A program két év alatt 77 millió dollárba került, és az adófizetők pénzéből főként a vidéki területek fejlesztését segítették.


Mára Dél-Korea a kutatások és műszaki fejlesztések egyik éllovasává vált
A kezdeményezésből persze a Korea Telecomot sem hagyták ki, a tisztán állami vállalatot 1993-ban több lépcsőben kezdték el privatizálni. Az utolsó részvényeket 2002-ben adták el, de az üzlet véglegesítésének feltételéül kikötötték, hogy a vásárlás csak akkor zárul le, ha a társaság az ország minden településén lehetővé teszi a szélessávú hozzáférést (ezt 1 Mbitben definiálták). A Matávhoz hasonlóan a Korea Telecom is vonakodott feladni jövedelmező betárcsázós és ISDN pozícióit, de mivel versenytársai addigra a kölcsönökből és saját befektetésekbol kiépítették önálló gerinchálózatukat, kénytelenek voltak ők is áttérni a broadband piacra. Manapság az otthonok többségébe két üvegszál vezet, a piaci második Hanaro Telecom független vonala választásra ad lehetőséget.

A verseny az árak zuhanását és a kínált sávszélesség emelkedését hozta, de mivel a 20 Mbit elérése után puszta sávszélességgel már nem lehet piaci előnyt elérni, a szolgáltatások kerültek előtérbe. A Hanaro újabban már számítógépes hibák távoli, hálózaton keresztüli javítását is vállalja, és ennek kudarca esetén alkalmazottjuk segít megoldani a gondokat. A példa ugyan tanulságos, de mivel hazánkban az alacsony népsűrűség a nagyvárosokon kívül csak nagyösszegű, hosszan megtérülő befektetések árán teszi lehetővé a kiépítést, a verseny kisebb településeken csak alternatív technológiákkal biztosítható. Ennek akadálya, hogy a Magyarországon alternatív technológiát használó szolgáltatók többsége tőkeszegény kis, esetleg családi vállalkozás, de külföldön a nagy multinacionális társaságok is foglalkoznak a témával. A fő piaci terület persze számukra is a bekábelezetlen, kis lélekszámú települések, de persze megtalálhatók a valamilyen okból a DSL/kábel megoldásokat elkerülő területeken is. Lehetőségeik korlátozottak, nemcsak azért mert sokszor a reklámozás és ismertség terén a náluk nagyságrendekkel hatalmasabb telekommunikációs cégekkel és szolgáltatókkal kell versenyezniük, hanem az általuk alkalmazott technológia fiatalabb voltából következő hátrányokkal is számolniuk kell.

Mivel a telekommunikációs cégek hálózataikat korábban alakították ki, és korábban léptek be az internetszolgáltatás piacára, az ebből következő - nálunk éppen csak beindult verseny - is 1,5-3 Mbitre emelte az általános sávszélességet (az ADSL Matáv általi duplázására a chello hasonló lépéssel válaszolt). Emiatt ahol ők jelen vannak, az alternatív technológián szolgáltatni kívánó cégek elől elfogy a levegő, egyszerűen esélyük sincs megvetni lábukat a már foglalt területeken. Számukra csak a kevésbé népes települések vagy jóval alacsonyabb népsürűségű vidéki területek maradnak, követhetik a műholdas rendszerek által már kitaposott utat.

Analógiaként kiválóan felhozhatók a műholdas szolgáltatók: Az 1990-es évekbe szerte a világon, így hazánkban is mindenhol megjelentek a parabolaantennákon keresztül szolgáltató cégek. Egyike ezeknek a UPC Direct, ami - igaz, borsos havidíj ellenében - 50 körüli csatornát kínál, amivel csak a frissen kábelezett területek tudják tartani a lépést. Természetesen külföldön már jóval korábban elkezdődott ez a folyamat, és a korai idők szűkös technikai korlátai miatt ott a vezetékes technológiát komolyan fenyegette a műholdak által sugárzott adások széles választéka, mellyel a kábelek korlátozott kapacitásuk miatt nem tudtak versenyezni. A UPC és a Matáv napjainkban is mindent elkövet, hogy televíziós csomagjaiban minél több csatorna legyen, minimálisra veszik a csatornák közötti elválasztó helyeket, és az összetorlódás egyes esetekben szellemképes belógást is okoz. A műholdtechnológia fejlesztése, az eszközök olcsóbbá válása tömeges elterjedést okozott, ezért a kábelszolgáltatók kénytelenek voltak többtizmiliárd dolláros költségen kifejleszteni, a fejlettebb országokban pedig áttérni a digitális műsorszórásra.

