Gyurkity Péter

Megjelent az Adobe Acrobat 7 szoftvercsomag

Az Adobe Systems bejelentette az Acrobat és Acrobat Reader legújabb, 7-es változatát, amely a cég közleménye szerint a felhasználók és a vállalati ügyfelek számára egyaránt számos újdonsággal szolgál.

Az új szolgáltatások közül kiemelkedik a kibővült "komment" rendszer, amelynek révén bármikor saját megjegyzést fűzhetünk a PDF (Portable Document Format) dokumentumokhoz, így a cég szerint nagymértékben leegyszerűsödik a vállalatok és a vásárlók közötti információcsere. A korábbi verziók esetében kizárólag az Acrobat szerkesztő segítségével vehettük igénybe ezt a funkciót, míg az új változatnál már az Acrobat Reader használatával is lehetővé válik a saját megjegyzések betoldása.

Pam Deziel, az Adobe marketingigazgatója elmondta, hogy az Acrobat Professional 7 lehetővé teszi, hogy az új funkciót a dokumentum létrehozásakor bekapcsoljuk, így az új Acrobat Reader - amely ingyenes szoftverként jóval elterjedtebb, mint a szerkesztők - képes lesz nemcsak megnyitni, hanem megjegyzéseket is fűzni a dokumentumhoz. Hozzátette, hogy az új funkció elsősorban azon vállalatok számára bizonyul majd hasznosnak, amelyek jelenleg is PDF dokumentumokra alapozzák a belső információcserét, és ezt szeretnék kiterjeszteni a vállalaton kívülre is - az ingyenes Acrobat Reader pedig lehetővé teszi, hogy bárki becsatlakozzon az információcserébe.

A korábbi nyilatkozatokban elhangzott, hogy az új Acrobat szoftvercsomag a mérnöki és tervezési feladatoknál hasznos funkciókkal is kibővül, amivel a vállalat szeretné visszahódítani az Autodesk által elcsábított vásárlókat. Deziel példakánt említette a hálózati diagramokat, amelyeknél például a képi ábrázolást hasznos szöveges információval kötik össze. "Szeretnénk kibővíteni a mérnöki és tervezési funkciókat, mégpedig úgy, hogy a képi információ mellett részletesen bemutatjuk a technikai hátteret is" - jelentette ki Deziel.

Az új Acrobat szoftvercsomag Windows és Mac OS X operációs rendszeren jelenik meg, és a cég több változattal igyekszik kielégíteni a vásárlók igényeit. Az Acrobat Professional 450 dollárba kerül, míg a Standard változat 300 dollárt kóstál. Amennyiben már megvásároltunk egy korábbi verziót, a fejlesztés 160, illetve 100 dollárba kerül. Az Adobe Reader - kibővült online funkciókkal - az év vége felé ingyenesen letölthető lesz a vállalat weboldaláról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cat #11
    pedig pont hogy a képeknél, táblázatoknál van értelme, nomeg az is, hogy egyből látszik ha valaki utolag beleszerkesztett
    és ugye mig a word tartalmazza a szerkesztés egész folyamatát, tehát ha egy hivatalos doksit olvastok wordben, látni hogy mit irtak át benne, mit javítottak - volt már ebből pár botrány
  • OverLord88 #10
    Ha jól tom open office-al csak kész dokumentumot lehet konvertálni pdf-re. Magát a Pdfet nem tudja beolvasni, de lehet, hogy nekem régi verzió van meg...
    Én is kipróbáltam már ilyen doc to pdf progikat, sajna elég gyengék. A sima szöveget azt gond nélkül átviszik, de a táblázattal meg képekkel már gondjaik vannak, nekem csak az Acrobat hozott ki 100%-osan ugyanolyant. Sajna már 30 nap lejárt, de ha itt az új, lesz megint 30 napom :). Visszafelé, tehát pdf-ből docot még az Acrobat se csinálta tökéletesre, mondjuk az nekem nem is kell, csak kipróbáltam, hogy megy-e.
  • Lang #9
    a pdf-et lehet szerkeszteni az open office-al nem?

    azonkívül én régebben találkoztam doc to pdf, pdf to doc converterrel. Szal nem egészen tiszta hogy mi a probléma a pdf-ek szerkesztésével...
  • Laslow #8
    Hát nemtom, a jegyzeteim nagy része pdf, több száz oldalasok is vannak köztük, én mégsem érzem lassúnak a nézegetésüket, holott gyengébb gépem van az előbb említettnél.
    Egyébként azért elterjedt a pdf, mert pl. a .doc fájlok ugyanazon verziójú office csomag mellett is másként nézhetnek ki más-más gépen, míg - tudtommal - a .pdf mindenütt ugyanolyan. Kellemetlen, ha készítesz otthon egy bonyolultabb Word dokumentumot, aztán elviszed kinyomtattatni, és ott meg az egész szétcsúszik!
    Egyébként elég szar, hogy fizetős a pdf szerkesztő, a kisvállalatok örülnek ha a Windowsuk legális, nem hogy még ilyenre is kelljen áldozniuk. Anyámék munkahelyén ez ugyanis a probléma, hogy az egyik megrendelőjük (Electrolux) pdf dokumentumokat küldözget nekik, és azt ők meg nem tudják módosítani. Szívás.
  • Zombye #7
    Bocs, a mondatokat NAGYBETŰVEL illik kezdeni.
  • Zombye #6
    Háát ja. leszedtem a full kamasutrát.

    Háát ugye az tele van képes illusztrációkkal, nagyon ízléses, szép, és olyan baromi lassan lapozok az oldalak között, hogy csak na. mindez 2400+os Althlon XP meg 512 meg RAM mellett.
  • Gugger #5
    Nem tudom miért olyan elterjedt ez az Acrobat formátunk. Tapasztalatom szerint még egy 2-3 oldalas doksi is nehézkes és lassú, nem is beszélve egy több 100 oldalasról.
  • trabant #4
    Persze. A warez ingyenes. :-)
  • artschiatwork #3
    ide vele!
  • [HUN]PAStheLoD #2
    végülis nem mind1 ? Úgyis csak a ríder kell kezdetben ..