SG.hu

A jövőt Kína és az internet határozza meg

[E-kereskedelem] A világ vezető cégei nagy dolgokat várnak a közeljövőben az internettől - derül ki a Dow Jones Indexes új tanulmányából.

A fő "multik" 29%-a szerint a következő 5 év üzletmenetére leginkább az internet lesz jótékony hatással. Az internethez kötődő technológiáknál csupán egy tényezőt tartanak meghatározóbbnak a cégek jövőjét tekintve: a megkérdezettek több mint harmada Kína növekvő befolyását említette. A felmérésben a Dow Jones által "világ titánjai" névre keresztelt 50 óriáscég vett részt. A titánok között szerepel többek között a Coca-Cola, a Dell, az IBM, és az Intel. A megkérdezésre mindössze 18 cég reagált, s közülük sem mindegyiktől érkezett válasz valamennyi kérdésre.

Mindezek ellenére a szakemberek úgy vélik, az eredményekből, és egyéb jelekből világosan kitűnik, hogy a vállalatoknál egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a technológia prioritására. A Dow Jones tanulmánya szerint a válaszadó cégek úgy vélik, a következő 5 évben leginkább a vezeték nélküli technológia, az adatbányászat, és a biotechnológia fejlődése lesz meghatározó a vállalatokra nézve.

A kérdésre, hogy 5 év múlva vajon mely eszközök lesznek jelentősek a cégek számára, a válaszadók 53%-a a "termékek/szolgáltatások" kategóriát említette; 26% a "márka/hírnév", míg mintegy 10% a "management", illetve "szellemi tulajdon" választ adta. A "jól képzett munkaerő" kategóriát azonban egyetlen megkérdezett sem jelölte meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)