De a horizonton már megjelentek az új technológiák is, melyekkel vezetéknélküli módszerekkel nagyobb területek érhetők el erősebb, stabilabb kapcsolattal. Számos ezek közül a mobilszolgáltatóktól származik, melyek többmilliárd dolláros összegeket költenek el hálózatuk nagysebességű adatátvitelre való felkészítésére. Ezek közül az egyik legígéretesebb a WiMax, egy viszonylag fiatal hálózati szabvány.


A WiMax hálózathoz a mobil állomásokhoz hasonlító tornyok kellenek, melyekkel a lakásokban lévő dobozok tartják a kapcsolatot, ami közvetlen összekötettésben áll a számítógéppel. A szabvány mögött álló Intel nagyon bízik a megoldás elterjedésében, véleményük szerint 2005 elején már számos erre épülő eszköz lesz a piacon. Az általuk gyártott chipekkel üzemelő bázisállomások pár hónapon belül megjelennek, és reményeik szerint 2006-ban már minden notebook WiMax kompatibilis lesz. Ha ez megvalósul, akkor az átjátszóállomások közvetlen kapcsolatban állhatnak a számítógépekkel, és az adatátvitelhez nem szükséges semmilyen külső eszköz használata. Habár a WiMax nagy konkurenciát jelent a DSL- és kábelszolgáltatásra nézve, elteredését esetlegesen akadályozhatják az országonkénti műszaki szabványok. A jövő mindenképpen nyitott, mivel a digitális televíziózás megjelenésével pár év múlva felszabadul az eddig a tévésugárzás számára lefoglalt frekvencia is.


A másik nagy alternatíva az UMTS, azaz a harmadik generációs mobilszolgáltatások elterjedése. Az UMTS a hagyományos mobiltelefonbeszélgetések minőségének javítása mellett jelentősen, 2 Mbitre növeli az adatátviteli sebességet, ezáltal lehetővé teszi az internet alapú multimédia-szolgáltatásokat (gyalogos közlekedés esetén ez az érték 384 kbitre csökken). A fejlesztés alatt álló nagysebességű csomaghozzáférés, a HSDPA megvalósulásával pedig 10 Mbites letöltési sebesség is elérhetővé válik.


Az UMTS megnövelt sávszélessége nem csak a telefonoknál lesz hasznos
Az UMTS hálózat kezdetben mindenhol szigetszerűen épült ki (így lesz ez nálunk is), elsődlegesen a mai GSM/DCS hotspotokban, ahol egyrészt a legnagyobb forgalom van (időszakos forgalmi torlódásokkal), másrészt itt jelentkezik elsődlegesen a nagyobb adatátviteli igény is. Az UMTS hálózatok zökkenőmentes bevezetését hivatott elősegíteni többek között a hotspotokon kívüli GPRS bázisállomások számának (a GPRS ellátottságnak) a növelése illetve a GSM(GPRS)/UMTS kétnormás és GSM/DCS/UMTS többsávos terminálok megjelenése.

A viziókat jól jellemzi Geoff Ralston, a Yahoo egyik igazgatójának véleménye: "Az internet jelenlegi formájában meg fog szűnni, és mindenhol elérhetővé válik. Része lesz életünknek, köze lesz a legtöbb általunk végzett dologhoz." A jövő mindenképpen a vezetéknélküli technológiáké, legyenek az emberek akár az otthonukban, járkáljanak a városban, üljenek az autójukban vagy akár egy repülőgépen. A behálózott társadalom már csak pár lépésre van.